2014. június 5. csütörtök

jún. 5
12:18
Ütötte, rúgta diákját a Csongrád megyei tanár (Blikk)
Százötven óra szellemi munkakörben végzendő közérdekű munkára ítélte a Makói Járásbíróság csütörtökön azt az apátfalvi tanárt, aki május elején bántalmazta egy diákját.
jún. 5
12:20
Súlyos baleset a vidámparkban – videó! (Blikk)
Brutális erővel csapódott egy hintajáték egy hollandiai vidámpark kezelőjének.
jún. 5
12:22
Perverz! Lebukott az uborkás maszturbáló (Blikk)
jún. 5
12:45
Simicska Louis nem örült Sesztáknak (444.hu)
Az utolsó pillanatig titokban tartotta Orbán, hogy kire cseréli le Németh Lászlónét. Ezzel próbálta megóvni a jobboldali ellenszéltől. A Figyelő szerint a kormányfő jelezni akarta, hogy az övé még az irányítás gazdasági ügyekben.
jún. 5
12:47
Miért volt balfasz Bajnai Gordon, Szigetvári Viktor és a többiek? (444.hu)
A választ az Együtt-PM királycsinálójával készült interjúban találja, amit Szigetvári az Indexnek adott. Fontos gondolat: Ha a városi középosztály egyes tagjai saját szecessziójuk és mulandó gazdasági alapokon álló hedonizmusuk mögé bújva a balközép politikusokat érintő előítéleteik felülvizsgálata elől is elbújnak, … Folytatás
jún. 5
12:49
A világ leggyorsabb rendőrautója (444.hu)
A Vocativ készített kisfilmet a legdrágább és leggyorsabb rendőrautóról, ami természetesen Dubaiban van és egy Bugatti Veyron.
jún. 5
12:51
Második szabadságharcukra készülnek a Frankel Leó utca lakói (444.hu)
Az önkormányzat felszedné az utca hangulatos macskaköveit. Pontosabban már szedi, csak erről a lakókat nem tájékoztatták. Hát majd most!
jún. 5
12:53
Máris dübörög a kazah nyitás (444.hu)
100 millió dolláros megállapodás alapján kacsát és libát tenyészthet a kazah Alibi Holding a Tranzit-Ker Zrt. segítségével.
jún. 5
13:12
Hőséget hoz a pünkösd (Blikk)
A köpönyeg.hu előrejelzése szerint országos hőségre számíthatunk pünkösdkor
jún. 5
13:30
800 gyermek holttestére bukkantak egy tömegsírban - videó! (Blikk)
Néhány napja döbbenetes felfedezést tett két fiú, akik egy volt anyaotthon épületétől nem messze játszottak. A gyerekek egy tömegsírra bukkantak, melyben a becslések szerint nagyjából 800 tetem fekszik egy szeptikus tartályban.
jún. 5
13:36
MNB: A bankok az ügyfelekre hárították a különadót (444.hu)
1700-ról 3000 forintra emelkedtek a magyarországi pénzintézeteknél az éves kártyadíjak, vagyis a bankok a tranzakciós illetéket – amit tavaly rótt ki a kormány a szektorra – az ügyfelekre hárították.  Bartha Lajos, az MNB igazgatója az intézmény Jelentés a fizetési rendszerről c. … Folytatás
jún. 5
13:38
Új szintre lépett a magyar „gengszter” „rap” (444.hu)
Dopeman egy könyvesboltban szelfizett. Update: Dope úr meg is vette Szun-ce A háború művészete című klasszikusát. (A Rapháború dokumentumfilmünk itt, a folytatás itt látható, azokból kiderül, ki ez az olvasott úr a képen.)
jún. 5
13:40
Főszerkesztők Fóruma: Azért nem lehet kirúgni valakit, mert élt az újságírói szabadsággal (444.hu)
Közleményben fejezte ki aggodalmát a magyar médiatermékek jelentős részének főszerkesztőit tömörítő Főszerkesztők Fóruma (FF) az Origo főszerkesztőjének váratlan eltávolítása miatt. Mint az FF fogalmaz, bár nem teljesen világos, mi motiválta az Origo Zrt.-t Sáling menesztésekor, az eddig ismert információk alapján … Folytatás
jún. 5
13:42
Két hónappal később, de azért gratulált az ausztrál miniszterelnök is Orbán újraválasztásához (444.hu)
Csak megadta Ausztrália a tiszteletet a magyaroknak.
jún. 5
13:44
Európai Békemenet jöhet (444.hu)
A szervezet az Osztrák-Magyar Monarchia mintájára alakítaná át az Európai Uniót.
jún. 5
13:48
Nem hinnéd, miért örül Hollande exe a szakításnak! (Blikk)
Örülök, hogy nem kell Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kezet fognom – írta Valérie Trierweiler (48) a francia elnök volt élettársa egy bejegyzésben. Az orosz elnököt csütörtök este Francois Hollande államfő látja vendégül egy vacsorán az Elysée-palotában.
jún. 5
14:06
Elásta a szüleit a hátsó kertjükben! (Blikk)
Mansfield - Beismerte, hogy megölte az édesanyját az a brit nő, akinek kertjében mindkét szülő holttestét megtalálták eltemetve.
