Nemzetközi szintű szakemberek képzésére fókuszál a Mol Csoport és a Miskolci Egyetem, közös tanszéket indítanak az egyetem műszaki földtudományi karán.
A selfie után seggfie az új divat – ezt már megírtuk több soron. Ám a két műfaj egyesítése egy képen: ez itthon Cinthya Dictatornak és Varga Viktornak sikerült először.
A 2013-ban felépített 7300 új lakás a 2004. évinek mindössze 17 százaléka, és az előző évinél is 31 százalékkal kevesebb - áll a KSH Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványában.
Az ügy első- és másodrendű vádlottja, az újszászi Mészáros Béla és testvére, Mészáros Tibor büntetéséből leghamarabb 40 év múlva bocsátható szabadlábra, míg a harmadrendű vádlott, Herczku Szabolcs 25 év múlva szabadulhat.
Huszonöt kötetet jelentetett meg a 85. Ünnepi Könyvhétre a Napkút Kiadó, köztük Rainer Maria Rilke Báthori Csaba által fordított levelezését, amely a világon először olvasható összegyűjtve.
Nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban az előző héten az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtöki adatai szerint.
Életfogytig tartó fegyházra ítélte első fokon a Szolnoki Törvényszék azt a három férfit, aki 2011 novemberében elrabolta, és Újszász külterületén megölte a szolnoki Baunok István vállalkozót és gyermekorvos feleségét.
Kezdjük unalmasnak érezni korábban jól működő kapcsolatunkat? Elhidegültünk a párunktól, nem kívánjuk az együttlétet, s talán már rendszeressé váltak a veszekedések is? Nem árt tudni: az, hogy egy kapcsolat olykor hullámvölgybe kerül, szinte természetes.
A Fidesz új önkormányzati választási rendszerével a fővárosban két probléma volt, hogy túl későn nyújtották be a módosítást, és hogy aránytalan. Utóbbira meg is próbált válaszolni a kormánypárt, módosították a saját törvénymódosításukat. Így talán még aránytalanabb lett.
A KDNP-s EP-képviselő, akinek most jár le a mandátuma, méltó választ adott Schmuck Andornak, rohanó világunk öltönyös Charlton Hestonjának. Itt van minden, amit Surján László az elmúlt egy évben alkotott.
Az oroszokkal közös beruházás szerintük az EU több szabályát is megsérti. Ezekre most felhívták az Európai Bizottság figyelmét. A Greenpeace és az Energiaklub, hogy Brüsszel állítsa le az egészet.
9 éves kislánya holttestét tette az anya, amelyről a többi gyermeke is tudott, hiszen ők is kerestek ételt a lakásban. Az apa azt hitte, lánya él, hiszen az anyja a telefonban még énekelt is neki és úgy beszélt róla, mintha mintha minden renden volna.
Király József, az MSZP városi és megyei elnöke, frakcióvezetője tiltakozott, hogy láthatóvá tették a városháza dísztermének renoválásakor előkerült, 1944-ben készült falfestményt, amely Horthy Miklós kormányzó 1920-as látogatását örökíti meg.
Egy 56 éves férfit gyanúsítanak a rendőrök azzal, hogy márciusban kollégája ásványvizes palackjába vízfertőtlenítő szert töltött, amitől a férfi súlyos mérgezést szenvedett - értesült az MTI.
Befejeződött 36 bihari település 34 szilárdhulladék-lerakójának helyreállítása, a csaknem kétmilliárd forintos beruházás 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a magyar állam finanszírozta.
A magyar tőzsde 150 évvel ezelőtti megnyitásának alkalmából jótékonysági aukciót szerveznek június 17-én, amelyen mások mellett Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a tőkepiachoz kötődő neves személyiségek által felajánlott relikviákat árvereznek el.
Dorin Cioaba, a romániai nemzetközi romakirály jelentette be, hogy saját virtuális pénze lenne a nemzetközi cigányságnak. A terv szerint: 1 lov = 1 euro.
Átlagban 2,82 vendégéjszakát töltenek el a fesztiválra utazók Magyarországon, a fesztiválozók 19,5 százaléka vesz igénybe fizetős szállást, a legnépszerűbbek a gasztronómia és a zenei jellegű rendezvények, amelyeken egy-egy háztartás 18 ezer forintot költ el.
Arszen Avakov ukrán belügyminiszter szerint 3 orosz tank lépte át az ukrán határt, és a lázadók által ellenőrzött Luhanszkba mentek. Az ukránok harcolnak velük. (BBC)
Konszolidációs javaslat készül a nyáron az egészségügyben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.
Az utóbbi öt év gyenge bérnövekménye és a helyi valuták leértékelődése nyomán a térség már visszaszerezte elveszített versenyképességét - állapítják meg londoni pénzügyi elemzők.
Rendőrök mentették meg az életét egy 16 éves miskolci lánynak, aki az avasi kilátónál próbált öngyilkos lenni. Az egyenruhások lebeszélték az ugrásról, majd a karjánál fogva visszahúzták a korlát mögé.
Újabb fiatal lány holttestét találták meg egy fán Indiában, a család szerint a tizenhat éves lányt a támadók megerőszakolták, majd felakasztották - közölte csütörtökön az IANS indiai hírügynökség.
A vallás nem magánügy, hanem a legszemélyesebb közügy - hangzott el azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelynek házigazdája Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök volt csütörtökön Szegeden.
A székelyföldi Sepsiszentgyörgyre várja az Erdélyi Református Egyházkerület a református vallásúakat a július 10-én tartandó 7. Magyar Református Világtalálkozóra.
Lángra kapott egy családi ház tetőszerkezete Pátyon, az Erkel utcában csütörtök délután, három embert füstmérgezés gyanújával kórházba vittek - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
Megnyílt a 85. Ünnepi Könyvhét és a 13. Gyermekkönyvnapok budapesti eseménysorozata csütörtökön a Vörösmarty téren. A rendezvényt megnyitó Spiró György Kossuth-díjas író azt hangoztatta: a jelen korban a szépirodalom az egyetlen megbízható emlékezetünk.
Dunakeszi - Napokig oszlott egy színész holtteste egy panelház második emeleti lakásában. Az épületben elviselhetetlen hullaszag terjengett, de hiába szóltak a lakók az ÁNTSZ-nek, nem kaptak segítséget.
Átadták a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete Életmese című pályázatának elismeréseit csütörtökön a Parlamentben.