2014. július 30. szerda

júl. 30
0:30
Ukrán válság - Merkel: elkerülhetetlen volt a döntés a gazdasági szankciókról (ProfitLine)
Angela Merkel német kancellár üdvözölte az Oroszországgal szemben bevezetendő új szankciókról hozott keddi brüsszeli döntést, elkerülhetetlennek nevezte a gazdasági büntetőintézkedéseket és jelezte, hogy az Európai Unió szükség esetén további lépéseket tehet.
júl. 30
2:21
Iráni nukleáris program – Az amerikai főtárgyaló nem nyilatkozott a megállapodás határidejéről (GazdaságPortál)
Az Egyesült Államok főtárgyalója keddi szenátusi meghallgatásán elzárkózott attól, hogy megnevezze iráni az nukleáris programról folytatott tárgyalások lezárásának határidejét. Wendy Sherman a szövetségi felsőház külügyi bizottságában ígéretet tett rá, hogy a kormány konzultálni fog a kongresszussal, mielőtt további, Teheránnal szemben bevezetetett gazdasági szankciókat vonna vissza. A diplomata…
júl. 30
3:15
Tudatos félrevezetés zajlik az agrár-környezetgazdálkodási támogatással kapcsolatban (ProfitLine)
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint az agrár-környezetgazdálkodási támogatással kapcsolatban tudatos félrevezetés folyik, amely mögött egyértelműen politikai és gazdasági érdekek húzódnak.
júl. 30
3:15
Ukrán válság – Kerry: Oroszországnak latba kell vetnie befolyását a vérontás megállítása érdekében (GazdaságPortál)
Újabb amerikai és európai szankciókat helyezett kilátásba John Kerry amerikai külügyminiszter kedden Washingtonban arra az esetre, ha Oroszország nem veti latba befolyását az általa felfegyverzett szakadároknál a kelet-ukrajnai vérontás megállítása érdekében. Kerry a Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel közösen megtartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: “töredéknyi bizonyíték sincsen”,…
júl. 30
3:39
Maláj utasszállító – Ukrán-holland megállapodás: felfegyverzik a nemzetközi szakértőket (GazdaságPortál)
Engedélyezi a fegyverviselést és a fegyverhasználatot a maláj utasszállító gép katasztrófáját vizsgáló külföldi szakértőknek az az Ukrajna és Hollandia között létrejött megállapodás, amelyet Petro Porosenko ukrán kedden terjesztett jóváhagyásra a kijevi parlament elé. A küldöttség tagjai katonai és civil szakértők Hollandiából, Ausztráliából és más olyan országokból, amelyeknek állampolgárai…
júl. 30
3:57
Ukrán válság – Előzetes megállapodás az Oroszország elleni gazdasági szankciókról (GazdaságPortál)
Előzetes megállapodás született kedden az Európai Unió tagállamainak nagykövetei között az Oroszországgal szemben bevezetendő széles körű gazdasági szankciókról – közölték diplomáciai források. Az Európai Unió külügyminiszterei a múlt héten határoztak arról, hogy elő kell készíteni olyan büntetőintézkedéseket, amelyekkel korlátozható Oroszország hozzáférése a tőkepiacokhoz, a védelmi szektor…
júl. 30
4:09
Vihar – Szerdára az ország nagyobb részére másodfokú figyelmeztetést adtak ki (GazdaságPortál)
Tizenkét megyére és a fővárosra a felhőszakadás és a várható heves zivatarok miatt is másodfokú, négy megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére adták ki a narancssárga,…
júl. 30
4:13
Felügyeleti és szanálási biztosokat keres az MNB (GazdaságPortál)
Felügyeleti és szanálási biztosokat keres a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a tulajdonában álló Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft., az erről szóló pályázati felhívások kedden jelentek meg az MNB honlapján. Augusztus 15-én 12 óráig várják azok jelentkezését, akik fel kívánják vetetni magukat a felügyeleti, illetve szanálási biztosok névjegyzékébe . A felügyeleti biztosok a pályázati ...