jún. 5
14:09
177 településen lesz térfigyelő kamerarendszer (444.hu)
A pályázatokról Pintér Sándor döntött. A nyertesek között borsodi települések mellett ott van a budapesti Józsefváros, Gyula, Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő.
jún. 5
14:11
A 444 is elsötétül a reklámadó ellen tiltakozva (444.hu)
Országunk kormánypártja a héten bejelentette, hogy reklámadó bevezetését tervezi. Ez a különadó – a rendesen megfizetett egyéb, mindenkire kötelező adók, járulékok, egyéb terhek mellett – gyakorlatilag falhoz állítja az egyébként is évek óta nehéz helyzetben levő magyar médiavállalkozásokat.
jún. 5
14:13
Ej, ha hétvégén emaileznének a mezőkövesdi klubnál, lehet, hogy nem estek volna ki (444.hu)
Pénteken kaptak emailt a szövetségtől, hétfőig nem olvasta el senki.
jún. 5
14:15
Saját házának hajtott neki részegen (444.hu)
Miután balesetet okozott, és elmenekült a hernádnémeti férfi.
jún. 5
14:42
Miért dobta a Facebook a Tolvajkergetőket? (444.hu)
Mert az oldaluk ütközött a Facebook irányelveivel, amelyek nem tűrik a fenyegetést és a zaklatást.
jún. 5
14:44
Gyermekkel akarja megajándékozni fiatal feleségét a 70 éves Andy Vajna (444.hu)
„Azt, hogy Vajna Tímea imádja a gyerekeket, mi sem bizonyítja jobban, hogy magánóvodát akart nyitni” – írja a hírről a Kiskegyed. A Story úgy tudja: lombikprogramba kezd az álompár, mivel a producer betegsége alatt biztonsági okokból lefagyasztottak hímivarsejteket.
jún. 5
15:00
Félmeztelen nők mászkáltak az utcán - videó! (Blikk)
jún. 5
15:15
A Jóisten áldja a pünkösdi hosszú hétvégét! (444.hu)
Nagyon jó lesz az idő. Mondhatni szuper.
jún. 5
15:17
Beleállt a Fidesz a reklámadóba (444.hu)
Rogán szerint már minden érv elhangzott a nyilvánosság előtt, úgyhogy a reklámadóról szóló előterjesztést jövő kedden és szerdán már tárgyalja a parlament.
jún. 5
15:48
Kerekesszékes hinta várja a mozgáskorlátozott gyerekeket a Margitszigeten (444.hu)
Ezzel bővült a margitszigeti játszótér.
jún. 5
15:50
Orbán játssza ki egymás ellen Lázárt és Rogánt (444.hu)
Orbán két legközelebbi emberének, Lázár János és Rogán Antal konfliktusáról ír a hvg.
jún. 5
15:52
MTI: Magyarország nem kér a megakamionokból (444.hu)
A Brüsszelben ma ülésező Közlekedési Tanácsban a magyar delegáció egyértelművé tette, hogy kizárólag a megakamionokra vonatkozó rendelkezés törlése esetén tudja támogatni a most megengedettnél nagyobb teherautók közlekedését könnyítő javaslatot – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. (kormany.hu)
jún. 5
16:12
„Öreg" szuper Földet találtak (Blikk)
Santiago de Chile - Egy olyan „öregecske" szuper Földet találtak chilei csillagászok, amely bolygónknál ötször nehezebb, kétszer olyan idős, de még így is lehet rajta élet.
jún. 5
16:21
Újabb vezető távozik az Origotól (444.hu)
Bellay Szilvi volt a “gyártásvezető” a portálnál, alá tartoztak a designerek, projektmanagerek, hasonlók. Ma mondott fel. Úgy tudjuk a lelépése nincs közvetlen összefüggésben Sáling félreállításával. Távozik még csapatából Déri Zsófi is, aki az értékesítés és a szerkesztőségek közötti munka összehangolásán dolgozott.
jún. 5
16:23
A hiány ellenére jelentős az államháztartási többlet (444.hu)
Májusban az államháztartás központi alrendszere 269,4 milliárd forintos többlettel zárt – közölte az NGM. Az első öthavi hiány viszont 681,7 milliárd forint volt, szóval még mindig hiány van. (MTI)
jún. 5
16:30
Pintér távozását követelték (Blikk)
Budapest — Gyorsan ráuntak a szurkolók Pintér Attilára (48). Még fél esztendő sem telt el decemberi kinevezése óta, mindössze három mérkőzésen irányította a magyar labdarúgó-válogatottat szövetségi kapitányként, s máris elfogyott vele szemben a drukkerek türelme.
jún. 5
16:48
A bundaügy egyik vádlottjával hirdették az albán meccset (Blikk)
jún. 5
16:50
Mikor legyen az első együttlét? (Blikk)
Budapest - Modell, rúdtáncos és elképesztően szexi – Pirner Alma titkára sokan kíváncsiak. éppen ezért most úgy döntött, hogy blogjában meséli el, hogyan lehetünk ellenállhatatlan nők. Az első részben Alma egy igazán érdekes kérdéskört jár körül: mikor is jön el az ideje az első együttlétnek.
