11 év után szakított Zámbó Krisztián és menyasszonya, Takács Zsuzska. Többször különváltak már útjaik, de eddig mindig kibékültek. Most viszont rájöttek, mások az elképzeléseik a jövőről.
Az egykori villalakó testén több rákos bőrelváltozás is megjelent. Tommyboy közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy ismét anyajegyet kellett eltávolítani a bőréről. Kötelességének érzi, hogy felhívja rá a figyelmet, hogy egy aprócska elváltozás hatalmas problémát okozhat.
Durran a ludfi, kék konfettik árasztják el Dudás Mikiék kertjét. Két nappal ezelőtt tartottak babaváró bulit, ahol végre kiderült, Ivett pocakjában ez úttal egy kisfiú növekszik.
Mint arról korábban már beszámoltunk, Horváth Éva férjével és két kisfiával hónapokkal ezelőtt Balira költöztek. A modell-műsorvezető azóta rendszeresen oszt meg fotókat, kis történeteket követőinek a mindennapjaikról, és természetesen nem csak a táj szépségeiről, de a szokásokról és a gyerekek tevékenységeiről is beszámol. Éva most épp azt mutatta
A viselkedéskutatók szerint az emberek úgy kedvelik a dolgokat, ahogyan azok vannak. A megszokás nyugtat minket és biztonságérzetet kelt bennünk, ezért nehezen törekszünk a változásra.
„Baby-t senki sem ültetheti a sarokba!” - Johnny Castle halhatatlan mondata több mint három évtizeddel a Dirty Dancing első képernyőre kerülése után is igaz. Mert igen, valóban jön a klasszikus folytatása, méghozzá az eredeti film főszereplőjével, Jennifer Grey-jel, aki egyben az ügyvezető producer is lesz. A Lionsgate vezérigazgatója, Jon Feltheim
A farmer szinte minden ruhatár alapja, de bármennyire is népszerű, a gyártása meglehetősen káros a környezetre. Felelős fogyasztóként dönthetsz úgy, hogy olyan márkát vásárolsz, ami fenntarthatóbbá teszi a farmernadrágot.
Elizabeth Smith vagyok, divatblogger és pr-marketing menedzser. A divat régóta részét képezi a mindennapjaimnak. Akik régóta követnek, tudják, hogy nagyon szeretem az egyedi és nőies öltözködést. Ezt nem csak az oldalaimon, hanem a való életben is képviselem. A hétköznapok során szeretek színes és mintás darabokban járni. Szerintem az öltözködés ön
Itthon az egyik legismertebb szexwebáruházat, a Lolipopot 2010-ben alapította Roman Melíšek és egyik barátja. Eleinte pornóoldalban gondolkodtak, de aztán a kíváncsiságuk más irányba terelte őket - úgy gondolták fontos megmutatni az embereknek, hogy a szexualitás mindenki mindennapi életének része. A Lolipop egyik munkatársát, Vanessa Kocsisovát ké
Árpa Attila őszintén beszélt arról, hogy színészként bizony neki is meg kellett birkóznia nárcisztikus énjével, sőt, arra is talált megoldást, hogy hogyan kezelje az indulatait, mert könnyen ki lehet őt hozni a sodrából.
Akkor alakul ki allergia, ha az immunrendszerünk túlérzékeny. A betegnek a szervezete a nem veszélyes anyagokkal szemben is reakcióba lép ilyen esetben.
A sok kirándulás, strandolás közben könnyen megfeledkezhetünk a bőrünk védelméről, ezért összeszedtünk a legfontosabb tudnivalókat, illetve tennivalókat az egészségünk érdekében.
Egyértelműnek tűnik, hogy ennek a szezonnal Anne Hathaway a legizgalmasabb stílusikonja. A színésznő káprázatos volt Cannes-ban, és nem fogyott ki a csodás ruhákból azóta sem.
A Hold a délutáni órákig még a Szűz jegyében halad, ahol reggel szembenállásba kerül a Neptunusszal: ez a konstelláció álmodozóvá, kiegyensúlyozatlanná tehet bennünket, az őszinteséggel is hadilábon állunk, ráadásul a valóságot is hajlamosak leszünk kiszínezni. A nap közepén viszont a Holdnak a Bika-Merkúrral és a Bak-Plútóval kialakult barátságos
Lajos herceg igazi rosszcsont kisfiúként viselkedett a dédnagymamája, Ii. Erzsébet tiszteletére rendezett ünnepségen. A cambridge-i hercegi pár, Kate Middleton és Vilmos pedig már reagált is a történtekre.
Margit hercegnőnek mindene megvolt, amiről egy lány álmodhat. Egyetlen dolog volt kivétel ez alól, a boldog szerelem. Tragikus szerelmi életéről a GEO magazin legújabb száma mellé járó Korona Bookazine-ban olvashatsz!
Árpa Attila nemrég őszintén beszélt arról, hogy szerinte a színészek általában narcisztikus személyiségzavarral küzdenek, és azt sem rejti véka alá, hogy ez alól ő maga sem kivétel.
A babaváró hitel referenciakamata elszállt, 7 százalékos, vagyis azoknak, akiknek mégsem jön össze a vállalt számú utód, hatalmas összeget kell majd visszafizetniük.
Annak ellenére, hogy talán nem a nyár a csúcsszezon a moziban, 2022 nyarán azért szép számmal jönnek izgalmas, és kihagyhatatlannak ígérkező filmek a mozikba. Összegyűjtöttünk 10 filmet, amit mi nagyon várunk.