Zalaegerszeg – A fémből készült kapu nem volt kellőképpen rögzítve, amikor egy 10 éves kisfiú békésen játszott családjával 2014 nyarán. A futballkapu azonban az egyik pillanatban a kisfiú fejére esett, sérüléseibe pedig belehalt a gyermek.
Veresegyház – Vác – A felsővezetékre dőlt fa miatt lezárták a vasúti pályát a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon kedd este, a MÁV-Start vonatpótló buszokat rendelt a helyszínre.
Az egészség megőrzésének érdekében elég az is, ha jól meggondolják, milyen ételeket fogyasztanak. A következőek például csak jótékonyan hathatnak a szervezetre.
Tatabánya — Fájdalmai miatt mesterséges kómában tartják Magyari Béla volt űrhajós fiát, Gábort, aki vasárnap zuhant le egy Cessna–152-es típusú géppel Tatabányánál.
Acélozzák meg a lelküket, szerda reggelre minden bizonnyal eldől a demokrata előválasztás. És minden jel szerint a republikánus is, ahol a pártelit eltotojázta a dolgot. Trumpot talán csak Texasban lehet legyőzni, de ott az a Cruz nyerhet, aki kedden végleg elbukhatja az esélyt a jelöltségre.
Eszébe is jutott valaha laptoppal szelfit készíteni? Ha igen, de nem tudta, hogyan kivitelezze, ne aggódjon, itt a megoldás. Három New York-i férfi kifejlesztette a laptopot tartó szelfibotot, így akár a laptoppal is készíthetünk fotókat.
Hazai idő szerint február 29-én hajnalban zajlott le az Oscar-díjátadó, ahol kiosztották az aranyszobrokat. A legjobb film kategóriában jelöltek igencsak megihlettek egy portugál grafikust.
Birmingham - Nagy valószínűsáéggel Nagy-Britannia történetének legnagyobb balhéit összehozó műkincsbandájának tagjait fogták el a brit rendőrök. Az elképesztő összértékű, több, mint 22 és fél milliárd forintos fogás négyszer nagyobb, mint az eddigi csúcsatartó, a Hatton Gardeni rablásnál.
Porto – A spanyol válogatott kapus, Iker Casillas (34) interaktív chat lehetőséget biztosított rajongóinak Twitter-csatornáján, amit a Barcelona válogatott védője, Gerard Piqué is kihasznált.
A lehetőség, amin fél éve is még majdnem mindenki kínosan röhögött, a szuperkedd után valóságossá vált. Csoda kéne a republikánusoknak Trump megállításához.
Portland - Órákkal saját születésnapja után, miután lefektették, találtak rá a nem lélegző kislányra szülei. Csupán 20 percig hagyták egyedül, de ennyi idő elég volt, hogy megtörténjen a baj.
Barcelona – Kimi Räikkönen (36) a Ferrari finn Forma-1-es pilótája is tesztelt az autójával Barcelonában, míg a paddockban ott volt a kisfia, Robin (1) is.
Az ÁNTSZ igyekszik számháborúvá egyszerűsíteni a kórházi fertőzésekről kirobbant vitát. Persze nem mindegy, hogy hányan halnak bele a kórházi ápolásba, de most elsősorban arról van szó, hogy a rendelkezésre álló adatokat még az orvosok is nehezen értelmezik, következtetéseket meg végképp nem tudnak levonni belőlük.
Braziliában letartóztatták a Facebook egyik menedzserét, amiért a cég nem volt hajlandó együttműködni a bírósággal, kábítószer-kereskedés ügyében – jelenti a BBC News brit tévé.
A High School Musical (Szerelmes hangjegyek) januárban ünnepelte 10. születésnapját. Amellett, hogy az akkori Disney gyerekek hirtelen iszonyatosan öregnek érezték magukat, mindenkit elkapott a nosztalgikus érzés is.