Közel három év után újra Naplót vezet majd Vujity Tvrtko (45). A riporter vasárnap este ugrik be a Heti Napló Sváby Andrással műsorvezetői székébe, de nem ő lenne, ha nem lenne a helyettesítésben egy kis kaland.
A nyári időszámítás kezdete március utolsó vasárnapja. Közép-európai idő szerint ilyenkor az órákat 2-ről 3 órára állítjuk át, tehát egy órával kevesebbet aludhatunk. Októberben viszont „visszakapjuk” az elveszett pihenési időt.
Tegnap este az HBO bemutatta saját gyártású sorozatának, a Terápia utolsó évadának első részét. A díszbemutatón a magyar színészek apraja-nagyja megjelent.
Ma este búcsúzik a Linkin Park Chester a Hollywood Bowl-ban Chester Benningtontól. A július 20-án elhunyt énekes édesapja viszont nem lesz ott az emlékesten.
Egész héten szavazhattak a Nap kérdésére weboldalunkon, és az ATV Facebook-oldalán. Az eredményeket ezen a héten Havas Henrik ismertette estéről-estére az ATV A nap híre című műsorában. Most mutatjuk, miről és hogyan voksoltak.
Magyaros paródiát csinált a Pókemberből Vadon Jani (47), aki egy nyereményjátékos kitelepülés keretében ingázott fel-le a Westend City Center homlokzatán kék-vörös Spider-Man-gúnyában.
Ha ki akarjuk deríteni, hogy valójában milyen ember rejtőzik a tökéletesre kozmetikázott, internetes társkeresőre feltett önéletrajz mögött, akkor bátran feltehetjük a következő ártatlannak tűnő kérdéseket. A válaszokból több is kiderül, mint gondolnánk.
Minden év végéhez közeledbe kiad egy friss listát a Lonely Planet arról, hogy mely országok lesznek a legnépszerűbb és legmenőbb úti célok jövőre. Elkészült a 2018-as összeállítás. A Lonely Planet minden évben kiad egy jelentést...
Rekordáron, 17,75 millió dollárért (4,76 milliárd forint) kelt el Paul Newman néhai amerikai filmszínész Rolex Daytona karórája egy csütörtöki New York-i árverésen.