A Kereskedelmi Világszervezet döntését kéri az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy jogszerűen tiltja-e Moszkva a sertéshús és élő állatok bevitelét Oroszországba.
A fejétől a bokájáig 27 gyilkos tumort mutattak ki a kisgyerek testében a modern képalkotó módszerek. Az orvosok a legrosszabbra készítették fel a szülőket, de csodával határos módon a kezelések hatására a kisfiú szervezetéből eltűntek a daganatok.
Egy héttel a szülés előtt kapott stroke-ot egy brit nő. Az orvosok egy kockázatos kezeléssel segítették át a krízisen, hogy világra hozhassa kisfiát, de azóta teljesen felépült.
A robotikai technológiát több területen be lehet vetni, a belőle fejlesztett külső váz például bénult betegeknek visszaadhatja mozgásképességük egy részét.
Kevesen bíznak abban, hogy az algériai Sivatagi Rókák a nyolcaddöntőben meglepik a németeket. Pedig meglepő módon a Nationalelf korábban még sosem tudott nyerni az arab válogatott ellen.
A Szegedi Törvényszék elmarasztalta a Szabó Bálintot, aki korábban a Heti Válaszban és az ATV Egyenes Beszéd című műsorában állított valótlan. Szabót 1,5 millió forint nem vagyoni kártérítésre is kötelezték az ítéletben, ami megállapította, hogy megsértette Szili Katalin személyiségi jogait. … Folytatás
Tasnádi Lászlónak egy volt ÁVH-s ügynök jelentett Nagy Imre újratemetésekor, most rendészeti államtitkár lett. Az ellentmondásról kérdeztük, és arról, mi volt az állambiztonság szerepe.
Még a nyáron bevezetik a járulékbefizetések nyomon követhetőségi rendszerét. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság augusztus 25-étől értesítést küld az érintetteknek, hogy a befizetésekről, illetve a szolgálati időről egyeztessen velük.
A regionális igazgató szerint a cég „bármilyen üzleti műveletet hajtott is végre, annak adóvonzata kapcsán mindig konzultált az adóhatósággal, annak jóváhagyása nélkül sosem lépett”. Ha ez így van, elég kemény, hogy Varga Mihály ráküldte a tévére a NAV-ot.
Hat hónappal meghosszabbította az alkalmassági vizsga letételének határidejét a vendéglovagoltatásba bevont, ismeretlen származású "nullás" lovak esetében az NGM.
Az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal jelentése szerint a zavargásokon megjelent, elsősorban szkinhed, fiatalok tevékenységét, két szervezet koordinálta.
Visszavonta a kerületi építési hatóság a Amrest Kft. terveit, ami KFC gyorséttermet álmodott a Parlament szomszédságába. Az V. kerület által korábban a V-Stúdió Kft.-nek értekesítették termet. A cég Nana Eleké lehet, aki Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Arago Befektetési Holding Zrt. részvényirodáján ügyintézőként … Folytatás
Kiefer Sutherlandet a 24 című sorozatból egy örökké ezer fokon pörgő akcióhősként ismerheti a közönség, a való életben viszont van, hogy ő sem bírja az éjszakai műszakot.
A műsorvezető a MOM Sportban készült interjúban beszélt arról, hogy utál sportolni, ráadásul a focit még nézni sem szereti. Elmondta azt is, szerinte nem baj, ha beszólolgatnak neki, mert úgy néz ki - saját megfogalmazása szerint - mint aki hülye.
Május 25-én 17:40 körül egy idős férfi leszállt a villamosról Debrecenben, a Csemete utcai megállóban, de egy idegen férfi elé állt, nem engedte továbbmenni, és szó nélkül ököllel orron ütötte, majd elment. A 82 éves férfi bement a kórházba, ahol … Folytatás
Az államháztartás 269 milliárd forint hiányt hozott össze, ami 3,9 százalékos GDP-arányos deficitet mutat. A központi költségvetés 860 milliárdos hiányát, az önkormányzatok és a társadalombiztosítási alapok 525 milliárdos többlete ellensúlyozta. A teljes államadósság jelenleg 24 932 milliárd forint, a GDP … Folytatás
Egyhangúlag elfogadta őszi munkarendjét hétfői ülésén az Országgyűlés kulturális és oktatási bizottsága. Hegedűs Lorántné (Jobbik) képviselőnek a Kossuth téren létesítendő 1956-os emlékműre vonatkozó javaslatát elutasította.