jún. 5
16:54
A kormány és a Magyar Telekom vezetői közötti párbeszéd természetes (444.hu)
A Telekomnak alapértéke a sajtószabadság. Szerintük az Origo továbbra is független, nem volt kormányzati nyomás.
jún. 5
16:56
Őrizetbe vették az egyik leggazdagabb románt (444.hu)
Őrizetbe vették Dan Adamescut. A korrupcióellenes ügyészek szerint két részletben 20 ezer eurót adott két bírónak, hogy azok az üzletember egyik csőd szélére került cége elleni perben neki kedvező döntést hozzanak. Adamescu vagyonát a Forbes romániai kiadása tavaly 950 millió … Folytatás
jún. 5
16:58
Pintér Attila megdicsérte a focistáját, aki végig a kispadon ült (444.hu)
Miután a válogatott egy másik játékosa örült a barátságos meccsen elért 3 pontnak.
jún. 5
19:33
Koltai a Balatonnál pihen majd (Blikk)
Két szenvedélyes szerelmi történet filmre vitelén dolgozik Koltai Lajos (68), mi több, az egyikre Cannes-ban már le is csapott egy német producer. Az első Julie Orringer remekművéből, a Láthatatlan hídból készül, és három, '56 után a világban vándorló magyar fiú szerelmi történetét mutatja be. A másik pedig a híres, tragikus körülmények között fiatalon meghalt író, Thomas Wolfe életéről szól.
jún. 5
19:33
Travinak öltözött Szabó Győző (Blikk)
Budapest — Több mint egy tucat szerepben, többek közt transzvesztitaként láthatják Szabó Győzőt (43) a szombaton induló 011 fesztivál nyitó előadásában.
jún. 5
19:33
Az LMP és az Együtt-PM is levelet írt a Deutsche Telekom elnökének (444.hu)
Schiffer András levele itt, Karácsony Gergely levele itt olvasható. Azt kérik, hogy az Origóval történteket vigye a Deutsche Telekom igazgatótanácsa és közgyűlése elé, és alaposan vizsgálják ki.
jún. 5
19:35
Kerékpárút miatt háborognak a horgászok (Blikk)
Deseda – Ha hátralendíti a botját a horgász, leüti vele a kerékpárost – ilyen közel húzódik a tóhoz a félmilliárd forintból épülő bicikliút a nyugati oldal néhány részén Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnöke szerint.
jún. 5
19:35
Quadra szálltak a mirigyesek (Blikk)
Bihar-hegység — Férfiasan lóerős hegyi kalandra utazott az Irigy Hónaljmirigy kemény magja, Sipos Peti (46), Sipos Tomi (40), Papp Feri (43) és Uszkó László (44).
jún. 5
19:35
Tippeld meg a vébé eredményeit a 444-en! (444.hu)
Akit érdekel a focivébé, az nemcsak meg akarja nézni az összes meccset, hanem pontosan tudja előre, hogy ki fog továbbjutni a csoportokból, ki nyeri a döntőt és ki lesz a gólkirály. Ezeknek az embereknek ajánljuk most a 444 és a hatharom.com közös játékat, amivel folyamatosan lehet tippelni a brazíliai eredményeket.
jún. 5
19:37
Kammererék lemaradtak az Eb-ről (Blikk)
Szeged – Már a nyitányon nagy meglepetés született a kajakosok, kenusok első világ- és Európa-bajnoki válogatóján: a győri Kammerer Zoltán által vezetett, olimpiai ezüstérmes egység (Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dávid alkotta még a kvartettet) alulmaradt a kajak négyesek 1000 méteres versenyében.
jún. 5
19:37
Gálákon füvezik Sarandon (Blikk)
jún. 5
19:37
Tudja, hogy született a világegyetem leggyűlöltebb betűtípusa, a Comic Sans? (444.hu)
Egy Windows Bob nevű programhoz készült.
jún. 5
19:39
Tévedésből elkábították a gorillajelmezes ápolót (Blikk)
Santa Cruz - Kábító injekcióval meglőtte az állatorvos a gorillajelmezbe bújt állatkerti munkást, mert azt hitte, főemlősük kiszabadult a kifutójából.
jún. 5
19:39
Felkészült a focivébére Dukai Regina (Blikk)
Budapest — Dukai Regina (30) focistabarátnőként természetesnek tartja, hogy meccseket néz, és szurkol kedvese, Feczesin Róbert (28) kedvenc csapatainak.
jún. 5
19:39
A norvég pénzeket kiosztó Ökotárs alapítvány feljelentést tesz a listázás miatt (444.hu)
Nem a kormányt jelentették fel, hanem az “ismeretlen tettest”, de az ebben az esetben ugyanaz. Az Ökotárs szerint jogsértőek a kormány által kiadott listák a Norvég Civil Alap pályázatainak elbírálásában résztvevő személyekről. Szándékosan nem hozták nyilvánosságra a neveket, mert nem … Folytatás

Keresés