júl. 30
4:21
A SZÉP-kártyákról visszautalt összeg után nem igényelhető vissza az szja és az eho (ProfitLine)
Nem igényelhető vissza a SZÉP-kártyákról a munkáltatóknak visszautalt összeg után a kifizető által megfizetett személyi jövedelemadó (szja) és egészségügyi hozzájárulás (eho) - hívja fel a figyelmet az állami adóhatóság.
júl. 30
4:27
Devizahitelek – Még jobban járnak a devizahitelesek, az MNB módszertani iránymutatást tett közzé az átszámításához (GazdaságPortál)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a fogyasztói kölcsönszerződéseknek az árfolyamrés semmissége miatti átszámításához módszertani iránymutatást tett közzé, amelynek jogszerűségét hivatalból ellenőrizni fogja. Az MNB honlapján kedden publikált módszertani iránymutatás szerint a pénzügyi intézményeknek az általuk alkalmazott átszámítási módszertant a törvény hatálybalépését (2014. július 26.) követő hatvan…
júl. 30
4:39
Ukrán válság – Parragh: súlyos következményei lehetnek az Oroszország elleni szankcióknak (GazdaságPortál)
Parragh László szerint súlyos következményei lehetnek az Oroszország elleni európai uniós szankcióknak, amelyek az európai gazdaságnak is jelentős kárt okozhatnak, és következményeik hosszú évekig meghatározhatják Európa fejlődését. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az M1 kedd esti Híradójában úgy vélte, nem véletlen, hogy a gazdasági szereplők többsége ellenzi a szankciókat.…
júl. 30
5:48
Mi értelme a megszorításoknak, amikor minden szép és jó? (Portfolio)
A vezető német autógyártók a válság hatására jelentős átalakításokat hajtottak végre költségszerkezetükben, aminek köszönhetően egyértelműen javult a profitabilitásuk. Mára viszont a válságnak nyoma...
júl. 30
5:48
Nagyot fordult a világ a magyar nyugdíjasokkal (Pénzcentrum)
Haladnak a korral az idősek Magyarországon....
júl. 30
6:00
Felügyeleti és szanálási biztosokat keres a Magyar Nemzeti Bank! (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014. augusztus 15-én 12 óráig várja azok jelentkezését, aki fel kívánják vetetni magukat a felügyeleti-, illetve szanálási biztosok névjegyzékébe.
júl. 30
6:09
Versenyhivatali eljárás indult a Sanofi-Aventis ellen (GazdaságPortál)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) július 22-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Sanofi-Aventis Magyarország Zrt.-vel szemben, első lépésként a vállalkozás székhelyén helyszíni kutatást tartottak a GVH munkatársai – közölte a versenyhatóság kedden az MTI-vel. A Sanofi keddi közleménye szerint a társaságnak meggyőződése, hogy minden esetben betartja az alkalmazandó előírásokat és…
júl. 30
6:18
Devizahitelek: óriási számítgatás indul az árfolyamrés visszaírása kapcsán (Privátbankár)
Az MNB az árfolyamrés visszaírása során a legkomolyabb banki költséget (és munkát) jelentő változatot támogatja: kiadott módszertana alapján az árfolyamrés visszaírást a mindenkori tőketartozás előtörlesztéseként kell értelmezni.
júl. 30
6:24
Mi értelme a megszorításnak, mikor minden szép és jó? (Portfolio)
A vezető német autógyártók a válság hatására jelentős átalakításokat hajtottak végre költségszerkezetükben, aminek köszönhetően egyértelműen javult a profitabilitásuk. Mára viszont a válságnak nyoma...
