Mindig vidám, folyton mosolyog, tudatosan keresi a dolgok jó oldalát, szereti a szépet, a harmóniát. Hát ki ne szeretne egy ilyen társat maga mellé? Heilig Gábor és Eszményi Viktória közé azonban éppen az asszony túláradó „mindent akarása” vert éket évekkel ezelőtt. Megjárták házasságukban a mennyet és a poklot is, hogy ma boldogabbak lehessenek, mint valaha.
Kényszerleszállást hajtott végre Mallorca szigetén a British Airways Nigériából Londonba tartó gépe, mert az egyik utasnak megindult a szülése a levegőben.
Lothar Matthäus élesen kritizálja Pep Guardiolát, a Bayern edzőjét. A bajorok korábbi játékosa szerint a Német Kupa-döntő elveszítése esetén veszélybe kerül a tréner állása.
Késsel halálra szúrta lakótársát egy 40 éves férfi vasárnap Dorogon, a gyanúsítottat a helyszínen elfogták - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
Az illetékes hivatal elemzése szerint, ha Oroszország beváltja fenyegetését, és leállítja az Ukrajnán át vezető vonalon a szállítást, még akkor is ki tudja elégíteni a nyugatról érkező mennyiség is Magyarország gázigényét a tavaszi-nyári időszakban.
A rendőrség feltételezése szerint a helyszínelők megérkezése előtt valaki eltüntette a nyomokat Peaches Geldof lakásán. Az ügy kapcsán a Geldof lány férjét beidézték kihallgatásra.
Három év alatt tizennégyszer költözött Kazuo Homma és Erdős Réka. Most éppen a messzi távolban, Laoszban élnek, de a csinos újságírónő és a japán focista továbbra is kitart egymás mellett.
Az Egyesült Államokban manapság az 1990-es évek közepe óta a legkevesebben laknak saját lakásukban, házukban - ez derült ki az amerikai népszámlálási hivatal (US Census Bureau) hét végén megjelent friss statisztikájából.
A tőzsdei vállalatok közül az Elmű, az Émász és az Állami Nyomda részvényesei már áprilisban megkapták a 2013. év után járó osztalékot, rajtuk kívül a Mol az OTP, a Richter, a TVK a Freesoft, valamint a Graphisoft Park közgyűlése szavazott meg osztalékot az idén, utóbbiaknál nyáron várhatóak a kifizetések.
Az idén is - ahogy 2011 óta minden évben - Csányi Sándor az ország leggazdagabb embere, a második helyen Bige László, Péti Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa áll, a harmadikon pedig az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán György - írta napi.hu.
Számunkra a család az első - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz női tagozatának elnöke anyák napja alkalmából egy helyi sokgyermekes édesanya köszöntésekor vasárnap a Pest megyei Monoron.
Letépte a keresztet a viharos szél a szombathelyi Szent Erzsébet katolikus templom tetejéről - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Azon élcelődött, hogy nem is olyan rég Vlagyimir Putyint is sokan esélyesnek tartották a Nobel-békedíjra, amin nem csodálkozik, mert az elismerést ma már bárkinek odaadják
"Mi is hibáztunk, hiszen reménykedtünk abban, hogy sikerül felzárkóznunk, ez azonban nem igazán sikerült" - mondta a fideszes EP-képviselő. Szerinte az európai lakosság jelentős része nem akarja azt az Európát, amelyben most élünk.
Hetvennyolc éve nem találkoztak egymással a világ leghosszabb ideje elválasztva élő ikertestvérei. Egyikük lánya hozta össze az óceánon átívelő találkozást.
Maga a szám 1984-ben született, és Johnny Mathis albumán már szerepelt, a mostani verzión azonban maga a pop királya énekli a Love Never Felt So Good című szerzeményt.
A viharos, esős időjárás következtében kidőlt fák és a nagy mennyiségű eső is több helyen okozott károkat a hétvégén Baranyában - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vasárnap a honlapján.
Az Országgyűlés Hivatala nem kötött szerződést egyetlen luxusszállodával sem a vidéki országgyűlési képviselők fővárosi elhelyezéséről - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája.
A négy ember halálát okozó ittas járművezetéssel és közúti veszélyeztetéssel vádolt Rezesovának betegség miatt a büntetést nem börtönben, hanem fogházban kell letöltenie .
Nem jogsértő, ha az európai parlamenti választás napján a szavazóköri eredményeket a pártok közzéteszik még a hivatalos előzetes tájékoztató eredmények megjelenése előtt, mert a törvényi tiltás a Nemzeti Választási Irodára vonatkozik.
Továbbra is szivattyúzzák a vizet Barcson, miután a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső utcákat, pincéket, udvarokat öntött el szombat délután - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Ketten megsérültek, amikor két személygépkocsi összeütközött vasárnap a 6-os úton Dunakömlődön - közölte a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
Átmenetileg feloldották a forgalomkorlátozást Nagykanizsán annál a víztoronynál, amelynek tetejét korábban a viharos szél megbontotta - közölte honlapján vasárnap a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Jelentősen fejlesztik a hazai túrázási lehetőségeket a következő egy-másfél évben. A kormány által elkülönített csaknem kétmilliárd forintból harminc turistaház is megújul.
Szakemberek napi két-három liter folyadék elfogyasztását javasolják szervezetünk zavartalan működéséhez. A torkunkon legördülő ital minőségéért és változatosságáért aknázzuk ki a természet éléskamráját, és váljunk alkalmi mixerekké!
Az izraeli kormány vasárnapi ülésén megszavazta, hogy az államkassza terhére különrepülőgépet vásároljanak Benjámin Netanjahu kormányfő és Simon Peresz államelnök utazásaihoz.
Tizedik bajnoki címe után végleg visszavonul a sportágtól Iványi Dalma (38), a PINKK Pécs kosárlabdázója. A gárda klasszis irányítója a városi rivális PEAC ellen szerezte meg a búcsúaranyat.
Az asszony pusztán csak azért nem kaphatta meg az év elejétől már járó ellátást, mert a nyugdíjprogramra kifejlesztett számítógépes szoftver nem ismer fel 1900 előtti születési dátumot.
Az elmúlt időszak kellemetlen csillagállásai után végre egy jobb időszak jön. Ez jelentős hatással lesz érzelmi életünkre: új szerelmek alakulnak ki és le tudjuk zárni a múlt zűrös ügyeit. Nézzük, mit hoz a május 2-től 16-ig tartó időszak!
Róma — Olaszország sokkos állapotban: a Fiorentina–Napoli labdarúgó-kupadöntő kapcsán tíz sérültet is kórházban ápolnak, hármat lőtt sebekkel. Egyikük állapota válságos, a nápolyi Ciro Espositót (30) mellkason lőtték, a golyó elakadt a gerincében és szombaton éjjel nem is sikerült kioperálni, így tegnap délelőtt újabb műtéten esett át.
Viharkár miatt szünetel a vasúti közlekedés a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon Nagykanizsa és Zalakomár között - tájékoztatta vasárnap a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.