2015. október 29. csütörtök

okt. 29
12:09
Szijjártó külügyminiszter pofonnak nézte azt is, ami inkább simogatás (444.hu)
"Minden szuverén államnak joga van megvédeni a saját határait" - jelentette ki amúgy nagyon is kritikus beszédében Colleen Bell amerikai nagykövet.
okt. 29
12:21
Kutyát fogadott örökbe George Clooney és felesége (Blikk)
Los Angeles - Egy négy éves Bassethound kutyahölgyet fogadott örökbe George Clooney és felesége, Amal.
okt. 29
12:23
Férje dühkitörései miatt válik Halle Berry (Blikk)
Los Angeles - A Macskanő sztárja először nem a valódi nevekkel nyújtotta be kérelmét, illetve azt ő maga adta át férjének, így a californiai törvények szerint nem volt érvényes a próbálkozás. Kiderült, miért is szükséges szétválniuk.
okt. 29
12:36
Lázár: beruházásokra költi a kormány az OTP-lóvét (444.hu)
Elismerte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy tényleg az állam – közelebbről az MNV – OTP-részvénycsomagját adják el ma egy aukción. "Beruházásokra, az ország fejlesztésére fogjuk fordítani az ebből befolyó pénzt", mondta, amellett, hogy később majd állítólag az NFM bővebb tájékoztatást ad a váratlan és egyelőre kissé érthetetlen tranzakcióról.
okt. 29
12:38
Két nap múlva lesz 40 éves a Bohemian Rhapsody. Ebből az alkalomból furulyán előadom: én (444.hu)
Jó szórakozást!
okt. 29
12:39
Férje dühkitörései miatt válik Halle Berry (Blikk)
Los Angeles - A Macskanő sztárja először nem a valódi nevekkel nyújtotta be kérelmét, illetve azt ő maga adta át férjének, így a californiai törvények szerint nem volt érvényes a próbálkozás. Kiderült, miért is szükséges szétválniuk.
okt. 29
12:41
Végre kikapcsolják a Facebook egyik legidegesítőbb funkcióját (Blikk)
Magyarország - Megszűnik a zaklató üzenetek mappája, az "egyéb". Helyette viszont valami sokkal jobb jön!
okt. 29
12:57
Tőzsér: nem beszélek Storckkal! (Blikk)
Budapest – Nagy meglepetésre nem tagja a magyar válogatott Norvégia ellen készülő keretének Tőzsér Dániel (30).
okt. 29
13:09
Soha nem találnád ki, hogy ki szivarozik ebben a sötét Bentley kabrióban a Kálvin téren (444.hu)
Nem, nem az a szlovák rendszámos. Sokkal jobb. Videóval!
okt. 29
13:11
Kínában engedélyezik a két gyereket (444.hu)
A Danone részvényárai 3 százalékot emelkedtek a döntés miatt. Hogy miért? Mert a Danone a világ legnagyobb bébiétel-gyártója.
okt. 29
13:33
Brutális! Megverték és kirabolták a fitnesszmodellt (Blikk)
Budapest - Nem sok híja volt, hogy veszélybe kerüljön Polgár Ildikó Eb-indulása, miután a fitneszmodellt szerdán délután megverték és kirabolták Budapesten.
okt. 29
13:33
Tom Cruise elől bujkál Jerry O’Connell (Blikk)
Los Angeles - Egy „Funny or Die” videó keretein belül viccelődött a színésszel és a szcientológiával az Állj mellém! című film sztárja még 2008-ban.
okt. 29
13:35
Csak csajoknak! 10 vicces és szexi jelmez Halloweenre – videó! (Blikk)
Ha még nincs ötleted minek öltözz be, a videóban bemutatottak közül biztos sikerül egyet választanod. Ráadásul rémesen egyszerű elkészíteni az összeset. A pasik nagy örömére nem kell sok minden ezekhez a kosztümökhöz...
okt. 29
13:42
Lázár: Jön a szálankénti 4 forintos különadó a különösen veszélyes dohánytípusokra (444.hu)
Hogy melyek a különösen veszélyes dohánytípusok, azt nem fejtette ki Lázár János miniszterelnök-miniszter, de egy doboz 19 szálas cigaretta esetében csak a különadó lesz 76 forint. Már ha átmegy a kormányon a kormány javaslata., de általában át szokott.
okt. 29
13:44
A tökéletes magyar diszkóverekedés: X el akar menni Y mellett, de nem fér el --> VEREKEDÉS (444.hu)
A szegedi Széchenyi téren lévő szórakozóhelyen a két török el akart menni 5, táncoló kiskunfélegyházi mellett, de a police.hu szerint kicsi volt a hely, nem fértek el, lökdösődni kezdtek. Ebből lett a verekedés, amihez már e rendőröket is ki kellett hívni. Garázdaság gyanúja miatt indítottak eljárást a két török férfi ellen.
okt. 29
13:51
Csúnyán bebőrözték Zidane-t! – Videó! (Blikk)
Madrid – A Real Madrid edzésein általában adódnak látványos jelenetek.