júl. 30
6:33
Adótartozása van? Így kaphat fizetési könnyítést (Adózóna)
Mit kell tenniük a magánszemélynek, illetve a cégeknek, ha felhalmozódott közteher-tartozásukat részletben szeretnék megfizetni vagy más könnyítést kérnének? Hasznos tudnivalók a kérelem előterjesztésével és a kapott könnyítés könyvelésével kapcsolatban.
júl. 30
6:39
A gázolaj ára emelkedett, a benziné csökkent (GazdaságPortál)
A gázolaj nagykereskedelmi literenkénti árát bruttó 2 forinttal emelte, a benzinét 2 forinttal csökkentette szerdán a Mol Nyrt. Az intézkedéssel a gázolaj literenkénti átlagára 421-422 forintra nőtt, a benziné 415-416 forintra mérséklődött. A Mol legutóbb múlt szerdán változtatott az árakon, akkor bruttó 3 forinttal csökkentette a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajé nem…
júl. 30
6:42
Több jár vissza a devizahiteleseknek, mint gondolhatták (Pénzcentrum)
A bankoknak az átszámítást kilencven napon belül kell elvégezniük....
júl. 30
6:45
Tőzsde: alacsony forgalom, csendes kereskedés a tőzsdén (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,49 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 17 865,46 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 2,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: nap közben erőteljesebb “lecsorgás” volt a BÉT-en, de délután, az amerikai ...
júl. 30
6:54
Akarod megfelezni a tartozásod? Várj a behajtóra! (Privátbankár)
Egyes behajtócégek a bankok által a nemfizetés miatt értékesített ingatlanokat a korábbi tulajdonosnak ajánlják fel - a kért összeg akár fele lehet a tartozásnak, ám a behajtó ennél olcsóbban jut a lakáshoz.
júl. 30
7:03
FM: tudatos félrevezetés zajlik az agrár-környezetgazdálkodási támogatással kapcsolatban (Infostart)
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint az agrár-környezetgazdálkodási támogatással kapcsolatban tudatos félrevezetés folyik, amely mögött egyértelműen politikai és gazdasági érdekek húzódnak.
júl. 30
7:06
Újabb csarnokot adott át a Wing a GE-nek a fóti üzleti parkban (HR Portál)
Egy 11 ezer négyzetméteres, 4,5 milliárd forintba került új üzemcsarnokot adott át a Wing Zrt. a fóti üzleti parkjában – az East Gate Business Parkban (EGBP) – a General Electricnek (GE), közölte a Wing.
júl. 30
7:06
Érik a fordulat az építőiparban (ProfitLine)
Rendületlenül emelkedik a megszűnő cégek száma az építőiparban. Noha 2014 második negyedéve nem döntötte meg, csak megközelítette 2013 második negyedévi rekordot, az első félév egésze már 3162 megszűnést hozott. Ez a tavalyi első félévhez képest 12 százalékos, 2012 első feléhez képest pedig 35 százalékos növekedés. Az adatokat közzétevő Opten szerint azonban hamarosan fordulat következhet.
júl. 30
7:08
Már lehet böngészni a pótfelvételis helyeket (HR Portál)
Elérhetők a felsőoktatási intézmények által a pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések, a kérelmeket augusztus 12-ig lehet benyújtani kizárólag elektronikus úton.
júl. 30
7:10
Így használjuk a közösségi oldalakat (HR Portál)
Magyarországon a felnőttek leginkább az ismerőseikkel, családtagjaikkal tartják a kapcsolatot a közösségi oldalakon, az üzleti kapcsolattartás vagy a munkakeresés viszont legtöbbjük számára nem itt zajlik – derül ki a Kutatópont legfrissebb elemzéséből, amelyet kedden hozott nyilvánosságra.
júl. 30
7:12
Mennyiért vegyünk Munkácsy festményeket? (Privátbankár)
Érdekesen alakul a Munkácsy trilógia sorsa. Egyelőre abban is vita van, hogy mennyit érdemes adni a két külföldi kézben lévő képért.
