Kórusverseny, hangszeres komolyzenei tehetségkutató, egyházzenei jótékonysági koncert és "pekingi comedy show" várja az érdeklődőket a Muzsika Hídja Fesztiválon július 15. és 20. között Budapest több helyszínén.
Szombaton rendezik meg Budapesten, Balatonfüreden, Balatonlellén és Siófokon a Cirkuszok éjszakáját, amelynek keretében egész éjszaka szórakoztató cirkuszi produkciókkal várják a közönséget.
Újra fellép a csaknem két évtized szünet után 2012-ben visszatért East zenekar. A magyar progresszív rock kiemelkedő csapata július 19-én az Óbudai Nyár rendezvénysorozat keretében a Zichy-udvarban ad életművét átívelő koncertet.
A meghirdetett 13-ból legalább hat előadás elmarad szombaton az Avignoni Fesztiválon, miután a dolgozók többsége ismét sztrájkot hirdetett a szabadúszó művészeti dolgozók tiltakozó mozgalmának támogatására - jelentette be Olivier Py fesztiváligazgató.
Csaknem ezer program közül válogathatnak a Művészetek Völgyének idei látogatói július 25-től tíz napon át Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön - mondta el az MTI-nek a fesztiváligazgató.