Barbi, Szandi és Klaudia összefogtak és szövetségbe tömörültek a fiúk ellen. Szandi tudta, ha kitart a lányoknak tett ígérete mellett, azzal magára haragítja Ferit, sőt, a lelkiismeretével is el kell számolnia, ugyanis nagyon megkedvelte Benedeket. Ennek ellenére tartotta magát a megállapodáshoz és kíméletlenül kiszavazta Benedeket.
Két év háborúskodás után Kóbor János kész arra, hogy kibéküljön az Omega egykori tagjával, Mihály Tamással, aki 1966-tól volt része az együttesnek. A csapat frontembere várja egykori barátja hívását.
Az hagyján, hogy Kádár János személyesen rótta meg a Magyar Rádió szerkesztőségét, benne Havas Henrikkel. A közelmúltban ennél is megrázóbb események történtek a műsorvezetővel.
Karafiáth Orsolya már nyolc éve tiszta, vagy inkább elmondása szerint ennyi ideje józanodik. Náray Tamás szerint pedig ma az a divat, hogy nem kell érteni semmihez. A két ismert hazai arc Rónai Egon műsorában szólalnak meg szombat délután délután 16:05-kor.
Besokalltunk a tömegrendezvényektől? Egy fesztiválban a nyugalmat, a családias hangulatot és a szívből jövő vendéglátást keressük? A PirosLábos fesztivál immár negyedik éve az, aminek kitalálták.
Különleges Faludy György-portré függ Székhelyi József (71) családi házában. A Szegedi Nemzeti Színház egykori direktora büszkén mutatta be otthonának egyik legbecsesebb kincsét a Vasárnapi Blikknek.
A magánéletében és a karrierjében egyszerre történik nagy változás: a népszerű rádiós műsorvezető, Cooky hamarosan apa lesz, és közben még szakmát is vált, egy európai légitársaság pilótája lesz. Cooky először DJ-ként...
Újra dúl a mulatósháború: végrehajtóval fenyegette meg Tarcsi Zoltánt (39), azaz Jollyt az énekesnő Kamy, vagyis Dirnberger Tímea, aki korábban pert nyert a mulatószenész ellen.