2015. december 16. szerda

dec. 16
17:42
Schmidt Mária szerint Trump és Le Pen képviselik a valóságot, ellentétben a nyugati politikusokkal (444.hu)
Egy névtelen diplomatánk pedig azt magyarázza az FT-nek, hogy Merkelnek már csak néhány hete maradhatott a hatalomból. Nagyon nyeregben vagyunk!
dec. 16
18:15
Nagyon apad a Poopó-tó (444.hu)
A Poopó-tó!
dec. 16
18:48
Hihetetlen cinizmussal védekeznek az Andy Vajna TV2-vásárlását pénzelő állami banknál (444.hu)
Ha ez a magyarázat nem hozza vissza az állam iránti bizalmat, akkor semmi.
dec. 16
18:50
Ételt osztott az Izraelita Hitközség (444.hu)
A Felvonulási téren.
dec. 16
19:21
Öt kislány robbantotta fel magát Nigériában, hat halott (444.hu)
Nigéria északkeleti részén állítottak meg néhány iskoláslányt egy biztonsági ellenőrzőpontnál. Két lány rögtön felrobbantotta a robbanómellényét, három másik pedig akkor, amikor már üldözték őket a katonák. A vélhetően a Boko Haram által kiképzett lányok 9-13 évesek voltak, rajtuk kívül egy ember halt meg, négyen megsebesültek. (BBC)
dec. 16
19:54
Vadiúj Lada kétmillióért, valaki? (444.hu)
Európában csak nálunk lehet majd venni, ezer eladott autóval számolnak.
dec. 16
20:27
FBI: Nincs bizonyíték, hogy terrorista sejt tagjai voltak a kaliforniai támadók (444.hu)
Csetben esküdtek hűséget az Iszlám Államnak, nem nyilvánosan.
dec. 16
20:29
Történelmi lépés: kamatot emelt a Federal Reserve (444.hu)
Az amerikai jegybank egy évtizede nem csinált ilyet, szóval nagy dolog ez. 0,25 százalékkal emelték az alapkamatot.
dec. 16
21:00
Brutálisan arcon ütötték a spanyol miniszterelnököt (444.hu)
Kampányolás közben, váratlanul érte az ütés a választásra készülő Mariano Rajoy-t.
dec. 16
21:02
Elképesztő csúcstalálkozó tanúi lehetünk: (444.hu)
Egy képen lazul a Pókerkirály és az Ingatlanmogul-Politikusparodista.
dec. 16
21:33
Átlagosan 2,8 százalékkal emelnek bért jövőre a magyarországi külföldi tulajdonú vállalatok (legalábbis a tervek szerint) (444.hu)
Az idén átlag 3,7 százalékkal emelték a béreket a külföldi cégek, szemben a 2014 végén várt 5 százalékkal – derült ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) bérezési tanulmányából. A 60 vizsgált külföldi tulajdonú cégnél a vezérigazgatók és ügyvezetők éves jövedelme az idén átlagosan 20,4 millió forint volt, míg a fizikai és szakmunkások mintegy 2,3 millió forintot kerestek. (MTI)
dec. 16
21:35
Rejtélyes részecske nyomaira bukkantak (444.hu)
Ő lehet a Higgs-bozon kövér unokatestvére.
dec. 16
22:06
Elítélték az iszlámgyilkoló röntgensugár-fegyver kitervelőjét (444.hu)
A valószínűleg nem túl okos férfi, Eric Feight – akit ismerősei csak "Yodának" hívtak – egy távirányítású tömegpusztító fegyvert akart építeni New York államban, ami csak muszlimokat ölt volna, méghozzá Röntgen-sugarakkal. Úgy kapták el, hogy társa tanácsot kért egy Ku Klux Klanos vezetőtől, aki azonban FBI-ügynök volt. Nyolc évet kapott. (AP)
dec. 16
22:08
Megint Norvégia lett az emberi fejlettség csúcspontja (444.hu)
Magyarország pedig a világ 44. legjobb helye, már az emberi fejlettség alapján.
dec. 16
22:10
5 ok, amiért rég nem volt olyan jó a South Park, mint a 19. évad (444.hu)
Liberális PC-őrület, agresszív jobboldali hülyék, a folyamatos felháborodás kora - tele vagyunk témákkal, amikről ordít, hogy egy South Park szereplő seggében kell, hogy végezzék. A sorozat 19. szezonja pedig nem is okozott csalódást, és még újítani is tudott.
dec. 16
22:39
Nem sikerült elítélni a Freddie Gray haláláért felelős rendőrt (444.hu)
Rövid időn belül puskaporos lehet a hangulat Baltimore-ban, ahol az ártatlan férfi megölése miatt zavargások voltak tavasszal.
dec. 16
23:12
Felmentették a vádlottat az első magyar szadomazo-perben (444.hu)
Összeomlott a vád. De attól még kérdés marad, hogy lehet-e verni valakit, ha abba az korábban beleegyezett, de később meggondolta magát.

Keresés