2016. március 2. szerda

márc. 2
12:36
440 millióból indul stadionfejlesztés Kozármislenyben (444.hu)
Az NBIII-as csapat meccseire átlagosan száz ember szokott kijárni. Most kapnak egy kétezer férőhelyes stadiont.
márc. 2
12:38
Elismerte bűnösségét a négyéves gyerek fejével a kezében fenyegetőző moszkvai nő (444.hu)
Azt mondta, hogy Allah szavának engedelmeskedve fejezte le a rá bízott gyereket.
márc. 2
12:40
Az iskolaigazgatóknál dobja fel a KELLO azokat a gyerekeket, akik szerintük tartoznak a tankönyvekért (444.hu)
Listákat küldtek az iskolákba, hogy az oktatási intézmények segítsenek nekik a behajtásban.
márc. 2
12:42
1845 eljárás indult az államfő megsértése miatt Törökországban 2014 óta (444.hu)
Erdogan érzékeny az ilyesmire.
márc. 2
12:48
Világítson krumplival akár egy hónapon át! (Blikk)
A kutatók új dologra derítettek fényt (szóviccveszély!) a krumplit illetően, mégpedig arra, hogy pár szeletnyi az ételből képes bevilágítani egy egész szobát.
márc. 2
12:50
Lehangoló! Minden ötödik gyerek túlsúlyos hazánkban (Blikk)
Magyarország - Középmezőnyben vannak gyerekeink a duci skálán: hazánkban minden ötödik kisgyerek és minden negyedik kamasz elhízott, míg az európai felnőttek közül mi vagyunk a legkövérebbek.
márc. 2
13:06
Amerikában járt a Barátok közt sztárja (Blikk)
Igencsak kalandvágya lehet a Barátok közt sztárjának, mivel ezúttal Amerikába is ellátogatott.
márc. 2
13:08
25 év fegyházat kapott a kaposvári dohányboltos gyilkosa (Blikk)
Pécs - Huszonöt év fegyházra súlyosbította a kaposvári dohánybolti eladó gyilkosára korábban kiszabott huszonkét év büntetést a Pécsi Ítélőtábla szerdán.
márc. 2
13:09
A Saul fia Hongkongban debütál (444.hu)
Fotó: olvasónk Egy jó hír az 1,3 milliárd új olvasónknak. Az Oscar-díjas magyra filmet holnap tűzi műsorra a Broadway Cinematique.
márc. 2
13:11
Kiadó a város legmenőbb romirodaháza (444.hu)
Fotó: olvasónk Vagyis valószínűleg már nem, de miközben bontják a Hungária körút és az Egressy út sarkánál az 1993-ban csődbe ment egykori Kontrax székházat, még mindig olvasható a tetején, hogy irodaház kiadó. 23 éve nem merengenek a romirodaház félhomályában a diplomások. Unokáink már nem is fogják érteni.
márc. 2
13:24
Hihetetlen pusztítást végeztek a terroristák a konzulátusnál - galéria (Blikk)
Dzsalálábád - Legalább hét halottja és 19 sebesültje van az indiai konzulátus ellen elkövetett merényletnek a kelet-afganisztáni városban. Az egyik dzsihádista autójával együtt repítette magát a levegőbe, társai azonnal lövöldözni kezdtek. A hallottak közül 5-en vannak terroristák. A helyszínen készült sokkoló fotókat galériánkban megtekinthetik.
márc. 2
13:26
A Magyar Telekom a tőzsde élére tört (Blikk)
Magyarország - Ismét megtalálták a vásárlók a Magyar Telekomot: a távközlési papír 3,3 százalékkal, 441 forintig drágult, de a Mol részévenyit sem kellett félteni: záráskor már 14 200 forintot értek, ami 2 százalékos napon belüli felértékelődést jelent - írja a Magyar Idők.
márc. 2
13:28
Kürtőskalács és fagylalt - megmutatjuk a csehek kedvenc édességét! (Blikk)
Különleges édesség járta körbe a világot a napokban: a prágai Good Food kávézó és pékség új kreálmánya nem más, mint a kürtőskalács tölcsérű fagyi.
márc. 2
13:42
Sokkoló! Csavarhúzót távolítottak el egy kisgyerek agyából (Blikk)
Hszücsou - Az orvosok egy csavarhúzót távolítottak el egy kisgyerek fejéből, akinek befúródott az agyába az eszköz.
márc. 2
13:42
Kullancsinvázióra kell számítani Magyarországon (444.hu)
Az enyhe, csapadékos tél kedvez nekik.
márc. 2
13:44
Sosem adományoztak még ennyit a németek (444.hu)
A rekordmértékű adományozást elsősorban a menekültválság és a májusi nepáli földrengés váltotta ki.
márc. 2
13:46
Nemes Jeles: Egy magyar filmet csináltam, ami szerintem eléggé üt (444.hu)
Az Oscar-díjas Saul fia alkotói meséltek a Hollywoodban történtekről. Röhrig Géza sok ismerős arcot látott a ceremónián, de fogalma sincs, hogy ők valójában kik voltak.
