Knowle — Halálba hajszoltak főnökei egy angol repülőgép-pilótát. Noha Robert Mansell (†32) tragédiája korábban történt, az esetet most hozták nyilvánosságra, miután a szerencsétlenség minden részletére fényt derítettek a bírósági eljárás során.
A bíróság arra kötelezte az V. kerületi önkormányzatot, hogy mutassa be a Pesti Srácok jobboldali portált működtető Gerilla Press Lapkiadó és Médiatanácsadó Kft.-vel kötött szerződéseit. Az önkormányzat szerint nincsenek ilyen szerződések.
Egy brit nő megmérgezte édesanyját, miután az nem engedte, hogy hozzámenjen fiújához. Kuntal Patel a tárgyalás első napján azt mondta, hogy a Breaking Bad (Totál szívás) című sorozatból leste el a gyilkosság trükkjét.
Közölte az ORFK, ami szerint négy külföldi turista sérült meg a Dísz téren: hármukat könnyebb, egy 60 éves férfit súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A baleset miatt a Hunyadi János út felől nem lehet megközelíteni a teret. (MTI)
Szekszárd — Azt hitték a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság irodáiban a hét elején, hogy elkezdett szakadni az eső, úgy csobogott a víz, amikor beszakadt a cég egyik terepjárója alatt a térburkolat, és eltört a csővezeték.
Magyarország — Biztos, hogy a férfiak teljesen máshogyan gondolják, de egy kutatás szerint átlagosan 10 teljes napot bosszankodnak, aggódnak a nők egy évben.
Sajóbábony – Borsodi futballünnepet rendeztek a Magyar Kupa 3. fordulójában. A megyei első osztályban szereplő Sajóbábony fogadta a környék nagycsapatát, a DVTK-t.
A felnőtt film sztár, Missí Martinez majdnem áramütést kapott, amikor tönkrement vibrátora szikrázni kezdett. Szerencsére kiheverte a sokkot, és befejezte a forgatást.
Budapest — Látja a fényt az alagút végén a Barátok közt Bárány Enikője. A színésznő, Pataki Szilvi (26) másfél év után eljutott oda, hogy a KRESZ-vizsga letétele után vezetésből is levizsgázzon.
Vokalistaként kezdte, két évvel a rendszerváltás után az év felfedezettjének járó eMeRToN-díjat ő kapta, és aranylemez lett első albuma, amely Egy elfelejtett szó címmel jelent meg 1998-ban.
Budapest – Nem áll le Balzsay Károly (35). A korábbi profi világbajnok ökölvívó, aki legyőzte az életét kilenc hónapja megkeserítő rákos betegséget, már a jövőt tervezgeti.
Szégyelld magad: egy disznóra lövöldözős játékért cserébe feltártad legféltettebb, legbelsőbb titkaidat. Az emberiség megkötötte a sátáni alkut, és a magánszféra nem létezik többé. De mit tenne ebben a helyzetben Jennifer Lawrence?
A német-amerikai szabadúszó újságíró épp a kalózkodásról szóló könyvéhez gyűjtött anyagot, amikor három éve elrabolták a fegyveresek. Most elengedték, pedig úgy tudni, senki sem fizetett váltságdíjat. A körülményekhez képest jó egészségnek örvend. (Vice)
Kitört az ebolapánik, miután szkafanderes orvosok a Szent László Kórház elkülönítő osztályára vittek egy fertőzött területről Budapestre érkező nigériai diáklányt. Kiderült, csak vaklárma volt, de egyelőre az sem biztos, milyen betegsége van. Maláriára gyanakodnak.
Budapest — Hatalmas többséggel elfogadta a parlament szerdánaz adósmentő törvényjavaslatot, amelynek alapján jelentősen csökkenhetnek a hitelesek törlesztőrészletei, illetve azok, akiknek öt éven belül járt le a hitelszerződésük, készpénzben kaphatnak nagyobb összeget a bankjuktól.
Az elsőt ő maga találta meg a könyvtárában, és a látogató azt mondta, hogy látni szerette volna. A második viszont akkor járt nála, amikor csak a takarítók voltak a Los Angeles-i házban. Ők nem a 911-et hívták, hanem a színészt értesítették, … Folytatás
Merő állatszeretetből sztriptízel egy szőkeség, aki a németországi Düsseldorfban lakik. A Nagyezsda művésznéven futó, 25 éves Nadine ugyanis arra költi a vetkőzésével keresett pénzt, hogy elaltatásra ítélt kutyákat váltson ki a menhelyről.
Két férfi DNS-profilját rögzítették a soroksári gyilkosság helyszínén. Az egyikük egyedül fojtotta meg a hevesen védekező Kardosné Gyurik Krisztinát, míg a másik – a nyomozók szerint – parancsra segíthetett neki.
Budapest – magabiztosan jutott a labdarúgó-Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé a címvédő Újpest, miután a Szusza Ferenc stadionban 2-0--ra legyőzte a szintén élvonalbeli Haladás gárdáját. A lila-fehérek mindkét gólját a középpályás Dusan Vasziljevics (32) szerezte.
Ha ezzel nem nyomja le Kriza Ákost, akkor semmivel. Pásztor egyébként a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető úton adta át a plakátját, hogy ezzel hívja fel a külföldre kivándorló miskolciak figyelmét arra, hogy polgármester szeretne lenni.
Derült ki a tegnapi Magyar Közlönyből. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkársága szerint „a pluszforrást a projekt megvalósítása során felmerült, előre nem látható, szakmai tartalombővülés iránti igény tette szükségessé”. Ebből lesz wifi, és ebből bővítik a világítást is. A még mindig félkész … Folytatás
Az 55 éves francia Hervé Gourdelt Algírtól száz kilométerre rabolták el a hétvégén. Az amerikai és a francia légicsapások után, amelyet az Iszlám Állam hajtottak végre, a férfit kegyetlenül kivégezték.
A (fehér) dél-afrikai művész a 19. és 20. századi emberi állatkerteket utánozta volna színészekkel, hogy felhívja a figyelmet a rasszizmusra. De a kritikusok szerint ez maga a rasszizmus.
De a másik kezével három munkanapot odaad. Varga Mihály rendelete szerint jövőre 3 munkanap-áthelyezés lesz: január 2-a (péntek), augusztus 21-e (péntek) és december 24-e (csütörtök) pihenőnap lesz. Ezeket szombatonként (január 17, augusztus 8, december 12) kell ledolgozni. (MTI)
Hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa a dzsihadisták Irakba és Szíriába özönlését megakadályozza, egy határozatot fogadott el, amiben a világ összes országát arra kötelezi, hogy „fojtsa el” a külföldi harcosok toborzását és konfliktuszónákba való utazását, és nyilvánítsa súlyos bűncselekménynek, ha valaki fegyveres … Folytatás
Gondolkozott már azon, hogy miért lett olyan sok egyterű taxi? És hogy a szállodák közelében miért mindig ugyanannak a társaságnak a kocsijai állnak? Ha egy dolog biztos az életben akkor ez az: amíg taxi lesz, trükkök is lesznek.