Mindössze 39 évesen ragadta el a halál az X-Faktorban is feltűnt utcazenészt. Ifjabb Bodnár Attila az alkohol rabja volt, holttestére barátja lakásában találtak rá.
Minden megtagadott gyermek esete külön történet, más az olvasata apa és fia oldaláról. Egyszerű lenne azt mondani, hogy egy szülőnek minden körülmények között feltétel nélkül szeretnie kell a gyermekét, de az élet néha felülírja ezt a parancsot.
A Bors úgy tudja, hogy a Merényi Gusztáv Kórházban betegtársát megölő 68 éves M. J. Árpádot szökése után úgy hozták vissza a rendőrök, ezért került a szigorúbb részlegbe. Hétfő éjjel aztán valamin bedühödött, és az ágy vasrácsával agyonverte a mellette fekvőt.
Frei Tamás legújabb regénye szokás szerint igyekszik a kulisszák mögé kalauzolni az olvasót, ugyanakkor azok sem csalódnak majd, akik az André-sorozatot a félelmetes részletességgel kidolgozott akciójelenetek miatt kedvelik.
A német pénzügyminiszter tévedéseire mutat rá benne. A "polgárok páneurópai demokratikus szövetsége" inkább képes volna a reformokat végigvinni. Itt a cikk.
Gwen Stefani megmentette Király Viktort, miután a Voice utolsó párbajában legyőzte őt Jordan Smith. Az énekes hálás a sorsnak, hogy testvére, Ben továbbra is menedzselheti őt.
München – Miután a nyomozók kihallgatták, a családjával elbújt a világ elől a játékosként és edzőként is vb-címet szerző futballista. Még a telefonját is kikapcsolta, nehogy valaki zavarja.
Nemcsak akciófilmbe, de vígjátékba illő jeleneteket is produkált a Készenléti Rendőrség egy fóti benzinkúton. A kút egyik vendégét tévedésből teperték le és bilincselték meg.
A vihart kavart edzőcserék dolgában mellébeszél Bernd Storck, a magyar futballválogatott kapitánya. Stábja új tagjainak szabad azt, amit a kirúgott szakembereknek nem volt szabad.
Barcelona – A világ legjobban kereső futballistája lehet Lionel Messi (28), amennyiben pályafutása végéig elkötelezi magát jelenlegi klubjához. A Barcelona végleg magához akarja láncolni a négyszeres aranylabdás argentin sztárt.
Richmond - A nyolcadik osztályba járó lány viccnek szánta az egészet, de most csúnyán ráfázhat. Hinné, hogy egy ártatlan zöldség a hozzáértő kézben komoly támadóeszközzé válhat?
Pikáns részletek derültek ki Krúdy Gyula és második felesége, Rózsa Zsuzsanna házasságáról. Előkerült ugyanis egy 1932-ben íródott levél, amelyben az asszony kislányuknak magyarázza, miért hagyta el a bohém, csapodár írót.
A hétfő éjféli határidőig nyolcan kandidáltak a FIFA elnöki posztjára, amelynek feladatait a korrupciós gyanúba keveredett Sepp Blatter kilencvennapos felfüggesztése miatt nem láthatja el.
Nem csak a színpadon éli ki kreativitását Feke Pál, akinek kerámiái már felkerültek egy üzlet polcaira. A színészetről nem mond le, számára a tervezés még csak hobbi.
Szezon 1: Kijön klasszikus színekben. Szezon 2: Kijön csiricsáré színekben. Szezon 3: Lehet kosztumizálni. Szezon 4: Csak béna arcok hordják. Mindez arról jutott eszembe, hogy az Eddie Bauernél már lehet saját pufidzsekit tervezni, úgyhogy a 3. szezonban vagyunk, vagy legalábbis vannak Amerikában.
Most azt derítette ki a notórius hazudozó "biztonságpolitikai szakértőről" az Index, hogy szemben azzal, amit ő maga állított, Nógrádi György valójában egyáltalán nem tanácsadója az osztrák kormánynak. Lassan már megállapodhatnánk abban, hogy akit Magyarországon "Tanár Úr"-nak szólítanak az minden esetben kerülendő szélhámos.