2014. július 12. szombat

júl. 12
0:00
Könyvelőket, ügyvédeket vádol adócsalással és sikkasztással a NAV (Adózóna)
Lezárták az államnak 800 millió forint kárt okozó cégtemető ügyében indított nyomozást. Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember, köztük könyvelők, ügyvédek ellen javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - hangzott el péntek este az M1 Híradójában.
júl. 12
4:00
Devizahitelek - Az FHB Jelzálogbank Nyrt. pert fontolgat (ProfitLine)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. pénteken bejelentette, hogy szándékában áll az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltételek tisztességének bizonyítása érdekében pert indítani.
júl. 12
4:24
Gázai konfliktus – A V4-ek külügyminisztériumai tűzszünetre szólították fel a feleket (GazdaságPortál)
A visegrádi csoport külügyminisztériumai közös közleményt adtak ki az Izraelben és a Gázai övezetben kialakult helyzetről, és felszólították mindkét felet, hogy tegyen meg mindent a mihamarabbi tűzszünet elérése érdekében. A Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) mély…
júl. 12
4:36
Az Európai Bizottsághoz fordult Jávor Benedek a tervezett paksi bővítéssel kapcsolatban (GazdaságPortál)
Az Európai Bizottsághoz fordult Jávor Benedek, az Együtt-PM európai parlamenti (EP-) képviselője a tervezett paksi bővítéssel kapcsolatban, azt tudakolva, hogy nem ütközik-e uniós jogba a beruházás tendereztetés nélküli odaítélése. Az erről szóló pénteki közlemény szerint az Együtt-PM úgy véli: a magyar adófizetők érdekét azt szolgálná, ha ilyen volumenű beruházásról nemzetközi tender kiírása…
júl. 12
4:48
Devizahitelek – Az FHB Jelzálogbank Nyrt. pert fontolgat (GazdaságPortál)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. pénteken bejelentette, hogy szándékában áll az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltételek tisztességének bizonyítása érdekében pert indítani. A pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte: alkotmányjogi és bankszakmai szempontból aggályosnak tartja az Országgyűlés által július 4-én elfogadott, a devizahitelekkel kapcsolatos törvényt, és ha a…
júl. 12
5:12
Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember ellen javasol vádemelést a NAV (GazdaságPortál)
Lezárták az államnak 800 millió forint kárt okozó cégtemető ügyében indított nyomozást. Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember, köztük könyvelők, ügyvédek ellen javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – hangzott el péntek este az M1 Híradójában. Hangsúlyozták, hogy a NAV a legnagyobb magyarországi cégtemetőt számolta fel. A bűnszervezet 159 gazdasági társaságot tüntetett el, ...
júl. 12
5:15
Óriási állami támogatás a leggazdagabb magyar cégének (Adózóna)
A kormány, egyedi döntés alapján, 1,46 milliárd forinttal támogatja a Bonafarm csoport új vágóhídjának megépítését Mohácson, amelynek összköltsége 7,3 milliárd forint lesz - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten újságíróknak.
júl. 12
6:12
Stabilra javította az ukrán adósosztályzat kilátását az S (ProfitLine)
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Ukrajna mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államadós-besorolásának kilátását pénteken a Standard & Poor's, elsősorban az IMF-program stabilizáló hatásával indokolva a lépést.
júl. 12
6:18
Nyugdíjba számító évek részmunkaidő és őstermelés esetén (Adózóna)
Ha valaki csak napi kettő, négy, illetve hat órában dolgozik, akkor ezek az évek hogyan számítanak a nyugdíjba? Egy naptári év egy évet ér-e például a nők 40 éves jogosultsági szabályok szerint? Ha egy őstermelő éves bevétele minimális, körülbelül 600 ezer forint, és ez után fizeti a törvényben előírt kötelezettséget, az ő éveit hogyan számolják? – tudakolta olvasónk. Kérdéseire Winkler Róbert…
júl. 12
7:18
Tanácsadó irodát nyitott öt nagyvárosban a versenyhivatal (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági versenyügyi tanácsadó irodát indított öt vidéki nagyvárosban: Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsen és Győrben - közölte a versenyhivatal pénteken az MTI-vel.
júl. 12
7:21
1,9 milliárd az Ötöslottó főnyereménye: hogy költsünk el ennyi pénzt? (Pénzcentrum)
A luxusboltok mellett az okos befektetés is fontos....
