Végre megérkeztek az első fotók az Aquaman film forgatásáról. A képeken láthatjuk a két főszereplőt, Jason Momoa-t és Amber Heard-öt. Nem meglepően a két színész éppen a vízparton és a vízben forgatott. Az új szuperhős film a tervek szerint 2018 decemberében kerül majd a mozikba.
A magát halálba vívódó kuruc brigadéros és a Hitlert kicselező szépkorú koronaőrök – a magyar történelem kevésbé ismert, de sorsdöntő jelentőségű hőseinek állít emléket a Comedy Central saját gyártású sorozata, a Tömény Történelem következő epizódja.
Kapocs Zsóka 38 évesen esett teherbe, négy sikertelen lombikkírsérlet után. A színésznő-műsorvezető boldogan várja a baba érkezését, ám azt nem szeretné, hogy a párja bent legyen a szülőszobán.
Számos telt házas klubkoncert és több nagyszínpados fesztivál fellépés után Majka és Curtis 2018. március 17-én először lép fel a Papp László Sportarénában.
A rendőrség különleges erői elfogták azt a késes támadót, aki több embert megsebesített szombat délelőtt a dél-németországi Münchenben - a hírt a Bild című lap írta meg az internetes oldalán.
A '80-as években egy átlagember fizetésének a háromszorosát-négyszeresét kereste meg a Honvédban: 5500 forint plusz prémium. 1988-ban 18 millió márkáért vette meg az Olympiakos görög labdarúgócsapat, ezzel a világ legdrágább játékosának...
Pénteken búcsúzik a Linkin Park Chester Benningtontól, a Los Angeles-i Hollywood Bowl-ban. Az emlékestet a zenekar YouTube csatornáján keresztül élőben közvetíti.