Hamis értesítéseket küldenek csalók a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében, abban a reményben, hogy bizalmas ügyféladatokat szerezhetnek meg - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
A kormánypárti politikusok továbbra sem ülnek egy asztalhoz a Momentummal, de most legalább a Budapesti Olimpia Mozgalom bátor volt. Szerintük ha nincs olimpia, akkor a hármas metrókocsik továbbra is kigyulladhatnak.
A német biztonsági szervek szerint csaknem hatmillió menekült áll készenlétben arra, hogy a Földközi-tengeren keresztül bejusson az Európai Unióba - írta kedden a Bild című német lap.
Az elmúlt év sem hozott trendfordulót a fiatal generáció cégalapítási kedvében. Noha közel 10 ezer új vállalkozást jegyeztek be a 18-40 év közöttiek, de az idősebb korosztály továbbra is magasan felülreprezentált az üzleti életben. Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke arra figyelmeztet, hogy a generációváltás a hazai kis és közepes vállalatok harmadánál a legégetőbb probléma lesz öt éven belül.
A magyar munkavállalók 82 százalékának kiemelkedően fontosak a juttatások, ha a céghez való lojalitásról van szó, 43 százalékuknál a fizetés a legfontosabb szempont a munkahely kiválasztásakor – derül ki egy friss felmérésből. Az OTP Bank cafeteria üzletágának vezetője szerint azok a munkáltatók vannak előnyben, akik béren kívüli juttatások révén igyekeznek többet nyújtani a munkaerőpiacon.
A menedékkérők őrizetbe vételéről szóló magyar törvényjavaslat parlamenti vitájának kezdetével kapcsolatban közölt írást keddi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap, a szintén konzervatív Die Welt pedig Lukács György budapesti szobrának lebontásáról írt. A Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap a budapesti olimpiával kapcsolatban közölt…
A szerb Finalysis csapat nyerte a CFA Institute Research Challenge 2017 elnevezésű nemzetközi verseny idei fordulóját. A CFA Institute és a Befektetési Szakértők Magyarországi Egyesülete, a CFA Society Hungary által szervezett forduló döntőjét a Budapesti Értéktőzsde és a Morgan Stanley budapesti irodája támogatásával rendezték meg.
Pápai Joci nyerte A Dalt, így ő fogja képviselni Magyarországot májusban az Eurovíziós Dalfesztiválon, Kijevben. Arra vagyunk kíváncsiak, olvasóink szerint megérdemelt volt-e az énekes győzelme.
Több száz migráns várakozik Szabadka külterületén, az újvidéki vasútvonal közelében arra, hogy megpróbáljon átjutni Magyarországra a zöldhatáron keresztül – tapasztalta a helyszínen kedden az MTI tudósítója. A magukat sátrakban, fóliával fedett kalyibákban, illetve a bontás alatt lévő egykori téglagyár melléképületeiben meghúzó migránsok között sokan voltak, akik már megpróbáltak átjutni a szerb-…
Egy év alatt 4,2%-kal csökkentek a lakosság banki kiadásai, főként azért, mert a hozamcsökkenés jóvoltából a lakáshitelek havi törlesztő-részletei elmaradtak 2016 első negyedévéhez képest. Jelenleg egy közel 8 millió forintos hitelt már 60 ezer forintos részlet mellett felvehetünk, miközben néhány éve még 100 ezer forint felett kellett volna fizetnünk. További kedvező hír, hogy a…
Egy magyar kutatócsoport Optimum Filter néven újfajta füstszűrőt fejlesztett ki, amely jelentős mértékben csökkenti a szervezetbe jutó dohányfüst káros és rákkeltő hatásait. A filterben szereplő szűrőanyagok nemzetközi szabadalmaztatása folyik, az egyik kombináció szabadalmát most fogadták el a hetvenedik országban. A WHO jelentése szerint 2030-ra világszerte a mostani hatmillióról nyolcmillióra…
Megfelelt a várakozásoknak a Wal-Mart a negyedik negyedéves gyorsjelentésében, így megkönnyebbülhetnek a cég azon részvényesei, akik egy átlagosnál gyengébb ünnepi vásárlási szezontól tartottak.
Mészáros Imrének elege van az urizálókból és a titokzatos tanácsadókból, akik szerinte tönkretehetik a Fideszt. Orbánnál továbbra sem lát jobb vezetőt, de felelősnek tartja a kialakult helyzetért, és aggódik, hogy a baloldal a Jobbikkal összefogva elzavarja a jelenlegi hatalmat.
Az Egyesült Államokban született amerikai állampolgárt, Robert Lorenzo Hestert még pénteken vették őrizetbe, de terveiről csak kedden számolt be a rendőrség.