A német származású amerikai színésznő, Diane Kruger már nem számított arra, hogy valaha anya lesz, amikor negyvenkét éves korában megszületett kislánya párjától, Norman Reedus amerikai színész-modell-rendezőtől.
Huszonöt éve küzd a borzalmas emlékekkel, hogy előző fiatalkori szerelmei kezet mertek emelni rá. Ma már egy ujjal nem érnek hozzá Horgas Eszterhez, de ha szóváltásba kerül egy partnerével, összehúzza magát, mert számít az ütésre.
Kembe Sorel egy ideje a TikTok-oldalán posztol videókat. A Jóban Rosszban színészét egyre többen követik a közösségi oldalon, ahol felidézte azt az esetet is, amikor egy ózdi diszkóban feszültek egymásnak Majkával.
A Bika jegyében lévő Nap és a Bak-Plútó harmonikus fényszögének köszönhetően sokan pénzhez, hatalomhoz jutnak, ráadásul a vagyon is megtermékenyül egyesek kezében. Mivel ma erősen kötődsz az anyagi világhoz, csak akkor érzed magad biztonságban, ha tartalékokkal és értékes javakkal veheted körül magad. Tudásodért, üzleti ismereteidért nagy árat kérh
Tegnap eléggé felkavarta a hazai sztárvilág késő tavaszi állóvizét a szűkszavú bejelentés, miszerint Szabó Zsófi és Shane Tusup már nem alkotnak egy párt. Újabb fura szakítás tehát, amelynek még nem tudni az okát, mindenesetre – a párkapcsolat előzményeit figyelembe véve – érdekes helyzet alakulhatott ki náluk.
És nem Ryan Reynolds az egyetlen, aki szégyelli egy-egy tetkóját. Angelina Jolie, Heidi Klum, és még sokan mások is megpróbáltak megszabadulni kínos mintájuktól!
A filmek és a sorozatok általában egy főszereplőre épülnek, de vannak esetek, amikor a sokszor kidolgozatlan mellékszereplő jobban elnyeri a nézők szeretetét, mint a főhős. Humorukkal és egyedi stílusukkal belopják magukat a közönség szívébe. Most néhány ilyen mellékszereplőt hoztunk nektek.
Herceg Erika nemzetközileg elismert énekesnő, hatalmas rajongótábora van, hamarosan pedig a 2022-es X-Faktor mentorcsapatát erősíti majd. A fiatal tehetség nemcsak a hangjával, hanem fantasztikus külsejével is hódít, éppen ezért nehéz elhinni, hogy egykor önbizalomhiánnyal küzdött.
Katalin hercegné részt vett első kerti partiján 2019 óta, és ezennel a nyári szezont a királyi család be is indította! Egy ilyen mérföldkövet pedig meg is kellett koronázni egy pompás ruhával, nos Kate-nek ezen a téren sosincs problémája.
Harry herceg és Meghan Markle a hírek szerint egy realityt forgatnak, amelyet már egyfajta királyi Keeping Up with the Kardashians néven emlegettek a Netflixnél.
Poroszló - Családi nyaraláson mutatta meg tökéletes alakját Som-Balogh Edina. A 37 éves színésznő nem szégyenlős, s büszkén osztott meg közösségi oldalán bikinis fotókat magáról, a képeket elnézve pedig abszolút érthető is a döntése.
Talán Kendall Jenner példáját követve, Ariana Grande a legújabb híresség, aki kipróbálta az egyre népszerűbb esküvői trendet. Az énekesnő a múlt héten részt vett testvére, Frankie Grande esküvőjén egy egyedi Vera Wang ruhában, amely egyszerre modern és merész.
A műsorvezető a közösségi oldalán jelentette be, hogy egy ideig nem láthatják őt a nézők a Reggeliben. A csatorna szerződésszegés miatt felfüggesztette.
Narancssárga bőrszín, foltos hajlatok és végtagok, eltüntethetetlen nyomok? Igen, a mi fejünkben is élnek még ilyen emlékképek az önbarnítókról. Azonban ha tisztába vagy vele, hogyan kell helyesen használni, könnyen kiküszöbölheted az apró hibákat. Arról nem is beszélve, hogy alkalmazásukkal elkerülheted a hosszú órákig tartó, veszélyes napozást va
Ez több mint kellemetlen: külön ragaszkodott hozzá Csák János, hogy kivetítőn is bemutassa innovációs terveit, de azok hemzsegtek a helyesírási és nyelvhelyességi hibáktól, ráadásul úgy nézett ki, mint egy kisiskolás első próbálkozása.
A színész-énekesnő közösségi oldalán jelentette be, hogy együttműködése a streaming szolgáltatóval megkezdődött és ennek eredményeképp már készül is a Halftime című műsor.