júl. 30
7:12
Figyelem: így kezelendő a SZÉP-kártyáról visszakapott pénz (HR Portál)
Nem igényelhető vissza a SZÉP-kártyákról a munkáltatóknak visszautalt összeg után a kifizető által megfizetett személyi jövedelemadó (szja) és egészségügyi hozzájárulás (eho) – hívja fel a figyelmet az állami adóhatóság.
júl. 30
7:14
Üzent a NAV: ne próbáljon adót csalni az utalványokkal! (HR Portál)
Az utóbbi idők tapasztalatai szerint vannak olyan munkaadók, akik adóelkerülési szándékkal olyan készpénzutalványokat bocsátanak ki, adnak a munkavállalóiknak, amelyeket ez utóbbiak közvetlenül készpénzre válthatnak – közölte az MTI érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
júl. 30
7:15
MKB – Varga Mihály: az állam univerzális bankként szeretné tovább működtetni az MKB-t (GazdaságPortál)
A magyar állam univerzális bankként szeretné tovább működtetni az MKB-t, a banknál szükséges egy “reorganizáció, feljavítás” is – mondta Varga Mihály kedden az Inforádió Aréna című műsorában, hozzátéve, hogy a bank további sorsáról a szerdai kormányülésen döntenek. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: az MKB Magyarország 5. legnagyobb bankja, amelynek komoly vállalati hitelállománya van. A bank…
júl. 30
7:30
Hányan maradtak munka nélkül? Mindjárt kiderül (Privátbankár)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé az április-júniusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat.
júl. 30
7:36
Devizahitelek: így számolható ki a visszajáró pénz (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) iránymutatást tett közzé arról, hogy hogyan számolható ki a devizahiteleseket az árfolyamrés miatt ért vesztesége.
júl. 30
7:39
Újabb heves támadások Gázában, 1240-re nőtt a halottak száma (Infostart)
Huszonhárom palesztin vesztette életét szerdára virradóra az izraeli hadsereg hadműveletében a Gázai övezetben, ahol a hatóságok tájékoztatása szerint 1240-re nőtt a palesztin áldozatok és több mint hétezerre a sebesültek száma.
júl. 30
7:39
Iránymutatást adott az MNB az árfolyamrés semmissége miatti átszámításhoz (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank az árfolyamrés semmissége miatti átszámításhoz módszertani iránymutatást tesz közzé. A 2014. évi XXXVIII. – a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló – törvény alapján az árfolyamrés semmissége miatti átszámítás jogszerűségét a Magyar Nemzeti Bank hivatalból ellenőrzi
júl. 30
7:48
Megosztja az autósokat a ma hajnali lépés (Privátbankár)
A gázolaj nagykereskedelmi literenkénti árát bruttó 2 forinttal emelte, a benzinét 2 forinttal csökkentette szerdán a Mol.
júl. 30
7:50
Ez az igazi kiárusítás: eladják a bedőlt játékbolt összes áruját (Privátbankár)
Nettó 740 millió forintért hirdette meg eladásra a felszámolás alatt álló Gulliver Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. játékkészletét a felszámoló, a Duna Libra Zrt.
júl. 30
7:51
Eladó a Gulliver játékkészlete (GazdaságPortál)
Nettó 740 millió forintért hirdette meg eladásra a felszámolás alatt álló Gulliver Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. játékkészletét a felszámoló, a Duna Libra Zrt.; a nyilvános pályázati felhívás a cégközlönyben jelent meg. A pályázatokat augusztus 11-én 10 és 11 óra között a felszámoló irodájában kell benyújtani. A beérkezett ajánlatokat a beadás határidejétől számított 8 napon belül, ...
júl. 30
7:54
Felrobbant a Twitter! (Portfolio)
Hatalmas szárnyalással reagáltak a Twitter részvényei arra tegnap este, hogy a társaság közzétette második negyedéves számait. A papírok közel 30%-os pluszban fejezték be a zárás utáni kereskedést. ...
