Tényleg vastagbélrákban hal meg, aki napi két szelet bacont eszik? Vagy ezt csak a csirkelobbi tolja, hogy a magyar kondák alá vágjon? A BGF tanszékvezetőjével beszélgettünk a feldolgozott húsok rákkeltő hatásáról.
Megnéztem a kormány.hu-t, az MTI-t, a hirado.hu-t, a Magyar Idők honlapját, és még mindig tudom, hogy mit kellene gondolnom az amerikai nagykövetasszony felháborító beszédéről. Ezért tényleg kár volt külön információs minisztériumot adni Rogánnak! Remélem holnapra legalább valami eligazítás érkezik majd.
Az Agrárbárók talán legbátrabb és egyben leghátborzongatóbb témája azokról a génmanipulált vetőmagokat előállító óriás cégek vezetőiről szól, akik immár Európát is megpróbálják meghódítani – ráadásul Frei Tamás regénye arra is rámutat, hogy a fejlesztéseket a világ leggazdagabb üzletemberei finanszírozzák...
Benjamin Franklin örök érvényű szavaival köszöntünk mindenkit, aki ma ilyen korán idetévedt. Hogy valóban így van-e, ahogyan Franklin úr mondja, arról persze megoszlanak a vélemények, de mi, akik ma reggel korán keltünk, higgyük inkább, hogy neki van igaza, és töltsük ezt a napot egészségesen, gazdagon és bölcsen.
Eddig 242 embert mentettek ki a görög hatóságok a vízből. A parti őrség továbbra is folytatja a túlélők utáni kutatást, mert egyelőre nem világos, mennyien utaztak a hajón. (MTI)
Ha igen, akkor neked készült a megújult dízelmotorral, kibővített asszisztencia rendszerekkel és szinte észrevétlen kozmetikázással kívánatosabbá tett Evoque.
Budapest – Gesztesi Károly eltervezte a halálát! A színész a hot! Magazinnak azt mondta, hogy amint érzi, hogy közeleg a vég, akkor kiutazik Tenerifére, hogy ott érjen véget a földi élete. Nem szeretné azzal terhelni a családját, hogy a nyakukba akaszkodik az öregséggel járó kiszolgáltatottsággal.
Budapest - Úgy tűnik, Szulák Andrea volt párja, Gábor hamar túltette magát a szakításon. Az egykori taxisofőr, megint egy színésznőt szeret, Pikali Gerda legjobb barátnőjét, Agócs Juditot - írja a Story
Liverpool – Szezonbeli második mérkőzésén is szenzációsan védett Bogdán Ádám (28), a Liverpool FC magyar kapusa. A válogatott játékos ismét az angol Ligakupában kapott bizonyítási lehetőséget.
Budapest - Szókimondó beszédben ostorozta az Orbán kormány politikáját Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Bell a Corvinus Egyetem egyik előadójában tartott beszédét udvarias bevezetővel kezdte, majd szokatlan nyíltsággal sorolta a problémákat, amelyeket a magyarországi demokrációt veszélyeztetik.
Simicskáék nem adják fel a jogi harcot, letétbe helyezték a vételárat a TV2-ért. Céljuk csak a zavarkeltés lehet, de eltökéltnek tűnnek. A két közpénzmilliárdokból hízlalt szereplő küzdelme évekig tarthat.
Budapest - Horgas Eszter soha nem képes megbocsátani a verést és a hűtlenkedést egykori férjének, Somogyi Istvánnak. A Táltos és rendező ezúttal a Story magazinnak szólalt meg, aki nem érti, volt felesége miért nem képes elengedni a múltat
Budapest – Most fut a szekér Szabó Győzővel, de bizony volt olyan időszak, amikor havi 14 ezer forintból kellett kijönnie, amit kétkezi munkával keresett meg.
Budapest - Pásztor Anna kisfia, a két éves Benji már nagyon várja a kishúgát, aki a jövő év elején érkezik. Az énekesnő remekül viseli a terhességet, csak a színpadot halkították le a baba kedvéért
Hogy pontosan mi veszi majd fel a nemrég meghalt köztársasági elnök nevét, még nem tudni. Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője kezdeményezte, hogy a VI. kerületi Nyugati tér váljon Göncz Árpád térré, Tarlós azonban a szokásos eljárást javasolta: hogy a főpolgármester javaslatai alapján erről később döntsön a Fővárosi közgyűlés. (Nol.hu)
Fort Belvoir - Az amerikai elnök, Barack Obama, és alelnöke, Joe Biden feleségével, Jillel nevetgélt hivatalos amerikai programjának első napján Harry herceg (32).
Egy jótékonysági látogatáson vett részt Katalin, Vilmos herceg felesége. A kétgyemekes anyuka kipihentnek tűnt az előző esti Bond-bemutató után. Ám különös, mintha már láthattuk volna ebben a szerelésben, amelyet az esemény alkalmával magára öltött.
Európában minden 3. gyermek túlsúlyos vagy elhízott, ez alól Magyarország sem kivétel – jelentette ki Jean-Michel Borys, a világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózataként ismert EPODE főtitkára Budapesten. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ezt a trendet azonnal meg kell állítani.
Washington – Az amerikai CNN csatorna twitter-oldalán közölt egy hírt, amely szerint egy nevadai nő megfagyott. A hírhez csatolt fotóval azonban akadt egy kis gond.
Ha egy jó kis buliba készülsz október 31-én, és még nincs ötleted, hogy milyen italt vigyél magaddal, amivel elkápráztathatod a barátaidat, akkor készítsd el ezt a Food Network csatorna által ajánlott szemgolyókkal tarkított áfonyás italt.