Napok óta tombol a balhé a zenészek világában az EJI- és az Artisjus-pályázatok miatt. Mint ismert, mindkét jogvédő egyesület pályázatot írt ki, amelynek alapján szociális támogatást nyújtott a nyerteseknek azért, hogy segítsen a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került előadóknak, szerzőknek és zenészeknek.
„Soha, semmilyen formában nem került szóba Bochkor Gábor és a #Bochkor készítői között, hogy Zsidró Tamás tiltólistás lenne” – jelentette ki az ATV-n futó műsor producere.
Néhány perc sétára a híres Beverly Hills-i üzletektől, a város legexkluzívabb felhőkarcolójában tölti a karantént Vajna Tímea (37) és szerelme, Zoltán.
Már reggel hatkor kipattan az ágyból, és ha csak teheti, az erdőt járja Oszter Sándor (71). A Kossuth- és Jászai-díjas színművész azonban kedvelt időtöltése mellett szövegkönyvet is lapozgat, hosszabb kihagyás után ugyanis visszatérne a színpadra. Mint mondja, örömmel játszana újra, hiszen hosszú volt az a két év, amikor utoljára felléphetett a Csó
Teregetni nem is olyan egyszerű, sok dolgora kell ügyelni, sokról lehet, nem is hallottál. Pedig már nagyanyáink is tudtak ezekről, és sokkal könnyebb volt általuk az életük. Mutatjuk az alapszabályokat! Bár már léteznek szárítógépek...