A többsebességes Európa beindítása lehet az első német-francia-olasz-spanyol csúcstalálkozó egyik célja. Angela Merkel már utalt rá hogy a jövőben nem minden tagállam vehet majd mindegyik integrációs lépésben. A kelet-európai országok tartanak az elképzeléstől - írta a Le Monde.
Százhúszmillió forintos európai uniós forrásból fejlesztették a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjában 2012 óta működő, magas biológiai biztonsági szintű virológiai laboratóriumot.
Vélhetően bálnával ütközött össze egy nagy sebességű szárnyashajó kJapánban, a ritka balesetben megrongálódott a jármű, és könnyebben megsérült több utasa is.
Angela Merkel, német kancellár Varsóban az Északi Áramlat 2 gázvezetékről folytatott tárgyalások során elismerte az Ukrajnán áthaladó tranzit-vezeték szükségességét.
Budapest - Nemrég adta ki a BKV azt a listát, amelyen a tavalyi évben befizetett legmagasabb összegű büntetések szerepeltek - természetesen név nélkül. A legmagasabb az egymilliót is meghaladta, de az ezt követő összegek sem maradtak le sokkal ettől. A 24.hu-nak megszólalt a 7. helyen szereplő hölgy, Rita.
Rokszin Ádámot, az NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV FC labdarúgóját három hónapra eltiltotta a magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, mert súlyos sérülést okozott ellenfelének.
Két év után, 2017 februárjában Orbán "alapállása" - miszerint meg kell akadályozni, hogy migránsok embercsempészek segítségével bejussanak Közép-Európába - már józan belátáson alapuló, közkeletű vélekedésnek számít az EU-ban - írta a lap.
Az Európai Uniót a migrációs probléma nyomasztja legjobban, Magyarországnak pedig van egy elképzelése, mellyel uniós szinten is megálljt lehetne parancsolni a folyamatnak – jelentette ki Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A lengyel püspöki kar szerint a istenkáromló a neves író, Stanislaw Wyspianski művéből készült legújabb színházi előadás. A darabban egy falu lakói a vadházasságban élő plébánosukat okolják szenvedéseiért. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt egy parlamenti képviselője az ügyészséghez fordul.
A madárinfluenza vírus okozta megbetegedés miatt mintegy tízezer fácánt, a teljes állományt meg kell semmisíteni az abádszalóki Hubertus Vadásztársaságnál.
Kiderül a várandós kismama hasának formájából, hogy fia lesz vagy lánya? Vagy abból, hogy mennyire érzi magát rosszul reggelente? Sok hiedelem él a köztudatban arról, miből lehet megjósolni a születendő gyermek nemét.
Hiába látszott úgy, hogy a maga által létrehozott szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói posztját megtarthatja Jordán Tamás, most mégis remeg a léc: a kormánypárti vezetésű város meg akarja fúrni a direktort.
Az amerikai elnök az afroamerikai történelem és kultúra múzeumában arról is beszélt, van valami, ami akadályozza a kigyógyulást a faji megosztottságból.
A kormány szerint biztonsági kockázatot jelent, ha a menedékkérők ügyük végleges elbírálása előtt szabadon mozoghatnak az országban, ezért mindenkinek a határon kiépített tranzitzónában kell majd megvárnia, amíg kiderül, hogy "valódi" menekült-e. A jövőben az ország belsejéből is odaviszik azokat, akik illegálisan jutottak át a határon.
Magyarország — Rossz szokásaink rabja vagyunk, kerüljük a háziorvost, és csak elvétve járunk szűrővizsgálatokra – derült ki a Pfizer Egészségtudatossági Index legújabb felméréséből.
A francia The Local szerint a három férfit három különböző razzia során tartóztatták le a francia rendőrök. Feltehetően terrortámadást készítettek elő.
A madárinfluenza vírus okozta megbetegedés miatt mintegy tízezer fácánt, a teljes állományt meg kell semmisíteni az abádszalóki Hubertus Vadásztársaságnál, a telep felszámolása kedden megkezdődött - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
A franciaországi terrorcselekmények hatással voltak a turizmusra. Párizs és régiója körülbelül 1,5 millió turistát veszített el – számolt be róla a The Local.
Nemzetközi környezetvédelmi hatásvizsgálati eljárást kezdeményez Esztergom vezetése a Párkányba tervezett hulladékfeldolgozó-üzem ügyében. Erről döntött kedden délelőtt a város képviselő-testülete. Közben aláírásgyűjtést indítottak az égető ellen tiltakozó esztergomiak.
A testépítéstől kozmetikusig: a test igények szerinti átalakítása, a szemöldökszedés, a test szőrtelenítése nem új keletű a férfiak világában, már a rómaiak is sokat gyötörték magukat a szépségért. De mire utal, ha túl sokat foglalkozunk magunkkal? Hol a határa a kényszeres alakformálásnak?
Mexikó - Dione Anguiano (52), a Demokratikus Forradalom Párt politikusnője egészen merész oktatásra vállalkozott: nagyközönség előtt bemutatta, hogyan kell óvszert felhúzni az ajkaink segítségével.