Jogszabály szerint a munkáltató köteles biztosítani szemüveget a dolgozójának, ha az legalább napi négy órát monitor előtt ül és szüksége van rá. A munkavállalók többsége nem is tud róla.
Megjelent a Star Wars 8. epizódjának legújabb előzetese. A harmadik trilógia második filmje, a Star Wars: Az utolsó Jedik decemberben kerül a mozikba Rian Johnson rendezésében.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársának adta ki magát öt férfi, hogy több tízmillió forintot csaljon ki egy vállalkozótól Somogy megyében - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában kedden.
A kozmetikai termékek és márkák árvízében nehéz kiválasztani a kozmetikumokat, amely valóban megfelel bőre típusának, valójában működik, továbbá nem tartalmaz veszélyes és káros anyagokat.
Kapócs Zsóka hat évi várakozás után, jövő tavasszal végre magához ölelheti kisbabáját. A színésznő számára a kicsi egészsége a legfontosabb, ezért nagyon odafigyel magára. Emellett azonban továbbra is azt csinálja, ami éppen jólesik számára, és a tempón sem lassított még.