Elvesztettem a bankkártyámat, amivel valaki felvett 100 ezer forint készpénzt. Azonnal bejelentettem az esetet a banknak, mégis csak részben kaptam vissza a pénzem. Szabályos ez?
Erősen megosztja Marton László (74) ügye a színésztársadalmat! Több pályatársa is védte a rendezőt, míg mások Sárosdi Lillát (41), azt a színésznőt támogatják, aki kirobbantotta a zaklatási ügyet.
Kozsónak már nem csak áramlopás, de kényszerítés miatt is felelnie kell. A i Nyomozó Ügyészségre gyanúsítottként idézték be kényszerítés miatt. Az ügyben a koronatanú védett tanúvá vált.
Ki lepődik már meg manapság annak hallatán, ha egy ötlet híján maradt producer lesétál a filmtörténet kincsekkel teli kriptájába azt remélve, akad ott valami, amit újra életre hívhat? Persze mind elfelejti, hogy nemigen van annak jó vége, ha szórakozunk a "holtakkal".
Németh Szilárd Fidesz-alelnök szerint, ha az úgynevezett Soros-terv megvalósul, akkor az M0-ás elkerülő út nem épül meg. Mit gondol Ön erről? Riogatás vagy színtiszta igazság. Ez a mai nap kérdése, és a hozzátartozó válaszok. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
Verebes István sokadjára szólal meg a zaklatási ügyben, eddigi megszólalásaiból a neten, vagy televíziós adásban, az jött le, hogy A színész, rendező a kétkedő álláspontot veszi fel a Sárosdi Lillával és Marton Lászlóval kapcsolatos ügyben.