Budapest — Ilyet még a sokat megélt tévés szerkesztők sem láttak műsor felvételén: pocskondiázta, obszcén szavakkal jellemezte, és még szakmai hitelességét is megkérdőjelezte Horgas Eszternek (50) egy versenyző a tehetségkutató válogatóján.
Budapest — Jó hírek érkeztek a pesti kórházból, ahol Szacsvay László (68) feleségét, Claudiát ápolják! Úgy tudjuk, kikerült az intenzív osztályról, életfunkcióit nem kell gépekkel ellenőrizni, már csak oxigént kap.
Október 31. van. Ugyan kissé hideg, kissé ködös a reggel, de nem ígérkezik rossz napnak a mai. Napindítónak itt van ez az ember, Kurt Vile. Én nem vagyok különösebben hanyatt esve tőle, de világ szerencsésebbik felén elég nagy divat szeretni őt mostanában.
200 négyzetméteres, könnyűszerkezetes épület gyulladt ki szombaton hajnalban, a Kenyérgyári úton. A szegedi, hódmezővásárhelyi és kisteleki tűzoltók már elfojtották a lángokat, most a tűz végleges eloltását végzik. Sérültekről, áldozatokról nincs hír. (MTI)
A X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor úton a Szent László tér közelében történt a dolog, a lift a 8. emeleten állt, és teljes egészében égett. Egy embert füstmérgezés gyanújával szállítottak kórházba. (MTI)
BUKAREST - Tűzvész pusztított egy bukaresti belvárosi klubban péntek éjjel, az első jelentések szerint 27 ember meghalt, több mint száz megsérült - adta hírül a tragédia helyszínén Gabriel Oprea román belügyminiszter, nemzetbiztonsági miniszterelnök-helyettes. Nehéz az áldozatok azonosítása, a legtöbbjüknél nem találtak iratokat.
EGYIPTOM - Lezuhant egy Egyiptomból Oroszországba tartó orosz polgári repülőgép a Sínai-félszigeten szombaton - jelentette be az egyiptomi kormányfő, aki emiatt válságtanácskozást hívott össze minisztereivel. A lezuhant gépen tartózkodók többsége orosz turista volt. A katasztrófának egyetlen túlélője sincs.
Frankfurt – Zsinórban 10 győztes Bundesliga-mérkőzést követően 0–0-ás döntetlent játszott a Bayern München. A bajor együttes hibátlan mérlegébe az Eintracht Frankfurt rondított bele.
Magyarország - Nem egyszer előfordul, hogy egy közismert személyiség, sztár gyermeke ugyanazon az úton indul el, amelyen édesapja vagy édesanyja sikeressé vált.
Hódi Pamela és Berki Krisztián kislánya csütörtökön ünnepelte születésnapját, ahol az RC News kamerája is jelen volt. Még csak két éves, de máris hihetetlenül önálló, ami nem is csoda, hiszen a szüleire ütött. Nati születésétől fogva hozzá van szokva a családját körülvevő nyüzsgéshez, így természetesen vidáman élvezte a családi és baráti társaság ünneplését.
Nápoly – 86 évvel ezelőtt ezen a napon született a filmrajongók által Bud Spencerként (86), a vízilabda szerelmeseinek pedig Carlo Pedersoliként is ismert filmsztár.
Budapest – Szombat délelőtt kiugrott egy beteg a Merényi Kórház ablakán – tudósít a Velvet internetes oldal. Egy szemtanú szerint a férfit – az öngyilkossági kísérlet előtt – az ápolók a kórterem egyik ágyához szíjazták.
Bene Tamás Antwerpenben a városházával szemben már 30 éve piano bár tulajdonos. Esténként ő ül a zongora mögött és őszintén elmondja: itt bizony már nincs szükség magyar dallamokra. Magyarországról a gyermekkora jut eszébe, viszki gyűjteménye pedig közel 25 ezer eurót ér. Egy baráti kölcsön és egy finnországi szerződés juttatta ki a vasfüggöny mögül. A kgv.hu videóját tudjátok lent megnézni.
A 33 éves, helyi K. Gy-nek már régóta baja volt egy 43 éves férfivel, ezért péntek este egy késsel többször megszúrt. Az áldozatot életveszélyes sérülésekkel ápolják. Az encsi kapitányság rendőrei az esetről szóló bejelentés után egy órával elfogták a tettest, aki ellen emberölési kísérlet miatt indítottak eljárást.
Budapest – Soha nem volt ilyen jó formában Rippel Ferenc (44), aki elhatározta, újabb dolgot ír fel az egyébként sem rövid bakancslistájára. A rekorder artista ugyanis úgy döntött, olimpikon lesz.
Magyarország – Sokan amerikai divathóbortnak tartják a halloweent, pedig nem sok köze van az Újvilághoz. És ki tudja, hogy november 1-jén van-e valójában halottak napja? Ráadásul még itt van mindenszentek is – sokszor teljes a zűrzavar az egymást érő jeles napok környékén, most tehát sorra vettük, hogy melyik honnan ered, és pontosan mikor is tartjuk őket.
Megmutatnád nekünk halloween-jelmezét vagy remekül sikerült töklámpásodat? Ne habozz, küldd fotódat a riporter@blikk.hu-ra november 8-ig neveddel és telefonszámoddal együtt. Olvasóink választják ki a legjobbat, beküldője okostelefont nyer.
A jó pártnak is kell a cégér, a politikusok többségének devalválódása évek óta megállíthatatlan, hol vannak már a régebben megszokott 50-60-70 százalékos népszerűségi mutatók?
Budapest – Egyre több celeb, énekes vagy színész vállalja fel nyilvánosan politikai szimpátiáját, egyre többen segítik kedvenc pártjuk népszerűsítését. Teszik ezt annak ellenére, hogy ezzel sokak ellenszenvét is kiválthatják.
EGYIPTOM - Az Iszlám állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgépet.
London – 3–1-re győzött a Liverpool a Chelsea otthonában az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) legutóbbi fordulójában. A mérkőzés hőse a két gólt szerző Philippe Coutinho volt.