Hiába az erős akarat, az óriási életkedv, Rékasi Károly sérült lába nem gyógyult olyan gyorsan, mint remélte. Orvosai utasítására a mankóit is vissza kellett venni.
Dosztojevszkijt olvas és színitanodába jár Krasznai Tünde. Amatőr társulatnál tanulja a színészmesterséget, hogy tavasszal Brigitte Bardot bőrébe bújhasson.
Kínos helyzetbe hozták Sebestyén Balázsék Tóth Gabit a Gyertek át szombat este! című műsorban. Az énekesnőt a milliárdos Kedves Ferenc „háremébe” sorolták.
Negyedszer is meghosszabbították a költségvetési csalással vádolt volt MSZP-elnökhelyettes, Simon Gábor elleni nyomozás határidejét, december 14-ig. Az ügyészség még mindig nem talált bizonyítékot a vádemeléshez.
Már közel harmincezren látták a drávaszerdahelyi polgármester, Alpár György Nagyon baba című mulatós videoklipjét, ami egy hazai videomegosztó portálra mindössze egy hete került fel. A polgármestert meglepte, hogy produkciója pár nap alatt több ezer emberhez eljutott, Facebook-oldala napok óta izzik a jókívánságoktól.
"Még mindig elhiszem, hogy jól sikerült az alapozás, az összetartás, a közös berúgás, kurvázás, szóval együtt van a csapat, minden frankó, most majd sikerül."
Kétszáz forintért combon szúrta 12 éves ismerősét a 14 éves Cz. Zsolt. A fiatalkorú elkövetőnek nem ez volt az első bűncselekménye, zsarolás és lopás miatt már felelősségre vonták a rendőrök.
David de Gea nevét imába foglalhatjuk! A spanyol fociválogatott kapusa parádésan védett Ukrajnában, az ibériaiak neki köszönhetően győztek 1-0-ra a C-csoport utolsó fordulójában.
Anglia - Hiába vagyunk civilek, nem éppen életbiztosítás most a Szíriához közeli légterekben repkedni. Márpedig tucatnyi utasszállító útvonala - melyek a Távol-Keletre vagy éppen Indiába tartanak - éppen Irán, Irak és a Kaszpi-tenger felett vezet, ahol viszont most nem nehéz belefutni az orosz flotta egyik pusztító rakétájába.
Hamarosan kiszabadulhat, ám kétmilliós kártérítéssel tartozik áldozatának az Oslóban túszt ejtő magyar mentős. A furcsa történet minden részletére fény derült.
New York – Négy és fél évvel ezelőtt Jennifer Connell (54) is elment az unokaöccse születésnapi zsúrjára, és a manhattani lakás előszobájában balesetet szenvedett.
X-faktoros szereplése óta már jó néhány év telt el, de Zámbó Krisztián még mindig nem képes lemosni magáról a bélyeget, hogy nem tud énekelni. Az ezzel kapcsolatos vita a napokban újra kiújult, méghozzá az énekes közösségi oldalán.
Tizenhat parti óta veretlen Gálfi Dalma, cairnsi sikerével már az ötödik tornagyőzelmét aratta, s ezzel 72 helyet lépett előre a világranglistán, így már a 375.
A Bors információja szerint nem altatják el azt a staffordshire terriert, amely múlt pénteken, Újpest és Újpalota határán, az utcán egy idős nőre és annak segítőjére támadt. Az oltás és chip nélküli véreb mindkét embert súlyosan megsebesítette.
Szükségét érzem, hogy reagáljak azokra az írásokra, amelyek az elmúlt napokban az előadásunk kapcsán a sajtóban megjelentek – írta nyílt levelében Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, aki főleg a Borsban megjelent írásokra utal.
Humoros embernek tartja magát Cserhalmi György, aki szombaton ismét hatalmas szakmai sikert aratott. A rendezésében mutatták be ugyanis a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a Tizenkét dühös ember című bűnügyi játékot.
Budapest – "18 éves pályafutásom során ilyen primitív, kétszínű, nyálas emberrel még nem találkoztam, és kérdezem, hogy lehet egy ilyen ember igazgató?" – fakadt ki közösségi oldalán Gáspár Győző (41), aki az egyik autókölcsönző cég vezetőjének fényképét is mellékelte a súlyos vádhoz, miszerint a férfi állítólag fajgyűlölettel indokolta meg, amiért a korábban megbeszéltekkel ellentétben,…
Hónapok óta érezhető volt a félelem Törökországban. A Borsnak sikerült utolérnie egy Ankarában élő magyar nőt, aki a júliusi merénylet óta rettegett attól, hogy a támadásnak lesz folytatása. Július 20-án a szír határ melletti, főleg kurdok lakta Surucban robbantottak, és harmincketten haltak meg.
Ukrajna - Órákon belül napvilágra hozzák a Malaysian Airlines MH17 járatának tragédiájának részleteit - írja a Russai Today, ami szerint a szerencsétlenségről készült jelentés már kész van és bármelyik percben nyilvánosságra is hozhatják azt.
Ukrajna - Órákon belül napvilágra hozzák a Malaysian Airlines MH17 járatának tragédiájának részleteit - írja a Russai Today, ami szerint a szerencsétlenségről készült jelentés már kész van és bármelyik percben nyilvánosságra is hozhatják azt.
Biztosan mindannyiunkkal előfordult már, hogy szerettünk volna posztolni egy képet valamelyik közösségi oldalra az otthon készített ebédünkről, vagy a süteményről, amit sütöttünk, de a kép egyszerűen pocsékra sikeredett. Anna Lee food stylist tippjeinek köszönhetően azonban mostantól minden ételünk úgy fog kinézni, mintha egy étteremből hoztuk volna.
„Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét” - hangzik a figyelmeztetés, amelyet érdemes komolyan venni. Dr. Mármarosi István, az Oxygen Medical belgyógyásza, gasztroenterológusa szerint ma már korántsem érvényes minden esetben a „naponta háromszor, étkezés után” szabálya!
Az 1-3 évesek napi energiaszükséglete viszonylag magas (egyévesen kb. 800 kcal, háromévesen pedig 1200-1300 kcal), amelynek 7-15%-át fehérjével, 40-45%-át szénhidráttal, 35%-át pedig különböző zsírokkal ajánlott fedezni - nem mindegy azonban, milyen forrásból.
Úgy tűnik, a Breaking Bad sikere a mai napig töretlen: egy tanár például a népszerű sorozatot követve váltott karriert - tanárból drogkészítővé avanzsált.