júl. 30
8:12
Hasznos mobilappok álláskeresés esetére (HR Portál)
Már rég egyértelmű, hogy a magyar HR-eseket magával rántotta az online szféra. Rengetegen használják a közösségi oldalakat, állásportálokat és a céges karrieroldalakat, míg az újsághirdetésnek egyes szegmensekben már-már leáldozott. Most megmutatjuk, hogyan kereshet állást, építheti a kapcsolatait és készülhet az állásinterjúra a mobilja segítségével.
júl. 30
8:12
Eladó a Gulliver játékkészlete (ProfitLine)
Nettó 740 millió forintért hirdette meg eladásra a felszámolás alatt álló Gulliver Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. játékkészletét a felszámoló, a Duna Libra Zrt.; a nyilvános pályázati felhívás a cégközlönyben jelent meg.
júl. 30
8:12
Több száz milliós fejlesztés a határ mellett (Portfolio)
Mintegy 300 millió forintos pályázati támogatásból szeptemberig befejeződik Záhony városközpontjának funkcióbővítő rehabilitációs fejlesztése. A település önkormányzata 100 százalékos támogatást...
júl. 30
8:14
Obama is újabb szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben (ProfitLine)
Újabb, az orosz energetikai, hadiipari és pénzügyi szektort érintő amerikai szankciók bevezetését jelentette be kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök, ugyanakkor cáfolta, hogy az Egyesült Államok egy újabb hidegháborúban állna Oroszországgal.
júl. 30
8:24
Itt a riasztás: délután durva viharok jönnek! (Privátbankár)
Ma délutántól az előző napoknál intenzívebb viharok érhetik el országunkat - írja friss előrejelzésében az időkép.hu. Az OMSZ másodfokú figyelmeztetést adott ki.
júl. 30
8:30
Újabb részletek az oroszok büntetéséről (Portfolio)
Kedd délután véglegesítette az EU nagyköveti tanács a Moszkva elleni gazdasági szankciók csomagját. Amennyiben nem emel kifogást egyik tagország legfelső vezetése sem a döntés ellen - amit...
júl. 30
8:39
Minimális forintgyengülés szerda reggelre (GazdaságPortál)
Minimálisan gyengült a forint árfolyama kedd estéről szerda reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama kedd este hétkor 310,82 forint volt, szerda reggel hétkor 310,91 forint. A dollár jegyzése 231,75 forintról 231,83 forintra, a svájci franké 255,54 forintról 255,64 forintra, a japán jené 2,2698 forintról 2,2708 forintra nőtt. Az eurót ...
júl. 30
8:42
Merre mozdulnak a piacok az újabb orosz szankciók hírére? (Privátbankár)
Elemzők arra számítanak, hogy az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók miatt szerdán csökkenhetnek a fontosabb nyugat-európai indexek.
júl. 30
8:45
Lefelé mozdultak az indexek az újabb szankciók hatására (ProfitLine)
Az Oroszországgal szembeni újabb uniós és amerikai szankciók hatására csökkenéssel zárták a keddi kereskedési napot a vezető amerikai részvénypiacok.
júl. 30
8:45
Ukrán válság – Obama újabb amerikai szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben (GazdaságPortál)
Újabb, az orosz energetikai, hadiipari és pénzügyi szektort érintő amerikai szankciók bevezetését jelentette be kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök, ugyanakkor cáfolta, hogy az Egyesült Államok egy újabb hidegháborúban állna Oroszországgal. Az elnök a gazdasági büntetőintézkedések meghozatalát azzal indokolta, hogy Oroszország továbbra sem működik együtt az ukrajnai válság…
júl. 30
8:47
Meredeken esett a japán ipari termelés (ProfitLine)
Japánban az ipari termelés a májusban mért 0,7 százalékos bővülést követően 3,3 százalékkal csökkent júniusban - közölte a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium.

Keresés