júl. 12
7:36
Tőzsde: kis forgalom mellett enyhén emelkedett a BUX (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,35 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 17 902,46 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A kis forgalom mellett a magyar eszközök sérülékenységére hívták fel a figyelmet az MTI által megkérdezett szakértők. Nagy András, az Erste Befektetési…
júl. 12
8:00
3-assal kezdődik év végén az EUR/HUF? (GazdaságPortál)
Az EUR/HUF árfolyam mostanában tartósan 300 felett található. A hazai deviza sokat gyengült, az alapkamat vagdosása, a felminősítések csúszása, a FED várható lépései mind ezt a folyamatot erősítik. A 4in1-ben Szántó Andrást, Gabler Gergelyt és Németh Dávidot faggattuk a témában. Forrás: GazdaságTV.hu
júl. 12
8:15
Repkedtek a pofonok a héten Magyarországon (Portfolio)
Méretes nyakleveseket kapott ezen a héten több nagy, ismert cég a magyar kormánytól. A bankok - az első devizahiteles mentőcsomag parlamenti elfogadása után - sorra jelentették be a nagy bukókat, és...
júl. 12
8:24
Háromezer éves városra bukkantak az Adria mélyén (ProfitLine)
Háromezer éves régészeti lelőhelyre bukkantak helyi búvárok az Adriai-tengerben Zára térségben, mindössze 50 méterre a partoktól.
júl. 12
9:06
A bérgarancia biztosok kiadásait is fedezi az állam (GazdaságPortál)
A bérgarancia biztosok meg nem térült, igazolt készkiadásait és munkadíjait a szaktárca gazdasági hivatala negyedévente összesíti, majd ezt követően 15 munkanapon belül jutnak pénzükhöz a biztosok – az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg pénteken. A két évvel ezelőtt született rendelet csak a végelszámolók meg nem térülő költségeinek…
júl. 12
9:27
Veszélyes a nemzetbiztonságra az iPhone Kína szerint (Portfolio)
A nemzetbiztonságra veszélyes eszköznek nevezte a kínai állami televízió az iPhone-t a készülék lokációs szolgáltatásai miatt, amivel követni tudja, hogy felhasználói hol tartózkodnak és mikor - írja...
júl. 12
9:30
Az újságírók közti információcserét is korlátozzák (ProfitLine)
A kínai újságírók nem adhatnak tovább a munkájuk során szerzett információkat más olyan külföldi és belföldi sajtóorgánumoknak, amelyeknél nem állnak alkalmazásban, és engedély nélkül továbbra sem publikálhatnak külföldi médiumokban - áll abban a központi szabálygyűjteményben, amely az államtitkok és a bizalmas információk védelmére is kötelezte a zsurnalisztákat.
júl. 12
9:45
Az MNB-nél már készülnek a bankok újabb megregulázására (Portfolio)
A banki díjak és költségek megrendszabályozására készül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azt követően, hogy az egyoldalú kamatemelések gondját levette az ügyfelek válláról a július elején megszavazott...
júl. 12
10:03
Óriási elbocsátás a spanyol légitársaságnál (Privátbankár)
A korábban tervezett 3000 ember helyett, 4000-nél is többnek szűnik meg az állása az Iberiánál.
júl. 12
10:03
Ötmilliárd forintos fejlesztés kezdődött a Zala Megyei Kórházban (ProfitLine)
Megkezdődött a kardiológiai és szívsebészeti centrum kialakítása, valamint az ahhoz kapcsolódó infrastruktúrafejlesztés Zalaegerszegen, a beruházás összköltsége 5,5 milliárd forint. A létesítmény alapkövét pénteken helyezték el a Zala Megyei Kórház területén.
júl. 12
10:36
Hat kiló heroint találtak a tompai pénzügyőrök (ProfitLine)
Hat kilogramm heroint találtak a tompai pénzügyőrök egy szerb házaspár gépkocsijának pótkerekében a tompai határátkelőnél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szombaton az MTI-vel.
júl. 12
10:39
Vastagon fogott a tőzsdeelnök ceruzája (Privátbankár)
Négy céget büntetett, 100 ezertől 1 millió forintig terjed a bírság. A kötelező közzététellel voltak gondok.
júl. 12
10:39
Lassan többen bankolnak mobilon, mint számítógépeken (Portfolio)
2019-re többen fognak bankolni mobiltelefonos appjukon keresztül, mint amennyien ugyanerre számítógépüket használják - írja a bankingtech.com. Magyarországon is egyre népszerűbbek a mobilbanki...
júl. 12
10:42
Mávinform: sztrájkolnak az olasz vasutasok szombat estétől (GazdaságPortál)
Az olasz vasutasok július 12-én 21 órától július 13-án 21 óráig sztrájkolnak, ezért vonatkimaradásra, járatrövidülésre, késésekre kell számolni a munkabeszüntetés idején – közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel. A vasúttársaság arra hívja fel a figyelmet, hogy a sztrájk miatt a Magyarországon váltott jegyeket, ülőhelyjegyeket, valamint egyéb helybiztosításokat kezelési költség levonása nélkül…
júl. 12
10:45
Fidesz: a kormány a vasutat stratégiai erőforrásnak tekinti (Infostart)
A Fidesz-kormány a magyar vasutat nemzeti, stratégiai erőforrásnak tekinti, és - miként az elmúlt évek intézkedései is mutatták - nem csak az ünnepen, a mindennapokban is tiszteli és értékeli az ágazat dolgozóinak áldozatos munkáját - közölte a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szombaton, a 64. vasutasnapon az MTI-vel.