márc. 2
13:48
Az Amazonas őslakosai segítettek kifejleszteni egy mászkálós számítógépes játékot (444.hu)
A cél, hogy a brazil emberek többet megtudjanak a törzs életéről és kultúrájáról.
márc. 2
13:50
Szifiliszjárvány van Las Vegasban (444.hu)
What happens in Vegas, stays in Vegas, kivéve a nemi betegségeket, mert azokat magukkal viszik a hazatérő turisták is.
márc. 2
14:00
Ezek a magyar nők a példaképeink! (Blikk)
Idén immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a GLAMOUR Women of the Year díjátadó gála, ahol ismét a nőket ünnepeljük. Ez Magyarország legcsillogóbb pink szőnyeges partija, amit mindenki élőben nézhet a blikk.hu-n is március 17-én, csütörtökön este fél kilenctől.
márc. 2
14:02
Hosszú Katinka kilenc helyet bukott - már nem ő a példakép! (Blikk)
Hosszú Katinka megítélésének a Forbes Magazin szerint igencsak ártott a konfliktusa az Úszószövetséggel. Bár még mindig ő a legértékesebb magyar sportoló, a példaképek listáján a tavalyi első helyről a kilencedikre csúszott vissza.
márc. 2
14:15
Nagyot zuhant a Fidesz a Mediánnál (444.hu)
A megkérdezettek 60 százaléka szerint mennek rossz irányba a dolgok az országban.
márc. 2
14:17
Kubatov Gábor olyan helyen van, ahol sem telefonon, sem emailen nem lehet elérni (444.hu)
A népszavazási balhé óta őt keresi az egész magyar sajtó, állítólag a Fideszen belül is várják. Mégsem lehet beszélni vele.
márc. 2
14:19
Itt a legfontosabb 26 másodperc a Nemzeti Választási Iroda térfigyelő kamerájának felvételéből (444.hu)
A Nemzeti Választási Bizottság szerint a kopaszok fizikailag nem akadályozták Nyakó Istvánt. Nézze meg, hogy mi történt, és döntse el, hogy igazuk van-e!
márc. 2
14:21
Csont volt a férfiaknál, ezért leöntötték őket benzinnel, és felgyújtották őket (444.hu)
Boszorkányság vádjával önkéntes rögtönítélő bíróság végzett hét férfival Malawiban.
márc. 2
14:36
Villámgyors recept: Próbálja ki ezt a csípős csirkét (Blikk)
Villámgyors és nagyon finom recept!
márc. 2
14:38
Andy Murray először játszik apaként (Blikk)
London – A brit teniszezőnek Andy Murray-nek (28) és feleségének, Kim Searsnek (28) február 7-én született meg kislánya. Sophia Olivia a pár első gyermeke.
márc. 2
14:40
H1N1-es beteget kezelnek a győri kórházban (Blikk)
Győr - H1N1 vírust mutattak ki az egyik pszichiátriai beteg szervezetében a győri Petz Aladár Megyei OKtató Kórházban - értesült a Kisalföld.
márc. 2
14:48
Hadházy Ákos: A KLIK bekérte azoknak a gyerekeknek a listáját, akik nem voltak iskolában, és nem voltak betegek (444.hu)
A Klik ugyan azt nyilatkozta, hogy nem kértek listát a hétfőn hiányzókról, de az LMP politikusa most egy szekszárdi iskoláról hallotta, hogy mégis.
márc. 2
14:50
Ákos és a Telekom kulturáltan szakítottak (444.hu)
Valami véget ért, hiszen minden, aminek kezdete van, véget is ér. De ez is csak egy új kezdet: Ákos 50 milliót ad Böjte Csabának gyermekmentésre.
márc. 2
14:54
Robin Williams neve most már örökké fennmarad! (Blikk)
San Francisco - Alagutat neveztek el a kaliforniai San Francisco közelében a 2014-ben elhunyt Robin Williams filmszínész - komikusról.
márc. 2
14:56
A Pilisben azt vizsgálják, hogyan éltek a gazdagok ötezer éve (Blikk)
Pilismarót - Ásatásokat végeznek a Pilisben, hogy pontosabban feltárják az ötezer éve élt elit temetőjét.
márc. 2
14:58
Megható! Kemoterápia helyett világot látni indult a rákbeteg néni (Blikk)
Washington – Sajátosan indult utolsó útjára az amerikai Norma néni, akinek az orvosok kemoterápiát javasoltak, de ő inkább összecsomagolt.
márc. 2
15:00
Listázták a hétfőn hiányzó, tüntető diákokat! (Blikk)
Budapest - Listázták egy székesfehérvári iskolában azokat a diákokat, akik hétfőn otthon maradtak a "Nem leszek suliban" akció keretében - értesült a Demokratikus Koalíció (DK).
márc. 2
15:12
Brutális cunami fenyegeti Indonézia partjait - milliók élete veszélyben! (Blikk)
A Richter-skála szerinti, 8.1-es földrengés rázta meg Indonézia partjait, amely egy több millió életet veszélyeztető cunami kialakulását is elindíthatta.