okt. 29
14:09
Nézd, milyen vékony! Szexi fotóval cáfolja terhességét Gáspár Evelin (Blikk)
Magyarország - Azt terjesztették róla, hogy terhes, a Facebookon cáfolta.
okt. 29
14:11
Szuperszexi! Sarka Kata bikinis képét egész nap nézegetnénk! (Blikk)
Budapest - Hasznosan tölti Sarka Kata az őszi szünetet, és alaposan kihasználja az enyhe október véget.
okt. 29
14:15
Fontos Internet Közlemény! Azonnali Közleményezésre! (444.hu)
Ma van az Internet Napja.
okt. 29
14:17
Nem engedték az oroszok veszni hagyni a finn atomerőművüket (444.hu)
Hasonló erőművet épít a Roszatom Finnországban mint Pakson. Nyárra elfogytak a finanszírozók, de Moszkva nem hagyta, hogy kiszálljanak a finnek.
okt. 29
14:19
Ismeretlen művész: Vajna Tímea megtekint egy festményt a Várkert Bazárban, az MKB Bank gyűjteményében (digitális technika, 50 000 euró) (444.hu)
Mélységes mély a mémek kútja.
okt. 29
14:21
Az új Csillagok háborúja film nyomán indul világhódító útjára a nyomoronc Csubakka (444.hu)
Aki ezt engedi, az nem rajongó!!!!!!!!!!!!!!!!!! #BoycottStarWarsVII !!!!!!!!!!!!!!!!!!!
okt. 29
14:45
Kim Kardashian nevelőapja ünnepel! Első születésnapját ünnepelte Caitlynként (Blikk)
Los Angeles - Meglepő lehet, hogy Bruce Jenner (66),  Kim Kardashian nevelőapja egy éves lett, de a hír igaz!
okt. 29
14:48
Lecsapott a GVH a magyarországi szúnyogirtókartellre (444.hu)
Összesen 80 milliós bírságot szabtak ki az összebeszélő cégekre.
okt. 29
14:50
A magyar határnál gyakorlatozik a szlovák hadsereg és a rendőrség (444.hu)
A menekültek miatt.
okt. 29
15:03
Letartóztatták a férfit, aki a Merényiben gyilkolt (Blikk)
Budapest - A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte M. J. Árpádot (68), aki két nappal ezelőtt a budapesti Merényi Gusztáv kórház zárt osztályán megölte az egyik beteget.
okt. 29
15:21
Elton John közel tízmilliárdért vett birtokot – képek! (Blikk)
Los Angeles - Elton John (68) a 2300 négyzetméteres villát és a hozzá tartozó birtokot párjával, David Furnish-sel (53) osztja meg.
okt. 29
15:21
Megkorbácsolt szaúdi blogger nyerte az EU emberi jogi díját. (444.hu)
Idén Raif Badawi kapta az Európai Unió emberi jogi és szólásszabadság-ügyi kitüntetését. Badawit a szaúdi rezsim 1000 korbácsütésre (amiből 50-et meg is kapott) és 10 év börtönre ítélte iszlámgyalázásért és kiberbűncselekmény elkövetéséért, ami egyrészt óriási nemzetközi felháborodást váltott ki, másrészt azóta sorban kapja a különböző nyugati országok kitüntetéseit. Mondjuk sokra megy velük.…
okt. 29
15:23
Tigrisek közé merészkedik az MDC (Blikk)
Pozsony - Az MDC igazi fiúbanda, akik most igazi rémisztő kalandra indulnak, de a buliból a rajongók sem maradhatnak ki. Hogy mi is történik, arról Kiss Dani, a csapat gitárosa mesélt nekünk.
okt. 29
15:23
Nem kell tőle megijedni, ez kútvíz (444.hu)
Lázár János kapott egy flakon sárga Illatos úti talajvizet.
okt. 29
15:25
Irtó cuki kiskutyát fogadott örökbe a Clooney házaspár (444.hu)
Millie, a már korábban örökbe fogadott basset hound mellé megérkezett Louie, az azonosítatlan típusú testvér. Zuckerbergék bezzeg nem restelltek Magyarországra utazni fajtiszta puliért!
okt. 29
15:39
Balesetek munka közben: még a sztárokkal is előfordul (Blikk)
Enrique Iglesiasnak egy drónnal gyűlt meg a baja, a Foo Fighters énekese a színpadról zuhant a mélybe, Daniel Craig pedig a legújabb Bond-film forgatásán sérült meg. Munka közben is bárkivel megeshetnek meghökkentő balesetek: de tudtad, hogy egy egyszerű irodai lábujjtörés után akár több mint 700 000 Ft-ot is fizethet a biztosító?
okt. 29
15:54
Bemutatták a Google légballonflottáját, amivel majd internetet sugároznak 17 000 indonéz szigetre (444.hu)
További 100 millió emberhez jut el a 444. Értik majd vajon?
okt. 29
15:56
A kormányközeli Századvég 21 munkatársa szigorúan titkos iratokba is betekinthet (444.hu)
Árulta el Pintér Sándor a titkot.