júl. 12
10:57
Még alacsonyabb inflációt hozhat a rezsicsökkentés (Privátbankár)
Londoni elemzők kiszámolták, mekkora lesz az infláció a következő 3 hónapban és hol lesz a vége a jegybank monetáris enyhítésének. Úgy látják, az infláció tovább olvadhat, őszig biztosan, a kamatcsökkentésnek lassan vége, és a devizahitelesek is okozhatnak még meglepetést.
júl. 12
10:57
Annyi a legnagyobb magyar cégtemetőnek (Portfolio)
Lezárták az államnak 800 millió forint kárt okozó cégtemető ügyében indított nyomozást. Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember, köztük könyvelők, ügyvédek ellen javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és...
júl. 12
11:09
A bérgarancia biztosok kiadásait is fedezi az állam (ProfitLine)
A bérgarancia biztosok meg nem térült, igazolt készkiadásait és munkadíjait a szaktárca gazdasági hivatala negyedévente összesíti, majd ezt követően 15 munkanapon belül jutnak pénzükhöz a biztosok - az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg pénteken.
júl. 12
11:15
Áll a bál az útépítések körül (Privátbankár)
Az ÉVOSZ is megszólalt: a pályázatok minden szabálynak megfeleltek. Az EB mégis vizsgálódik.
júl. 12
11:15
A magyarok többsége még mindig tart a hitelektől: mi lehet az oka? (Pénzcentrum)
Habár növekszik a kölcsönöket pozitívan megítélők aránya, a többség még mindig tart a rejtett költségektől....
júl. 12
11:17
Az államot is kész perelni az egyik bank a devizahiteles törvény miatt (Privátbankár)
Az FHB úgy látja: szerződéseik érvényesek, rendelkezéseik tisztességesek.
júl. 12
11:42
Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember ellen javasol vádemelést a NAV (ProfitLine)
Lezárták az államnak 800 millió forint kárt okozó cégtemető ügyében indított nyomozást. Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember, köztük könyvelők, ügyvédek ellen javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - hangzott el péntek este az M1 Híradójában.
júl. 12
12:15
A hálapénz megszüntetése lehetne az egészségügyi rezsicsökkentés (ProfitLine)
Az MSZP szerint a hálapénz megszüntetése az egészségügyi rezsicsökkentés lehetne - mondta Laskovics Diána, a párt egészségpolitikusa pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője azt szorgalmazta, hogy az élelmiszereket ne adóztassák az Európai Unióban, így Magyarországon se.
júl. 12
12:18
Csökkent júniusban a regisztrált álláskeresők száma Pest megyében (GazdaságPortál)
Évről évre csökken júniustól a regisztrált álláskeresők száma, ami nyilvánvalóan a nyári alkalmi munkák indulásával függ össze – tájékoztatta az MTI-t Hágen Tímea, a Pest megyei munkaügyi központ helyettes vezetője. Hozzátette: májusban közel 38 ezer regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván, 39 százalékuk alapfokú, 55 százalékuk középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, a fennmaradó kis…
júl. 12
13:21
Gyengébben indult az idegenforgalmi szezon a Tolna megyei üdülőhelyeken (ProfitLine)
A tavalyihoz képest gyengébben indult az idegenforgalmi szezon Tolna megye keresett üdülőhelyein, a Fadd-dombori gyermektáborokban ugyanakkor idén is nagy a forgalom.
júl. 12
13:21
Magyarország-Izland: 0-1 (Portfolio)
A hazai egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer rosszabbul teljesít, mint annak izlandi többkulcsos megfelelője, az UNICEF 2014 májusában megjelent tanulmánya szerint. Az elemzés írója, Bruno...
júl. 12
13:21
Hosszú évek óta üldözi a NAV az híres-hirhedt magyar zenészt (Pénzcentrum)
Hét éve szorongatja az adóhivatal Pityinger Lászlót, művésznevén Dopemant, akinek betéti társasága ellen adótartozás miatt van érvényben végrehajtás....
júl. 12
13:23
Egyre kevesebben trükköznek a tőzsdén (Portfolio)
Jelentősen csökkentek a válság óta az Egyesült Királyságban a bennfentes információkkal való visszaélések - derült ki egy piaci felügyeleti szerv által készített felmérésből. Az illegális tevékenység...
