A Met-gála a sztárok egyik kedvenc kiöltözős eseménye, vannak azonban olyanok, akik a hátuk közepére sem kívánják, sőt egyeseket nem is látnak szívesen a vörös szőnyegen.
Bár A Konyhafőnök séfje tökéletes formába lendült az esküvőjére, miközben feleségével kislányukat várták, Jenő is felszedett pár plusz kilót. Most viszont nemet mondott a fagyibűnözésre, és edzeni kezdett.
„A világ legnépszerűbb mostohaanyjaként” ismertté vált Cherie DeVille szexszel veszi fel a harcot az általa „hazárdjátékként” jellemzett digitális pénzek, vagyis a kriptók és NFT-k ellen.
Charlène monacói hercegné november óta először jelent meg a nyilvánosság előtt: egy testbeszéd-szakértő kielemezte a látottakat, és igencsak érdekes álláspontra jutott.
Noha Michael Jackson és Prince a nyolcvanas években egymás riválisai voltak, egy alkalommal szóba került, hogy összehozzanak egy duettet. A közös munkából végül nem lett semmi, és mindez egyetlen mondaton múlt.
Fásy Zsüliett az utóbbi időben hatalmas változáson ment keresztül. Leadott 43 kilót és most jobb formában van, mint valaha. A fiatal lány most elmesélte fogyásának titkát és arról is beszélt, hogy miért hagyott fel az énekléssel.
A 2022-es Met gála témája a 19. század második felének csillogó glamúrja volt, így a résztvevők természetesen pompásabbnál pompásabb összeállításokban érkeztek az eseményre.
Érdemes gyorsan elszaladni a boltba egy adag eperért. Ez a hűsítő joghurtos desszert úgy képes feldobni egy hosszú munkanapot, hogy még véletlenül se rontsuk el vele kitartó diétánkat.
Új tagokkal és félig új névvel, de újra összeáll az Omega. Már csak az a nagy kérdés, hogy ki lép Kóbor János nyomdokába és lesz az új formáció énekese.
Az idegi Met gála témája a csillogó glamúr, ezért minden divatrajongó felkészült, hogy csillogó ruhakölteményeket és káprázatos hajkoronákat láthatunk majd.
Sokan úgy vélik, nem elég, ha sikeresek a szakmájukban, szükségük van egy biztonságos „védőhálóra”, vagy egy B tervre. Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője a zenélés mellett szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudomány Karán.
Nem csak a sportban, a konyhában is eredményes Gajdos Tamás. Az ATV műsorvezetője legalábbis igazi sikernek könyveli el, hogy a családja szereti az általa elkészített finomságokat. Igaz, ezek nem mindig a legegészségesebbek, de a műsorvezető annyira sokat sportol, hogy mindig ledolgozza a fehér lisztből készült édességeket.
Király Lindát mindig makulátlan megjelenéssel láthatjuk, de az Ázsia Expresszben hamarosan egy másik arcát is megismerhetjük. Az énekesnőt ez cseppet sem zavarja, sokkal inkább az egészsége miatt aggódik.
Kim Kardashian Marilyn Monroe ikonikussá vált ruhájában érkezett a divatvilág egyik legnagyobb eseményére, a New York-i Met Gálára hétfő este. A valóságshow-sztár azt az áttetsző kristályokkal díszített estélyit viselte, amelyben a színésznő 60 éve boldog születésnapot kívánt John F. Kennedy elnöknek. A jótékonysági divatgála témája ezúttal az amer
A műsorvezető szerint a séf azért kötötte ki, hogy nem ül be a stúdióba, ha Járai is ott van, mert még mindig neheztel rá a Nyerő Párosban történt konfliktusaik miatt.
Horváth Éva remekül érzi magát Balin, a nagyobbik fia, Kristóf három hónap alatt megtanult angolul, és beilleszkedett az ovijába. A helyiek többsége pedig kedves.
A repülőbalesetektől a merényletekig, a túladagolásoktól a szörnyű betegségekig minden elképzelhető borzalom sújtotta a Kennedy családot. Ha még léteznek is véletlenek, ez azért mégiscsak túlzás! Így nem meglepő, hogy családban is felmerült a gyanús: talán átok ül rajtuk.
A repülőbalesetektől a merényletekig, a túladagolásoktól a szörnyű betegségekig minden elképzelhető borzalom sújtotta a Kennedy családot. Ha még léteznek is véletlenek, ez azért mégiscsak túlzás! Így nem meglepő, hogy családban is felmerült a gyanús: talán átok ül rajtuk.