Indiában a hindu isten, Karni Mata rádzsasztáni templomában szentként tisztelik a patkányokat, nem csoda, ha több mint húszezer él belőlük a négy fal között.
Az idén átlag 3,7 százalékkal emelték a béreket a külföldi cégek, szemben a 2014 végén várt 5 százalékkal – derült ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) bérezési tanulmányából. A 60 vizsgált külföldi tulajdonú cégnél a vezérigazgatók és ügyvezetők éves jövedelme az idén átlagosan 20,4 millió forint volt, míg a fizikai és szakmunkások mintegy 2,3 millió forintot kerestek. (MTI)
Ha lottóról van szó, elsőként az ötös- vagy a hatoslottóra asszociálunk. Ma azonban valaki nagyon-nagyon örülhet, hogy skandináv lottót vett, ugyanis milliomos lett.
A valószínűleg nem túl okos férfi, Eric Feight – akit ismerősei csak "Yodának" hívtak – egy távirányítású tömegpusztító fegyvert akart építeni New York államban, ami csak muszlimokat ölt volna, méghozzá Röntgen-sugarakkal. Úgy kapták el, hogy társa tanácsot kért egy Ku Klux Klanos vezetőtől, aki azonban FBI-ügynök volt. Nyolc évet kapott. (AP)
Liberális PC-őrület, agresszív jobboldali hülyék, a folyamatos felháborodás kora - tele vagyunk témákkal, amikről ordít, hogy egy South Park szereplő seggében kell, hogy végezzék. A sorozat 19. szezonja pedig nem is okozott csalódást, és még újítani is tudott.