Egy embernek az élete során megszámlálhatatlanul sok jelszót és kódot kell megjegyeznie. Ma már ráadásul nem is elég csak egy azonosító, a többfaktoros beléptetési rendszereknek hála, hosszas procedúra bejutni a bankfiókunkba vagy valamelyik netes profilunkba. A PIN kód azonban kitalálása óta változatlanul négy számjegyből áll. De vajon miért pont
Az elmúlt időszakban Tóth Andi á bebizonyította, hogy nemcsak az éneklésben, de a zeneszerzésben és a táncban is őstehetség. A huszonhárom éves lány a végletek embere, ami az öltözködésén is jól látszik. Less el tőle egy-két stílustrükköt!
A világon 527 127 837 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 288 589 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján. Két nappal korábban a világon 526 819 270 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 287 656 volt.
A március elseje óta tartó Tündérszépek szépségversenyünk új szakaszába lépett. Az olvasókon van a sor, hogy megszavazzák az ország közönségdíjasát. Ebben az országszerte csaknem 800 versenyzővel induló szépségverseny 22 legszebb hölgye vesz részt, akik közül naponta egyet kiemelten mutatunk be, szavazni azonban bármelyikükre lehet május 26. éjféli
Sokan már akkor elkészítik a végrendeletüket, amikor még semmi okuk sem lenne a halálon gondolkodni. Mások viszont az utolsó pillanatig elhúzzák, nehogy ezzel is bevonzzák a kaszást.
Szikora Róbert elárulta, mit jelképez a nyakában lógó piros szív. A legendás énekes szinte sose veszi le azt a piros szívecskét, amit felesége még a hetvenes évek elején akasztott a nyakába.
Az egész országot sokkolta a felkapott előadóművész botránya. Megcsalt barátnője most a rajongókhoz szólt: szomorú, csalódott, de szerinte nem minden fekete és fehér.
Kökény Attila a Drágám, add az életed! című TV2-es vetélkedő forgatásán mesélte el, hogy egyszer annyira összeveszett feleségével Arankával, hogy el is költözött otthonról.
A Halak jegyében lévő Mars és a Bak-Plútó harmonikus kapcsolata ma és még két napig izmos önbizalmat, energiát, erős akaratot, ambíciót és bátorságot ajándékoz nekünk. Álmainkat megvalósíthatjuk a gyakorlatban, hatalmi vagy üzleti szövetségből profitálhatunk, a nehézségeket pedig kiváló stratégiai érzékkel győzzük le. Ez a két erőteljes planéta tám
Az elmúlt napokban Azahriah szexbotrányától hangos a média. A megcsalt barátnő két ismert személlyel való drámai szakításon is túl van már. Sőt olyan, mintha a történelem ismételné önmagát, nem ez volt ugyanis az első, hogy egy bulin csalták meg.
Hét éves kora óta szinte családtag volt a magyar tévénézők életében Kovács Róbert, a színész, akire még azt is rásütötték kicsiként, hogy bizony ő a világ legrosszabb gyereke.
Rendkívüli, hétvégi nyitvatartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára a kormányhivatalok honlapjára vasárnap feltöltött videójában.
Az Egészségügyi Világszervezet közlése szerint eddig tizenegy országból jelentettek majomhimlős megbetegedéseket, Svájcban és Izraelben szombaton azonosították az első eseteket.
Halála előtt néhány órával Paul Walker meglepő döntést hozott, ám akkor még senki sem sejtette, hogy hamarosan bekövetkezik egy mindent megváltoztató tragédia.
Véget ért a 20 perc őszintén második évadja is, amely ezúttal is hatalmas népszerűségre tett szert nektek köszönhetően. Összegyűjtöttük az összes epizódot, ha esetleg lemaradtál volna egyes részekről!
Diane és Paul Boothby 43 éve élnek boldog házasságban, és valóban kitartottak egymás mellett jóban-rosszban. Azonban a gondtalan nyugdíjas éveket szörnyű betegségsorozat árnyékolta be számukra.