júl. 12
13:54
A szállodák nem használják ki a médiaszolgáltatások kínálta lehetőségeket (GazdaságPortál)
A hazai szállodák nem használják ki a médiaszolgáltatások kínálta előnyöket: a budapesti szállodák 47 százalékában, a vidéki szállodák 62 százalékában csak egyszerű, analóg TV- szolgáltatást nyújtanak – derül ki a Bdonline.hu és a Turizmus.com idei átfogó, online szállodapiaci felméréséből. Hegedűs Attila, a BDO Magyarország hotel- és ingatlanüzletágának vezetője az MTI-nek elmondta: kevés…
júl. 12
13:57
Meglepetés jöhet a szlovén választásokon - Rossz hír a befektetőknek (Portfolio)
Vasárnap választásokat tartanak Szlovéniában. A végső győzelemre legesélyesebbnek tartott párt célja a privatizáció lassítása, ez azonban költségvetési problémákat okozhat, írja a Reuters. ...
júl. 12
14:03
Washington szerint Horvátország energiaelosztó tranzitközponttá válhat (Infostart)
Horvátország regionális energiaelosztó tranzitközponttá válhat az Egyesült Államok szerint - jelentette ki Victoria Nuland, európai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár-helyettes Dubrovnikban egy regionális tanácskozáson.
júl. 12
14:15
Amelyik kormány emeli a sör árát, annak mennie kell? (Privátbankár)
Nyár, kánikula, futball, sör. Bár a korábbi években inkább nőtt a sör átlagos fogyasztói ára, eléggé gyakori az ingadozás. Az utóbbi egy évben szerényen mérséklődött az ár, ezt azonban tavaly év elején komoly emelkedés előzte meg. A mindenkori kormányok sajnos előszeretettel oldják meg anyagi gondjaikat adóemelésekkel.
júl. 12
14:15
Nagy meglepetés jöhet a szlovén választásokon! (Portfolio)
Vasárnap választásokat tartanak Szlovéniában. A végső győzelemre legesélyesebbnek tartott párt célja a privatizáció lassítása, ez azonban költségvetési problémákat okozhat, írja a Reuters. ...
júl. 12
14:27
Több mint 6 milliárd forintért kelt el egy ókori egyiptomi szobor (ProfitLine)
Majdnem 16 millió fontért (6,3 milliárd forint) cserélt gazdát egy négyezer éves egyiptomi szobor a Christie's aukciósház londoni árverésén: a korábban múzeumi tulajdonban lévő és előzetesen nagyjából hatmillió fontra becsült mészkő alkotás eladását heves vita előzte meg és az illetékes múzeum akkreditációjának visszavonása is szóba került.
júl. 12
15:00
Az Eagle Ottawa és a kormány is a teljesítményben és a munkában hisz (ProfitLine)
Az Eagle Ottawa Hungary Kft. a magyar kormányhoz hasonlóan a teljesítményben és a munkában hisz, ennek köszönhető az is, hogy a cég az elmúlt 2 évben megduplázta eredményét és alkalmazottainak számát – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Szolnokon az ipari parkban, a cég beruházásának ünnepélyes átadásán.
júl. 12
15:09
Esnek a tőzsdék, ez a részvény meg csak száguld (Portfolio)
A német autóipar beszállító, a ZF Friedrichshafen felvásárolná nagy amerikai riválisát, jelentette be a ZF. A TRW Automotive megvásárlásával az iparág egyik legnagyobb vállalata jönne létre. A TRW...
júl. 12
15:18
EBESZ-jelentés – A baloldali ellenzék szerint tisztességtelenül nyert a Fidesz (GazdaságPortál)
A baloldali ellenzéki pártok szerint az EBESZ pénteki jelentése azt állapítja meg, hogy a Fidesz tisztességtelenül nyert az április 6-ai országgyűlési választáson, és így a kormánypártnak erről most már “papírja is van”.     Az MSZP szerint a jelentés azt igazolja, hogy nem legitim a Fidesz kétharmada. A szocialisták szombati, az MTI-nek küldött közleményükben azt írták: a ...
júl. 12
15:27
Egyre közelebb az amerikai T-Mobile eladása (Portfolio)
A Deutsche Telekom és a Sprint gyakorlatilag már megállapodtak arról, hogy a DT amerikai leányvállalatában nagyobb részesedést szerez a Sprint, tudta meg a japán gazdasági lap, a Nikkei. A Deutsche...
júl. 12
15:45
Ukrán válság: már őket is szankcionálja az EU (Portfolio)
Kelet-ukrajnai orosz szeparatista vezetők vannak azon a szombaton közzétett 11 fős listán, amellyel kiegészítették az ukrajnai válság kapcsán európai uniós szankciók által sújtottak névsorát. Az...

Keresés