A legdögösebb magyar énekesnők egyike Tolvai Reni. Videóit nagy várakozás előzi meg, hiszen valamit mindig megmutat magából. Legújabb klipjéhez készült werkfotóján vitázik az internet népe: Vajon visel bugyit Reni?
Budapest — Emlékeznek még a 2010-es Megasztár harmadik helyezettjére? A kötött kék pulóverben, kezében műanyag szatyorral, szégyellősen ballagó Szíj Melindára (46)?
Frei Tamás negyedik akcióregényében, az Agrárbárókban az egykori riporter már jól ismert főhőse, André Calvi az oroszokkal kerül összetűzésbe, és noha az izgalmas történet ezúttal is több helyszínen játszódik, szinte végig Magyarországról olvasunk.
Olyan maró szagfelhőket érezni időnként, mint a régi termelés idején. Az elmúlt két hétben mintha még sűrűbben fordulna ez elő – állítja a Borsnak egy pesterzsébeti asszony, aki még újféle szagokat is felfedezni vélt az eddig – főként nyaranta – érzett szúrós szag mellett.
Azé legyen a föld, aki megműveli! – hirdeti a kormány az agrárminisztertől az egyszerű fideszes képviselőig az állami földértékesítési program indítása óta. Régi kommunista szlogen, nem lehet vele nem egyetérteni, kivéve, ha zöldbáró vagy nagybirtokos az ember.
Rubint Réka volt Friderikusz Sándor áldozata ezúttal a TV2 Összezárva Friderikusszal című műsorában. Most sok mindent megtudhattunk a fitness-házaspárról, szóba kerültek ugyanis pénzügyi kérdések, de még arra is választ kaptunk, hogy vajon Rékáék tudják-e, hogy néha irritálják a közönséget.
Austin – Lewis Hamilton (30) tegnap megszerezte harmadik Formula-1-es világbajnoki címét. A versenyt követően aztán – némileg érthetetlen módon – Hamilton egy flegma mozdulattal csapattársához, Rosberghez (30) dobott egy sapkát.
A pénzintézet már jövőre nyereséggel zárhatja az évet Balogh Ádám elnök szerint. Az MKB Bank eladásáról már több érdeklődővel tárgyalnak, a tulajdonos Nemzeti Bank 50 százalék plusz egy szavazatot értékesítene. (MTI)
A vasárnapi brüsszeli csúcson ígéretet kaptak négyszáz rendőr érkezésére, akik még a héten szolgálatba állnak Szlovéniában. A drónfelvétel a horvát határ melletti gyűjtőpontnál, Rigoncénél készült.
Budapest - Percek alatt egy komplett berendezett lakást varázsolt a színpadra a Sztárban Sztár stábja, hogy Wolf Kati (41) produkciója alatt a Sia klijépben szereplő hangulatot tudják visszaadni.
Tofino – Helyi idő szerint vasárnap délután négykor adott le vészjelzést a Leviathan II nevezetű bálnafigyelő turistahajó a Vancouver-sziget nyugati partjánál, és a mentők azonnal megindultak az irányukba.
Próbálta már? Nemcsak kiváló adrenalinbomba, de közösségi összetartó ereje is kiváló. Nem véletlen, hogy sok munkahelyen szerveznek csapatépítő tréningként paintballháborút.
Igaz ebből csak a Diósgyőr-Fradin voltak nyolcezren, a Haladás-Videoton meg négyezren az NB1 13. fordulójában. A maradék négy mérkőzés egyikére sem mentek ki kétezernél többen. Tombol a fociláz. (NSO)
Végre fellégezhettek az Újpest-drukkerek, amiért a csapat otthon legyőzte 2-0-ra a Vasast, ehelyett megint balhé van. A polgármester szerint sem lesz jó vége ennek.
A Hortobágyon megtartották a Szent Dömötör-napi behajtási ünnepet, és a Darufesztivált. Az eseményen Fazekas Sándor földművelési miniszter bocskaiban vezette körbe Colleen Bell amerikai nagykövetet. A kalandjaikról itt látható pompás galéria.
A huszonnyolc éves Váli Alexandra élete első megmérettetésének a kontinens egyik legszínvonalasabb versenyét, a budapesti Fitparade Fitmodel Worldöt választotta. Először indult és rögtön száz gyönyörű lányt győzött le.
Magyarország – Megszüntetné a kormány az orvosi titoktartást, és egy központi adatbankban az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) elnevezésű rendszerben tárolná minden magyar teljes egészségügyi adatát.
Magyarország – Távirányító blokkoló az autótolvajok egyik legkedveltebb eszköze, melyet már egy közepes tudású villanyszerelő is bármikor meg tud csinálni.
Hujber Ferencet kellemetlenül érinthették pályatársa, Gesztesi Károly kegyetlennek tűnő mondatai, azok után, hogy segített megmenteni a Grease című musical bemutatóját.
A 49 éves ex-modell és volt popsztár, aki Vilniusba akart menni, azon húzta fel magát, hogy nem szállhatott fel elsőbbséggel Lutonban, és hogy 30 fontot akartak vele fizettetni a kézipoggyászáért. (Daily Mail)
Milánó - Formás keblekből éppúgy nem volt hiány a MTV Video Music Awards-on, mint az idei év legjobb slágereiből. Mintha a sztárok versenyeztek volna, ki öltözik merészebben az este.
Tokió – Igazi harcosként pózol legújabb megméretése előtt Hosszú Katinka (26). Most teljes alakos fotót posztolt Tokióból, és bizony sárgulunk az irigységtől: gyönyörű és csúcsformában van a sportolónő.
Robert Kaliňák belügyminiszer szerint azok, akik menedéket kértek Szlovákiában előbb egy befogadóállomásra kerülhetnek, majd egy szabadabb táborba és az integrációs központba. A miniszter szerint az integrációs folyamatba egyházakat, civilszervezeteket is bevonnának, mert sokszor rugalmasabban működnek mint az állami szervezek. (Bumm.sk)
Az FTC korábbi szurkolói koordinátora, akit korában gyilkosságért elítéltek, és arról lett híres, hogy a Fidesz székházánál nekiment a diáktüntetőknek, most a saját otthonában lőtt rá gumilövedékkel F. Pálra.
B. Gábor idén március és szeptember között külföldi munkára keresett jelentkezőket. Az így megszerzett személyi adatokkal mobiltelefonokat vásárolt, amiket aztán eladott. A rendőrség most sértetteket keres, akiknek adataival vásárlás történt, és akik megvették a telefonokat.
A jobbközép kihívó, Mauricio Macri ugyanis ugyanis majdnem ugyanannyi szavazatot kapott, mint az országot gazdaságilag földbe állító Cristina Fernández de Kirchner elnök saját maga által kijelölt utódja, Buenos Aires korábbi főpolgármestere, Daniel Scioli, akinek a magabiztos győzelmét jósolták. November 22-én jön a döntő. (Telegraph)