Az Euronews helyszíni tudósítása szerint sok család órákig állt sorban, hogy feljusson a várost elhagyó vonatokra, és az ország biztonságosabb részeibe utazzon.
Traian Basescu román államfő gratulált szombaton Petro Porosenko elnöknek az ukrán hadsereg sikereihez, amelyeket a keleti országrész "terroristáinak megsemmisítését" célzó erőfeszítései során ért el.
Igazán modern módon, Skype-on tart foglalkozásokat pszichológusa a híres énekesnőnek. Az egykori Pussycat Doll elmondta, hogy többféle terápiát is alkalmaztak rajta, amit büszkén vállal, hiszen hatásukra jobb emberré vált.
Ian Thorpe egy TV műsorban vallotta be a világnak, hogy homoszexuális. Az ötszörös olimpiai bajnok éveken keresztül tagadta, hogy saját neméhez vonzódna.
A nemzetpolitika eredményeiről, az országukban uralkodó aktuális helyzetről és az elmúlt egy év történéseiről beszéltek a külhoni magyarság politikai csúcsvezetői szombaton a 2. Martosi szabadegyetemen.
Yorkshire - Felfedező útjai során számtalan kalandban volt már része az angol Minnie Snodgrassnak (1,5), de a minap már az édesanyját is a szívbaj kerülgette, amikor meglátta lányát a bádog felmosó vödörbe szorulva.
A valamivel több mint 1,7 millió választásra jogosult állampolgár a kétkamarás szlovén parlament 90 fős alsóháza, a Nemzetgyűlés leendő képviselőiről dönthet.
Rettenetes bűntény történt egy indiai községben. A falu vezetősége úgy büntetett meg egy férfit, hogy elrendelték 14 éves húga megerőszakolását. A falu irányítóját ezt követően letartóztatták.
Erősen kikelt magából Alekszandr atya. Azt állítja, a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon a játékosok fura hajviselete és színes cipője a liberálisok általános támadásának jele a kereszténység ellen, továbbá a homoszexualitás egyfajta kifejeződése is.
Budapest – Megérkezett a siker Nebojsa Vignjeviccsel (46) az Újpest labdarúgócsapatához. A lila-fehér klubnál több mint egy évtizedet kellett várni arra, hogy újra trófea kerüljön a vitrinbe.
Az igaz szerelemre meg kell érni – vallja Mérai Katalin, a Barátok közt Júliája. Sorozatbeli karaktere romantikus jellem, s a színésznő úgy gondolja, valós személyisége is vágyik a romantikára, amit kisfia édesapjától maximálisan meg is kap. Katalin a párjával való megismerkedésről és a gyorsnak tűnő gyermekvállalásról is mesélt nekünk.
Budapest – Német diadalt jósolnak a foci-világbajnokság vasárnap esti döntőjében szakértőink, akik egy hónapon át kommentálták a brazíliai torna eseményeit.
Hogyan legyünk egyszerre tökéletes munkaerők, anyák, feleségek és szeretők? Sehogy! Ez gyakorlatilag lehetetlen, de törekedjünk az arany középút megtalálására! Pirner Alma egzotikus táncosnővel a szenvedély megőrzéséről és a leggyakoribb női hibákról beszélgettünk.
Hatékonyabb marketinggel kell növelni a magyar pálinka külföldi ismertségét, illetve exportját, mivel azt jószerivel csak a Magyarországgal határos államokban ismerik szélesebb körben - mondta a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a demokrata, szabadságpárti, polgári európai embernek a maga végső meggyőződésében kell hinnie, azt nem adhatja fel.
A baloldali ellenzéki pártok szerint az EBESZ pénteki jelentése azt állapítja meg, hogy a Fidesz tisztességtelenül nyert az április 6-ai országgyűlési választáson, és így a kormánypártnak erről most már "papírja is van".
A testi fogyatékos fiataloknak akar példát mutatni a 23 éves Nicole Kelly. A fiatal lányt Miss Iowának válaszották meg és, hogy nem üresek a szavai, azt jól jelzi, hogy ő maga is egy karral született.
Beiktatták hivatalába a májusban újraválasztott Dalia Grybauskaite litván államfőt szombaton, aki ezzel második ötéves megbízatását kezdi meg a balti állam élén.