Tudja Isten, mi okból menő, de menő. Mára köszönjük a sok figyelmet, szép éjszakát, tartalmas, de kellemes álmokat kívánunk. Holnap reggel hattól újra itt lehet majd követni a világ dolgait.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) továbbra is kiáll Magyarország olimpiai pályázata mellett - olvasható a szervezet honlapján hétfő este közzétett állásfoglalásban.
Minden elemében létrejött az a megállapodás, amely biztosítja Magyarország gázellátását 2021-ig - olvasható Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Mesterházy Attila szocialista országgyűlési képviselőnek adott válaszában.
Csökkent az előző évhez képest a pótdíjazások száma a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK), ugyanakkor a jogi eljárások miatt nőtt a pótdíjbevételek összege 2016-ban - közölte a gazdasági társaság hétfőn az MTI-vel.
Budapest — Ő készítette a pokolgépet, ő vette meg a hátizsákot, ő szemelte ki a helyszínt, és egyedül ő hozta működésbe a bombát a Teréz körúton tavaly szeptemberben – vallotta be hétfőn P. László (23).
A nettó bérek 7,8 százalékkal nőttek tavaly, a lakásárak viszont mind az FHB lakásárindexe, mind az otthonterkep.hu statisztikái alapján ennél nagyobb ütemben, 10-11 százalékkal emelkedtek - közölte az otthonterkep.hu hétfőn.
A magyar utazók egyre gyakrabban rendezik kártyával a szálláshoz és közlekedéshez kapcsolódó költségeiket - derült ki a Mastercard legfrissebb fogyasztói felméréséből[1]. Jelentősen nőtt azok aránya, akik utazás előtt az interneten vagy az utazási irodában fizetnek bankkártyával ezekért a szolgáltatásokért.
Elhunyt Vitalij Csurkin, Oroszország állandó ENSZ-képviselője – közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium. A nagykövetet egy nappal 65. születésnapja előtt, váratlanul érte a halál New Yorkban. “A kiemelkedő orosz diplomatát az állomáshelyén érte a halál” – mutatott rá közleményében a külügyi tárca, amely mély együttérzését fejezte ki Csurkin hozzátartozóinak. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője…
A közbiztonság javulására számítanak a magyarok a következő években - derül ki a K&H biztos jövő indexéből: 31 százalékuk szerint 5 éves távlatban javulhat a helyzet Magyarországon. A lakásbetörés a magyarok 39 százaléka szerint reális veszély, a nők és az alacsony jövedelműek tartanak ettől a leginkább.
A változó digitális környezetben rugalmas, stabil és költségtudatos szervezetre van szükség, ezért a Telenor Magyarország a szervezet átalakításáról és csoportos, várhatóan 100-120 fős létszámcsökkentésről döntött – közölte a távközlési cég hétfőn az MTI megkeresésére. A vállalat megerősítette a portfolio.hu információit, és tájékoztatása szerint a megújulásra részben azért van szükség, mert…
A bevezetés óta eltelt másfél évben összesen 36 ezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) 87 milliárdos összegben, vagyis egy család átlagosan mintegy 2,4 millió forint támogatásban részesült - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az LMP-s Schmuck Erzsébet írásbeli kérdésére. Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában…
"A kerekesszékes nőknek éppolyan fontos a szépség és a vonzerő, mint az épeknek" - Ez a gondolat hívta életre a Miss Spinner szépségkirálynő-választást. A szervezők rendhagyó fotózással próbáltak kedvet csinálni a még bizonytalankodó jelentkezőknek.
Példaértékű levelet közölt a The Kim Komando: állatorvosi lóként viseli magán azokat a jegyeket, amikből fel tudjuk ismerni, hogy csalókkal van dolgunk.
Az egyszerűsített foglalkoztatás témájával rendszeresen foglalkozunk, sok kérdés merül fel az Adózóna felhasználói részéről is e foglalkoztatási formával kapcsolatosan. Szeretnénk megtudni, hogy az elmúlt években Önnek milyen személyes tapasztalatai voltak.
Az online vagy mobil bankolás ma a felhasználók többségének már az élet mindennapos részévé vált. Az viszont, hogy az ügyfelek akár teljes irányítást szerezhetnek saját pénzügyi információik felett, még a jövő zenéje. Azonban ez a jövő már nincs is olyan messze.
Az ember észre sem veszi, és már el is rontotta a diétáját... Egy csoki a kajaautomatából délután, egy kis nasi a tévé előtt, és máris kész a baj. Íme 3 veszélyes diétacsapda, melyeket mindenképpen el kell kerülni.
Tíz éve kezdte el a Portfolio a féléves gyakoriságú Privátbanki felmérést, amely alapján a magyar gazdagok vagyona az elmúlt évtizedben megháromszorozódott. Ügyfélszámlákból közel dupla annyi lett 10...