okt. 29
15:57
Így kerülheted el a terhességi csíkokat, a derékfájdalmat! (Blikk)
A terhességgel járó legfőbb problémák közé tartozik a terhességi csíkok kialakulása, a hasizmok szétnyílása, a végtagok vizesedése, illetve az állandó derékfájdalom, írja a webbeteg.hu.
okt. 29
15:58
Száraz, napos idő, helyenként AKÁR 15 fok is lesz a hét végén (444.hu)
Éjszaka fagyok is lehetnek, reggelente köd, de az nap közben feloszlik, és utána lehet menni napozni.
okt. 29
15:59
Tudtad? Erre használhatod még a szódabikarbónát! (Blikk)
A legtöbbször csak sütéskor jut eszünkbe a szódabikarbónát elővenni a konyhaszekrényből, pedig nagyon sok otthoni praktikánál bevethető, írja a nlcafe.hu. Érdemes lehet kipróbálni őket!
okt. 29
16:00
Nindzsa nörd megvolt? :))) (444.hu)
2009-es, de Király kolléga most talált rá, és még csak 35 742-en látták - méltatlanul kevesen. Ha jól elkapod a ritmust, te lehetsz a 35 743.
okt. 29
16:02
Egyáltalán nem játszik a klubjában, mégis behívták a válogatottba Orbán Viktor kedvenc játékosát (444.hu)
Kleinheisler László Felcsúton nevelkedett, a miniszterelnök hamar felfigyelt rá. A Videotonban egy percet sem játszott ebben a szezonban, de ez mit sem számít az elmúlt időszak legfontosabb két meccsére készülő szövetségi kapitánynál.
okt. 29
16:15
Lagzi Lajcsi felesége: Lali útjában van valakinek (Blikk)
Budapest -Lagzi Lajcsi felesége, Boglárka (49) nem beszélhetett a gyerekeivel tizenkét napon át amit egy egyszemélyes cellában töltött, amiatt mert férjét áram-és gázlopással gyanúsítják. Végül kiderült, hogy neki nem volt köze párja vállalkozásaihoz, ezért szabadon engedték.
okt. 29
16:15
Ez az igazi iskolabusz! Tantermet rendeztek be a járműben (Blikk)
Sanghaj — „Tanárnő, kérem, leszállnék!"
okt. 29
16:27
Itt az első alaposabb magyar kutatás a menekültválságról: főleg fiatal férfiak jönnek, tényleg alig kap valaki nálunk menedéket (444.hu)
A Magyar Tudományos Akadémia kutató elemezték a 2015-ös menekültválság adatait.
okt. 29
16:29
Leszerepelt az akadémistákkal teletűzdelt U-17-es labdarúgó válogatott (444.hu)
Három meccsből egyet sem sikerült megnyerni a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőn. A csapat háromnegyede akadémián nevelkedett focista. Azt viszont már megtanulták, hogyan kell az utolsó pillanatban elbukni egy meccset, háromból kétszer is sikerült.
okt. 29
16:33
Hector Lombard edzette Növényi versenyzőit (Blikk)
Budapest - Egyenesen Amerikából érkezett a fővárosba Hector Lombard (37), UFC, MMA sztár, aki nem csak  a 100 ezer forintos adománnyal segítette a Heim Pál Gyermekkórház Ifjúsági Pszichiátriáját , de szerét ejtette, hogy az olimpikon és K1, MMA világbajnok sporttársaival Növényi Norberttel (58) és Sárközi Róberttel, valamint tanítványaikkal eddzen.
okt. 29
16:51
Itt az új őrület! Hódít a galaxis haj (Blikk)
Manapság már semmin sem lepődünk meg: egyre extrémebb, őrültebb frizurák jönnek a divatba, ennek egyik ékes bizonyítéka a mostani is.
okt. 29
16:53
Ismét megsérült Kabát Péter (Blikk)
Ismét megsérült az Újpest csatára.
okt. 29
16:55
Tudtad? Kamillatea-kúrával lényegesen csökkenthető a vércukorszint (Blikk)
Egy nyolchetes kamillatea-kúra pozitívan befolyásolhatja a 2-es típusú cukorbetegek vércukorszintjét, írja a hazipatika.com.
okt. 29
17:00
Az afgánok senkit sem akarnak visszavenni Németországtól (444.hu)
Az afgán kormány szerint amíg Berlin erről nem köt velük külön megállapodást, addig ne küldjenek vissza senkit.
okt. 29
17:02
Moszkvában lecsukták az ukrán könyvtár igazgatóját, mert tiltott könyveket találtak nála (444.hu)
Az ukrán külügy szerint Moszkva már mindent oroszellenesnek tart, ami ukrán.
okt. 29
17:09
Emlékszel még rájuk? Hová lettek a régi tévések? (Blikk)
Budapest – Sok tévénéző, persze főleg az idősebbek, visszasírják kedvenc régi tévébemondóikat, akik annak idején még népszerűbbek voltak, mint manapság a tehetségkutatók sztárjai.

Keresés