München — Nagyon belelendült Neymar (23). A Barcelona futballcsapatának csatára két gólt vágott a Bayern Münchennek a Bajnokok Ligája-elődöntő keddi visszavágóján, s ugyan 3-2-re kikaptak, 5-3-as összesítéssel továbbjutottak.
Budapest — Még nem keres, de már költ! Damu Roland (40) néhány hete még börtönben ült, és gyerektartás megfizetésének elmulasztásával gyanúsították, a minap viszont már önfeledten sétálgatott az Arena Plazában a feleségével, akinek cipőt is vásárolt.
Az idő felmelegedésével nemcsak az emberre veszélyes kullancsok jelennek meg erdőn-mezőn, hanem az ebünk is egyre több élősködőt szedhet össze sétáltatás közben, akár egy városi parkban, sőt a lépcsőházban is, ahol más kutyák is megfordulnak. Mi a teendő a kullanccsal?
Budapest — „Örülünk, hogy még azelőtt oldódott meg ez a vita, hogy a jogdíjfelosztásban zavar keletkezett volna” – foglalta össze Tóth Péter Benjámin, az Artisjus szóvivője, miután Boros László (64) hivatalosan is visszavonta az Itt vagy, ez jó! című dalra bejelentett szerzői bejelentését.
Balaton — Bár még csak egy-egy napra kopogtatott be a nyár, a Blikk megtalálta a Balaton első strandolóit. Nekik pont elég a 17-18 fokos víz, és nem rontja el a kedvüket a hűvös idő sem.
Dominika — Völgyi Zsuzsi (34) férjhez megy, csak előtte énekelve bejárja a világot! Esküvő előtt ugyanis óceánjáró hajón énekel, de Gáborral szerelmes üzeneteket váltanak, és naponta beszélnek is.
Miskolc — A kocsmában még legénykedett a kigyúrt P. Zoltán (29), otthon már igazi anyámasszony katonájaként kuporgott édesanyja ruhásszekrényében, hogy a rendőrök meg ne találják.
Budapest — A svédek egészségére! Marie Fredriksson (56) és Per Gessle (56) egyetlen extra kérést tolmácsolt a Roxette május 19-i koncertjének szervezői felé.
Budapest - Újabb munkakörben láthatjuk nyártól Iszak Esztit. A csinos műsorvezető ezúttal a Miss Balaton szépségverseny szervezésében vállal aktív szerepet szerelmével, Dobrády Ákossal, aki szintén besegít a szép lányok kiválasztásában.
A gombásodás az esetek nagy részében belső eredetű, csupán a fertőzések harmada vezethető vissza szexuális kapcsolatra. Okozhat helyi tüneteket, de szétterjedhet az egész szervezetben is.
Luxemburg – Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök a héten házasodik össze férfi élettársával, az új melegek házasságát engedélyező törvény keretében – írja az independent.co.uk.
A vicces videón egy 102 éves nagymama, Louise Bonito születésnapjának ünneplése látható, melynek keretében éppen a gyertyák elfújására készül, azonban váratlan fordulat zavarja meg a nagy pillanatot – írja a mirror.co.uk.
Oroszország – Az életéért küzd a kórházban fekvő Natalya Pasternak (55), akit vélhetően későbbi vacsorának hagyott meg az őt eltemető medve – írja a mirror.co.uk.