Lady Amelia Windsor szépségére bizony nem csupán a sajtó, de a modellszakma is felfigyelt az utóbbi években, így nem csoda, hogy a fiatal hölgy immáron olyan nagy márkákkal dolgozik együtt, mint például a Dolce & Gabbana.
Az egyik legnagyobb megújulási lehetőség a hajszínünkben rejlik. Idén nyáron a ragyogásé a főszerep, a tél hideg tónusai után a nyári napok ihlette meleg árnyalatok kerülnek előtérbe. Egész másképp tűnik egy lebarnult bőr mellett a hajszín melegsége, ami napszítta hatást és extra fényt eredményez. A 2022-es nyári hajtrendekről Hevesi Krisztiánt, a
Örökös tagok azok lehetnek, akikről a szakmai bizottság után a közönség is úgy vélekedik, hogy tehetségükkel és a nemes célok melletti kiállásukkal sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért.
Frances Farmert valaha az egyik legtehetségesebb színésznőnek tartották, ma már azonban leginkább kétes hírnevére, mint a filmvásznon nyújtott alakításaira emlékszik az utókor. Élete nagy részét meghatározta a mentális betegsége, valamint az, ahogyan a kórházban bántak vele…
Hamarosan megnyílik Hosszú Katinka étterme: a héten már a sajtóeseményt tartanak, ahol a glutén-, tej-, és cukormentes ételkülönlegességeiket lehet megkóstolni. Az úszó tavaly már beszélt róla, hogy ilyen vállalkozás beindítását tervezi.
Berki Krisztián édesanyja soha semmit nem kért a fiától. Most is csak egy dologra vágyik. Egy nagyon személyes tárgyat szeretne megkapni fia örökségéből, hogy mindig vele legyen gyermeke emléke.
Nem tudtuk, a koronavírus-járvány után, a háború és a gazdasági válság mellé mi hiányzik még, amikor néhány hete elkezdett terjedni a hír, hogy több, Afrikán kívüli országban, így Amerikában és az európai kontinensen is – többek között Magyarországon – megjelent a majomhimlő.
Michael J. Fox mindössze 29 éves volt, amikor Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála – a most 60 éves színésznek egyre nehezebb a dolga, betegsége miatt ugyanis már nem tudja úgy memorizálni a szövegeket, mint korábban.
A kollégák sohasem azért űzték ezt a mesterséget, hogy álomvagyonokat szerezzenek, hanem hogy nevettessenek - közölte Kovács András Péter, miután több humorista vállalkozásáról is kiderült, mennyi bevételt termelt tavaly. A Dumaszínház ismert arca a Facebookon többek között azt írta, a humoristák boldogok, hogy a számláik ki vannak fizetve, és azt
Mindig élvezetes visszatekinteni az elmúlt évekre, felidézni a legszebb pillanatokat, és a kevésbé kellemesekből pedig igyekszünk okulni. Ezt időről időre jó megtenni. Pont ugyanígy vagyunk a filmekkel is.
Hegyi Barbara nemcsak a szakmájában, hanem a magánéletében is sikeres. Egyetlen lánya, Rozi mostanra huszonéves nő lett, aki nagyon büszke arra, hogy édesanyja sikeres színésznőként keresi a kenyerét.
A legolvasottabb kortárs magyar író, a szatírák, riportok mestere 88 esztendős volt. A Kossuth-díjas, Karinthy-gyűrűs, Prima Primissima díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar írót, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagját kedden búcsúztatták.
A teljes Star Wars-univerzummal, a Marvel szuperhőscsapatával, Pixar és Disney klasszikusokkal, sőt a Kardashian családdal, Gordon Ramsay-vel, és rengeteg kasszasiker filmmel indul útjának Magyarországon a Disney+ streamingszolgáltató.
A kis Lilibetet eddig csak egy hivatalos családi képen láthattuk, most azonban a sussexiek kislányuk születésnapja alkalmából ismét elérkezettnek látták az időt, hogy büszkélkedjenek egyéves gyermekükkel.
Úgy tűnik, egyre szorosabb a kapcsolat Kulcsár Edina és szerelme, G.w.M. között. A szerelmesek most új szintre emelték kapcsolatukat: már közös tetoválásuk is van.
Nagy Alekoszt a saját közösségi oldalán érte antiszemita támadás, miután megmutatta otthona falát díszítő Marc Chagall festményét. A történtek annyira felzaklatták, hogy lapunk megkeresését követően teljesen kikelt magából.
Kedden bombaként robbant a hír, hogy Krisztián és Zsuzska szakítottak. Összegyűjtöttük az énekes és az influenszer legfontosabb mérföldköveit a Nyerő Párosból, amiből rengeteg érdekességet tudhattunk meg magánéletükről és kapcsolatukról.
A napokban jelenik meg a Sorok között Lutter Imrével című sikeres televízióműsor arca, Lutter Imre első olyan verses kötete, amelyben csak a saját művei szerepelnek. A könyv meglepő nemzetközi hírverést kapott: a Miami Vice egykori sztárja, Don Johnson küldött neki videóüzenetet.
Kedden, a Kozma utcai izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra Moldova Györgyöt. A kortárs irodalom egyik legtermékenyebb szerzőjét, aki 88 éves korában hunyt el, mintegy százötven ember kísérte utolsó útjára. A ragyogó napsütésben családtagjai csendben, könnyektől áztatott zsebkendőket szorongatva álltak a sírnál. A szatírák, riportok Kossut