A miniszterelnök felkészítette a diplomatákat, akiknek szembe kell szállni a világban azokkal, akik leginkább a New York Times-ból és a Washington Postból értesülnek arról, mi megy Magyarországon. Szerinte nincs miért magyarázkodnunk. Jön a menekültellenes politika.
Terjedőben a legújabb internetes hóbort, a Tüzes Kihívás, amiben emberek felgyújtják magukat. Őket kellett figyelmeztetni arra, hogy ha felgyújtják magukat, meg is éghetnek.
A hétfői volt az első polgári per, ahol egy nagybank lépett fel az állammal szemben a devizahiteleseket érintő törvényi változtatások miatt. A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumának háromfős tanácsa az Alkotmánybírósághoz való fordulás lehetőségét elutasította, a tárgyalást pedig viszonylag hamar berekesztette. Ítélethirdetés … Folytatás
Spa-Francorchamps — Áll a bál a Mercedesnél! Lewis Hamilton (29) szerint Nico Rosberg (29) elismerte, szándékosan lökte ki őt a Forma–1-es Belga Nagydíjon.
Három nyári tornán is ezüstérmet szerzett a magyar férfivízilabda-válogatott. A gárdát a Világligában, a hazai Európa-bajnokságon és a Világkupában is Szerbia verte a fináléban.
Az eredetileg becsült nettó 8,1 milliárd forint helyett nettó 7,1 milliárd forintból kap a kelenföldi pályaudvar egy új kijáratot, és lesz egy új csomópont is az M1-M7 bevezető szakaszán. (MTI)
A Fort Lee támaszpont Twitteren közölte a hírt, hogy a bázison valaki lövöldöz. A helyszínt lezárták, nem tudni egyelőre többet. A Virginia államban fekvő támaszponton négyezer ember él. (BBC)
Van, aki vödör, van, aki ló, van, aki ordító kisgyerek, és van, aki csíkos zokni. A te életed mi jelképezi a legjobban a a baloldali összefogás műalkotásában?
A 35 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett, a gerincveleje is megsérült, de életveszélyben nincs. A vizsgálat még tart a vasárnapi baleset után. Cseh lapok szerint szerint a nő kilencéves lányával, egy barátnőjével és annak fiával ült az óriáskeréken. A nők állítólag … Folytatás
A Break the Rules-nak hétfőn jött ki a videója, és annyi primkó EDM meg ilyen lolitás lázadás van benne, hogy attól félek, a célcsoport pont a mesterkéltsége miatt nem fogja megkajálni. Bár lehet én becsülöm túl a kiskamaszokat, és igenis … Folytatás
Jáksó László nagy sikerű, takarékos sorozata után megint nekifutnak egy dokureality-vígjátéksorozat műfajú torzszülöttnek, aminek az lesz a címe, hogy FAPAD. Én a cím alapján azt hittem, hogy önkielégítő férfiakról fog szólni, de nem, hanem egy olcsó légitársaságról. Litkai Gergely és Vinnai … Folytatás
Budapest — Ilyenre is csak nagyon régen volt példa a hazai focibajnokságban: az élvonalbeli csapatok nagyobbik fele, egészen pontosan kilenc, nem szerzett gólt a múlt hét végén megrendezett fordulóban.
Robert Mugabe zimbabwei elnök (b) és Hszi Csin-ping kínai államfő Pekingben, ahol az előbbi hivatalos látogatáson tartózkodik. A (b) betűt az MTI segítőkész szerkesztő kezének köszönhetjük.
Velence – Több előnye is származott MC Hawernek, azaz Koczka Gézának (49) abból, hogy letette a poharat, és kiköltözött a Velencei-tó melletti kempingbe.
Dunaharaszti — Már nemzetközi babérokra tör az a csapat, amelynek célja, hogy száz trükköt száz nap alatt teljesítsenek. Persze nem egyedül, hanem kutyáikkal. Slonina Natália (32) nem is hitte, hogy ötlete ekkora siker lesz.
Berlin — „Sz..t sem ér Magyarországon az Európa-bajnoki cím..." – így kommentálta saját sikerét az úszó Verrasztó Dávid (26), miután az Eb-n megnyerte a 400 méter vegyest.
Kecel – Akár az orgona sípjai, úgy sorakoztak édesanyjuk, Juhász Anita (+25) koporsója mellett gyermekei. Péter (34), az asszony férje maga fogta kézen Bencét (9), Lilit (5) és Márkot (2), hogy elbúcsúzzanak az asszonytól.
Bangkok — Valóságos „bébigyárra" bukkant a thaiföldi rendőrség Bangkok legmenőbb negyedében egy lakásban, és mint kiderült, mindegyik gyermeknek ugyanaz az apja.
Augusztus utolsó hetéig kellett várni a nyári átigazolási szezon legszórakoztatóbb hírére: Mario Balotelli, az alkalmanként futballal is foglalkozó egyébként démonaival küzdő olasz fiatalember az AC Milanból a Liverpoolhoz szerződött.