márc. 2
15:14
Videó! Ilyen brutál hangja van Michelisz új Hondájának (Blikk)
Olaszország - Végre kipróbálhatta új, gyári Hondáját Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság magyar pilótája, aki a télen igazolt át új istállójába a Zengő Motorsporttól.
márc. 2
15:16
Kovács Ákos 50 millió forintot adományozott Böjte Csabáéknak! (Blikk)
Magyarország – Hatalmas összeget, 50 millió forintot adományozott Kovács Ákos énekes a dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Az énekes Böjte Csaba alapítványának gyermekmentő tevékenységét támogatja a pénzzel. Ráadásul Ákos még a Telekommal is rendezte korábbi, megromlott viszonyát.
márc. 2
15:21
Az oktogoni bankrabló boltba ment a rablás után (444.hu)
Megéhezett.
márc. 2
15:23
Nem nőtt be a feje lágya (444.hu)
Fotó: police.hu Never too old to cause trouble: a képen látható örök kamasz február 29-én Dunaújvárosban, a Március 15. téren szándékosan megkarcolta 2 parkoló kocsi motorháztetejét. Egy szemtanú lefotózta, amit hidegvérrel fogadott. Rongálásért keresi a rendőrség. (police.hu)
márc. 2
15:25
Egy ausztrál férfi sörrel a kezében dobálgatta a kígyóját a folyóban (444.hu)
Ez történt. (Daily Dot)
márc. 2
15:30
Szexi tévésztárral bulizott az Oscar-díj átadás éjszakáján DiCaprio (Blikk)
Hollywood – Szexi valóságshow hősnővel töltötte az Oscar-díj átadás éjszakáját Leonardo DiCaprio (41), aki a londoni BAFTA díjkiosztó partiján még egy másik tévésztárral, Laura Whitmore-ral (30) hetyegett.
márc. 2
15:48
Nem semmi: Kovács Ákos odaadta a Telekom 50 millió forintját Böjte Csabáéknak! (Blikk)
Magyarország – Hatalmas összeget, 50 millió forintot adományozott Kovács Ákos énekes a dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Az énekes Böjte Csaba alapítványának gyermekmentő tevékenységét támogatja a pénzzel. Ráadásul Ákos még a Telekommal is rendezte korábbi, megromlott viszonyát.
márc. 2
15:50
Brutális támadás: arcon szúrta áldozatát a rabló a liftben! - Videó (Blikk)
A liftben elhelyezett biztonsági kamera felvételén tisztán látszik, hogy az áldozat hölgy megvárja a férfit, aki beszáll mellé a liftbe, majd beszélni kezd hozzá.
márc. 2
15:52
Salma Hayek őrjöng!A szomszéd agyonlőtte kutyáját, a rendőrség semmit nem tesz (Blikk)
Yelm – Őrjöng Salma Hayek (49), mert szomszédja agyonlőtte imádott kutyáját, Mozartot (9), a rendőrség pedig a füle botját sem mozgatja emiatt.
márc. 2
15:54
A Tanítanék Mozgalom március 15-én tüntet (444.hu)
Kockás ingben várják a résztvevőket.
márc. 2
15:56
7,9-es erejű földrengés volt Indonéziában (444.hu)
Az Indonéziához tartozó Szumátra nyugati partjainál helyi idő szerint szerda este volt 7,9-es erejű földrengés. „Vannak néhányan, akik meghaltak” – nyilatkozta Heronimus Guru, az indonéziai katasztrófavédelem műveleti osztályának helyettes vezetője. De hogy hogyan haltak meg, egyelőre nem tudni. A földmozgás középpontja 10 km mélyen volt, de nem várják, hogy nagy károkat okozzon, de azért kiadták…
márc. 2
16:06
Igazi hős! Kimentette a Sióba esett férfit a 74 éves bácsi (Blikk)
Siófok – Gondolkodás nélkül ugrott a Sió vizébe Péterffy Jenő, hogy kimentse társát a 4-5 fokos vízből.
márc. 2
16:08
Segítsen! Ezt a bankrablót keresi a rendőrség (Blikk)
Budapest – Videó felvétel került elő az oktogoni bankfiókot kifosztó férfiról. A videón látható 40 év körüli férfit a rablás után egy órával később rögzítette a bolt egyik kamerája.
márc. 2
16:24
Segítsen! Új videók az Oktogon téri bankrablóról! (Blikk)
Budapest – Videó felvétel került elő az oktogoni bankfiókot kifosztó férfiról. A videón látható 40 év körüli férfit a rablás után egy órával később rögzítette a bolt egyik kamerája.
márc. 2
16:26
Meghalt A Beverly Hills-i zsaru rendőrfőnöke (Blikk)
Detroit – Meghalt A Beverly Hills-i zsaru rendőrfőnökét játszó Gil Hill (†84), akinek orra alá igen sok borsot tört nyomozója, a minden lében kanál Axel Foley, akit Eddie Murphy személyesített meg a filmben.

Keresés