Jól jelzi, mennyire szoros ebben a kiírásban a versenyfutás a Serie A-ban, hogy a tegnap meccset nyerő és élre álló Internazionale ma már csak a negyedik. A címvédő Juventus azonban továbbra sem szól bele a „nagyok” dolgába, Buffonék újra kikaptak.
Bogdán Ádámmal a kapuban szerezte meg első győzelmét a Liverpool menedzsereként Jürgen Klopp. Az angol Ligakupában a szintén Premier League-ben szereplő Bournemouth volt az ellenfél, Bogdán kapott gól nélkül hozta le a találkozót.
A Szolnok a papírformának megfelelő, magabiztos győzelmet aratott a Partizan Beograd otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, a már csak a legjobb tizenkét együttest felvonultató főtábla nyitókörében.
Budapest – Négy napra kiengedték a kórházból Lázár Bencét (24), az Újpest volt futballistáját. A Sport TV szakkommentátoránál szeptember közepén diagnosztizáltak leukémiát.
A világ egyik legnagyobb légitársasága fantasztikus marketingfogást eszelt ki. Aki utazott már repülőn, az tudja, hogy felszállás előtt a személyzet elmondja a legfontosabb biztonsági intézkedéseket – az Emirates ezt fordította le a Benfica-szurkolók szurkolásának megfelelően.
Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára a magyar U17-es válogatott, lesz egy olasz bajnoki, hajnalban pedig Németh Krisztiánék számára is megkezdődik a rájátszás az MLS-ben.
Szerda este Magyar Kupa-meccsen lépett pályára a Ferencváros a Groupama Arénában. Az ellenfél a másodosztályú Csákvár volt, amely két kapusát is elveszítette a találkozó során.
A 37 éves Kobe Bryant visszatért a pályára! Nem kevesebb mint 24 pontot dobott a Minnesota Timberwolvesnak, pont eggyel kevesebbet, mint ami hosszabbítást érhetett volna. 20 idényt rajta kívül még senki nem vállalt ugyanannál a klubnál.
Akárcsak szerdán, csütörtökön is két számban győzött Hosszú Katinka az úszók idei világkupa-sorozatának tokiói állomásán, ahol Jakabos Zsuzsanna egy második helyezéssel zárta szereplését.
Akárcsak szerdán, csütörtökön is két számban győzött Hosszú Katinka az úszók idei világkupa-sorozatának tokiói állomásán, ahol Jakabos Zsuzsanna egy második helyezéssel zárta szereplését.
Nagy meglepetésre a bő keretben sem kapott helyet Tőzsér Dániel a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtező előtt. A középpályás eddig az Eb-selejtezős csoportmeccsek zömén komoly szerepet kapott, így érthetően megviselte a döntés.
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetője 90 napos felfüggesztése ellenére úgy véli: a jelöltek közül ő a legalkalmasabb arra, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke legyen.
A Mexikói Nagydíj nemcsak a versenyzők és a csapatok számára lesz olyan, mint egy ugrás az ismeretlenbe, hanem a motorkészítők számára is, akik egy teljesen új problémával szembesülnek majd a visszatérő aszfaltcsíkon – ez pedig a Renault szerint még az erőviszonyokra is hatással lehet.
A szerdai Ligakupa-meccs tizenegyespárbaja alatt zavarta meg az MU sztárját a 10 ezer vendégszurkoló közül valaki, aki emiatt kihagyta a büntetőjét: rúgását megfogta a Middlesbrough kapusa.
A szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak akkor lehet esélye a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn, ha gólt szerez idegenben a párharc első meccsén. Bernd Storck az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy fontos lesz a fizikai felkészítés, erőnléti gondjai ugyanis nem lehetnek a magyar játékosoknak.
A német Otto Rehhagel óta nem találtak igazán megfelelő szakembert a görög válogatott kispadjára, most újra megpróbálják azt, ami 2004-ben Európa-bajnoki címet ért.
A felvételek alapján lézerrel zavarták a lelátóról Wayne Rooney-t, a Manchester United labdarúgóját a Middlesbrough elleni szerdai Ligakupa-nyolcaddöntőben; az angol szövetség (FA) vizsgálja az esetet.
Az FC Barcelona argentin labdarúgója, Javier Mascherano csütörtökön a bíróság előtt elismerte, hogy 2011 és 2012 között körülbelül 1,5 millió eurót nem fizetett be.
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott csütörtöki döntetlenjével hazai környezetben nyeretlen maradt, az utolsó helyen zárta Európa-bajnoki selejtezőcsoportját, így nem jutott tovább - írja az mlsz.hu.
Az FC Barcelona argentin labdarúgója, Javier Mascherano a bíróság előtt elismerte, hogy 2011 és 2012 között körülbelül 1,5 millió eurót (466,5 millió forint) nem fizetett be a spanyol adóhatóságnak.
Madrid – A Barcelona argentin futballistája, Javier Mascherano (31) csütörtökön a bíróság előtt elismerte, hogy 2011-ben és 2012-ben körülbelül 1,5 millió eurót (466 millió forintot) nem fizetett be a spanyol adóhatóságnak.
Genova – Michel Platini (60), az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) első embere 90 napos felfüggesztése ellenére úgy véli: a jelöltek közül ő a legalkalmasabb arra, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke legyen.
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott csütörtöki döntetlenjével hazai környezetben nyeretlen maradt, az utolsó helyen zárta Európa-bajnoki selejtezőcsoportját, így nem jutott tovább.
A Leverkusennél számolnak azzal az eshetőséggel, hogy a csapat irányítója, a török válogatott Hakan Calhanoglu a Manchester Unitedhez igazol 2016-ban - írja a Sport Bild.
Toronto – Nemi erőszak gyanúja miatt keresi a rendőrség a Chelsea brazil focistáját, Lucas Piazónt (21), akit egy 21 éves kanadai nő jelentett fel. A hölgy azt állította, hogy két férfi erőszakoskodott vele – írta a Mirror.