Budapest — Aczél Zoltán (47) szerint felsőbb utasításra csaltak a REAC labdarúgói. Erről a fogadási ügyben, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével vádolt szakember a keddi tanúvallomásában beszélt.
A kardozók hétvégi serdülő bajnokságán súlyosan megsérült Plank Máté, a Vasas kardozója. Asszó közben eltört az ellenfél fegyvere, és a markolatos darab beleállt Máté combjába.
Egy gyönyörű szurkolója biztosan van a San Antonio Spursnek, mely péntek hajnalban kezdi NBA nagydöntős szereplését a címvédő Miami Heat ellen. A hölgy nem más, mint Vanessa Macias, Tim Duncan barátnője.
Azok után, hogy a Paris Saint-Germain 40 millió fontot kifizetett David Luizért a Chelsea-nek, most egy másik londoni játékost, Eden Hazard-t teheti a világ harmadik legdrágább focistájává.
Hosszabbítás után a kétgólos hátrányból felálló Los Angeles Kings 3-2-re nyert a vendég New York Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley Kupa-döntőjének első mérkőzésén.
Pintér Attila, a magyar nemzeti csapat szakvezetője elmondta, hogy örül az Albánia elleni győzelemnek, amely az önbizalomszerzés miatt különösen fontos most a játékosoknak.
A 2-2-es döntetlent hozó Ecuador-Anglia mérkőzés 78. percében a Manchester Unitedben légióskodó Antonio Valencia nagyon bepöccent a Liverpoolt szolgáló Raheem Sterlingre.
Lovrencsics Gergő negyedik válogatott meccsén lépett pályára tegnap este a Puskásban, és nagyon örült, hogy megszereztük a három pontot. Vajon senki nem szólt neki, hogy ez egy barátságos meccs volt?!
Newport Beach – Anya lett Fazekas-Zur Krisztina (33). A londoni olimpián a kajak négyes tagjaként Szabó Gabriellával (27), Kozák Danutával (27) és Kovács Katalinnal (38) 500 méteren aranyérmet szerző sportoló az Egyesült Államokban szerdán világra hozta kisfiát, Noah Davidet.
A magyar válogatott két helyet rontva 47. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet változatlanul az Európa- és világbajnok spanyolok vezetnek.
Andrea Petkovic bejutott a négy közé a francia nyílt teniszbajnokságon, miután a negyeddöntőben két rendkívül sima játszmában búcsúztatta Sara Erranit.
A szerdai Olaszország-Luxemburg meccs nem csak attól lehet hangos, hogy az Azzurri csupán 1-1-es döntetlenre volt képes, hanem attól is, hogy a luxemburgiak fiatal védője, Chris Philipps botrányosan rossz bedobást hajtott végre.
Az Atomerőmű kikapott a vendég Szolnoktól a férfi kosárlabda NB I döntőjében, ezzel a Tisza-partiak már 2-0-ra vezetnek a három sikerig tartó párharcban.
Ataullah Guerra, a trinidadi válogatott középpályása elég egyértelműen adta tudtára Lionel Messinek, az argentinok csillagának, mennyire tiszteli őt: a két válogatott barátságos meccse előtti kézfogásnál leborult a kis argentin előtt!
A Nemzeti Sport Online a Sportbladetre hivatkozva arról számolt be, hogy a svéd válogatott beálló, Andreas Nilsson lesz az MKB-MVM Veszprém következő nagy igazolása.
A spanyol szövetség megállapodott a válogatott játékosaival, hogy a 23 fős keret valamennyi tagja 720 ezer eurót (220 millió forintot) kap, amennyiben az együttes megvédi címét a jövő csütörtökön kezdődő világbajnokságon.
A tavalyi döntő párosítása ezúttal már a nyolc között létrejött a férfiak között: Rafael Nadal ahogy egy éve, úgy szerdán is könnyedén múlta felül David Ferrert a francia nyílt teniszbajnokságon.
A Bild vezető hírként számolt be arról, hogy a Manchester United megtette hivatalos ajánlatát a Bayern München német válogatott középpályásáért, Thomas Müllerért.