November elsején felhagy a profi labdarúgással Raúl González, a Real Madrid élő legendája. Az észak-amerikai másodosztályú New York Cosmos támadója maga erősítette meg csütörtökön, hogy az "őszi bajnokság" befejeztével visszavonul.
Budapest — Devon Krogh (25) horrorsérülése megviselte a csapattársát, Bodo Christopher Gábort (24) is, aki a fatális balesetben egy ütközés után elesve, a korcsolyájával véletlenül megvágta a Fehérvár AV19 kanadai jégkorongozójának nyakát.
Dublin – A magyar labdarúgó-válogatott hiába várja kiemeltként várja a Európa-bajnoki pótselejtezők vasárnapi sorsolását, csak olyan ellenfeleket kaphat, amely megnehezíti a jövő évi Eb-re történő kijutását.
Az OSC férfi vízilabda-csapata szombaton a román Nagyvárad csapatát fogadja a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának visszavágóján, az első meccsen az újbudai együttes 9-7-re győzött. Vincze Balázs vezetőedző abban bízik, hogy csapata tanult a múlt hétvégi debreceni bajnoki vereségből és Nagyvárad ellen magabiztosan jut tovább.
Budapest – A TV2 vélt megvásárlása után a Magyar Jégkorongszövetség elnöki posztjára hajt Andy Vajna (71). Az elnöki szék májusban üresedett meg, a tisztújítás még ősszel várható, ekkor kiderül, hogy ki foglalja el a Közgép vezérének helyét.
Budapest – A TV2 vélt megvásárlása után a Magyar Jégkorongszövetség elnöki posztjára hajt Andy Vajna (71). Az elnöki szék májusban üresedett meg, a tisztújítás még ősszel várható, ekkor kiderül, hogy ki foglalja el a Közgép vezérének helyét. Friss: Simicska visszautasította az ajánlatot!
Legjobb teniszezőnőnk két sima szettben kapott ki a harmadik helyen kiemelt Karolina Pliskovától a 426 ezer dollár (116,7 millió forint) összdíjazású tiencsini keménypályás női tenisztorna negyeddöntőjében.
Babos Tímea két sima szettben kikapott a harmadik helyen kiemelt Karolina Pliskovától a 426 ezer dollár (116,7 millió forint) összdíjazású tiencsini keménypályás női tenisztorna negyeddöntőjében.
Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője azt mondta: két aranyérem és összesen öt dobogós helyezés már jó szereplés lenne a jövő évi, Rio de Janeiró-i olimpián.
Tiencsin – Babos Tímea (22) két sima szettben kikapott a harmadik helyen kiemelt Karolina Pliskovától (23) a 426 ezer dollár (116,7 millió forint) összdíjazású tiencsini keménypályás női tenisztorna negyeddöntőjében.
A Magyar Kupa-nyolcaddöntőben a Videoton a Haladással, az MTK pedig a Békéscsabával mérkőzik meg - derült ki a pénteki sorsoláson, amelyet az MLSZ székházában tartottak. Az FTC és az Újpest másodosztályú riválist kapott.
Székesfehérvár – 48 órát sem töltött kórházban Devon Krogh (24), a Fehérvár AV19 jégkorongozója, akinek csapattársa korcsolyája kedd este vágta el a nyakát az Újpest elleni Mol Liga-meccsen.
Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője azt mondta: két aranyérem és összesen öt dobogós helyezés már jó szereplés lenne a jövő évi, Rio de Janeiró-i olimpián.
London – José Mourinho (52), a Chelsea vezetőedzője kritizálta az Angol Labdarúgó-szövetséget (FA), amely pénzbüntetéssel és felfüggesztett eltiltással sújtotta őt.
Budapest – A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elkészítette a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosításait, a Fradi és az Újpest alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott.
Madrid – Cristiano Ronaldo (30), a Real Madrid sztárfutballistája nem mindig ért csillagászati összegeket. A The Sun angol lap az archívumok mélyére ásott és kiderítette, 10 éves korában miért cserébe váltott csapatot a kis Ronaldo.
A volt világelső Rafael Nadal mindössze három játékot veszített a vasárnap Tokióban tornagyőztes svájci Stan Wawrinka ellen a 4,7 millió dollár (1,3 milliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében.
A Borussia Dortmund annak a Mainznak az otthonába látogat a Bundesliga 9. fordulójában, amelytől tavaly ősszel 2-0-ra kikapott ugyanebben a szereposztásban. A női vízilabda OB I-ben csúcsrangadót rendeznek: az ezüstérmes fogadja a címvédőt. Pénteki program.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) vizsgálatot indított, hogy kiderítse, mi lett a sorsa a nemzetközi szövetségnek (FIFA) 2005-ben utalt 6,7 millió eurónak.
Egy hónapja látja el a sportállamtitkári teendőket a korábbi olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó, Szabó Tünde, aki több jogkört szeretne visszaszerezni államtitkárságának, az iskolai sport fejlesztésében EU-s forrásokra is számít, s biztos benne, hogy 2016-ban, a riói játékok évében semmi sem fogja megzavarni a magyar sportolók olimpiai felkészülését.
Az Angol Labdarúgó Szövetség, azaz az FA jelenleg nem támogatja, hogy Michel Platini induljon a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjáért. Közben a német szövetség korábbi elnöke lemondatná a teljes végrehajtó bizottságot.
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának visszavágóján a Szolnok szombaton a vendég Marseille együttesével mérkőzik. A Férfi Eurokupa 2. selejtezőkörében a Ferencváros és a Szeged is idegenben küzd a továbbjutásért.