2023. december 14. csütörtök

dec. 14
16:54
"Olyanokhoz is hozzányúltak, akik érinthetetlennek tűntek" – A hallgatás törvénye érvényesül a Pintér Sándor által menesztett 24 kórházi igazgató ügyében (Blikk)
Nagy országos intézeteket és kisebb vidéki kórházakat is lefejeztek! Összesen 24 főigazgatót menesztett Pintér Sándor belügyminiszter és a megbízott Országos Kórházi Főigazgató: az érintetteket szerdára hívták be a Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárhoz megbeszélésre, ott közölték velük, hogy menniük kell. A történtekről mindenki mélyen
dec. 14
17:06
Indiai vendégmunkások lepték el ennek a magyar településnek a lánykollégiumát, ezt a helyiek sem hagyták szó nélkül (Promotions)
Az önkormányzat kérdőívet küldött a lakosoknak, amiben kifejthetik a véleményüket.
dec. 14
17:24
Toroczkai László: "2006-ban le akartam lőni Gyurcsányt!" (Blikk)
Toroczkai László volt az Index.hu és az ATV közös podcastjének vendége, ahol meghökkentő mondatok és történetek hangzottak el: a Mi Hazánk elnöke többek között őszintén beszélt a 2006-os budapesti zavargásokról, családi hátteréről és pártja esélyeiről.
dec. 14
17:48
Többmilliós büntetést szabtak ki Balázsék műsora miatt a Rádió 1-re (Blikk)
Jelentős összegű bírságot róttak ki a Rádió 1 médiaszolgáltatójára a Balázsék című reggeli műsorszám szeptember 19-i adásában közzétett, gyermekekre káros tartalom miatt.
dec. 14
17:48
Rengetegen várták már ezt a filmet a Disney+-on, hozzánk mégis később érkezik csak - Premierek decemberben (Promotions)
Ezek a filmek és sorozatok érkeznek decemberben a Disney+-ra, de rengeteg karácsonyi tartalom is felkerült már az oldalra.
dec. 14
18:12
Két év börtönre ítélték Bródy János fiát (Blikk)
Bródy János fiát, Dánielt két év börtönbüntetésre ítélték Amerikában: a vád szerint a fiatal informatikus bosszúból feltörte az őt alkalmazó bank rendszerét, miután kirúgták.
dec. 14
18:12
Schumacher Vanda káromkodva oktatott ki mindenkit, így nincs több villantás (Femcafe)
Schumacher Vandát lehet, már nem látjuk többé bikiniben.
dec. 14
18:30
Hűtlenséggel vádolják a spanyol király feleségét: János Károly sározza be Letícia királynét? (Blikk)
Hűtlenséggel vádolják Letícia királynét, és emögött állítólag a bukott király áll.
dec. 14
18:30
Sok magyar csalódik az elkövetkező napokban, tragikusan alakul az ünnepi időszak - részletes idéjárás-jelentés (Promotions)
Az ünnepi hangulat sokakat annyira magára ragad, hogy a fehér karácsonynak örülnének a legjobban.
dec. 14
18:48
A nagy királyi család teszt: mennyire ismered jól a brit uralkodókat? (Joy)
Ezúttal a brit királyi családdal kapcsolatos tudásodat teheted mérlegre a tesztünkkel, amiből kiderül, mennyire ismered jól őket és a hagyományaikat.
dec. 14
19:12
Két év börtönre ítélték Bródy János fiát (SzMo)
A 38 éves férfit a San Franciscó-i bíróság ítélte el, mert a banknak, ahol dolgozott, szándékosan komoly károkat okozott.
dec. 14
19:12
Ez már mindenen túltesz: Tóth Gabiról vállalhatatlan vicckép készült, mindenki a hasát fogja az énekesnőnek meg pirul a képe (Promotions)
Ennyire nagy állast soha nem adott még az internet Tóth Gabinak.
dec. 14
19:48
Hamarosan hiánycikk lehet a legnépszerűbb ajándék: rablóhorda módjára viszik el a boltokból ezt az egy terméket, borítékolva van a készlethiány (Promotions)
Ha ezt adnád karácsonyra, akkor nem érdemes az utolsó pillanatig várni a vásárlással, mert könnyen koppanás lehet a vége.
dec. 14
19:54
Erről szól valójában a Summer Of '69, Bryan Adams ikonikus slágere: nem az a dal jelentése, mint amit eddig hittünk (Femcafe)
Az énekes maga fedte fel egyik leghíresebb dalának valódi jelentését, amire a rajongók többségének évekkel a legendás sláger megszületése után sem sikerült rájönniük.
dec. 14
20:30
Terence Hillel töltheted a Szilvesztert teljesen ingyen, Bud Spencer is benne van a buliban (Promotions)
Évről-évre felvetődik a kérdés, hogy hol szórakozzunk szilveszterkor, a méregdrága programajánlatoknak azonban van alternatívája.
dec. 14
21:12
Történt valami elképesztő a Fradi bravúros meccse alatt a lelátón, amit nem láthattál a tévében, rengetegen háborodtak fel (Promotions)
Komoly indulatokat szült a mérkőzés.
dec. 14
21:24
Meseszép volt fiatalon a színésznő, aki az idős Rose-t alakította a Titanicban (Femcafe)
Gloria Stuart neve a legtöbbeknek az 1997-es Titanicból ismerős, hiszen ő alakította az idős Rose karakterét. A színésznő 2010-ben hunyt el, így sokan nem is emlékeznek már arra, milyen gyönyörű volt karrierje kezdeti éveiben.
dec. 14
21:24
Rácz Jenő a Maldív-szigeteken piheni ki a Sztárboxban szerzett sérüléseit (SzMo)
Kiderült, hogy a Molnár Áronnal való küzdelemben szerzett sérülései miatt nem kell megműteni, így nincs akadálya a nyaralásnak.
dec. 14
21:54
Kinyitották a kényszerbeteg lány pincéjét és megmutatták mit tart benne, a látvány a legvadabb rémálmainknál is sokkolóbb volt - igazi rémmese kelt életre az… (Promotions)
Szerencsétlen véletlenek összjátéka juttatta végső pusztulásukba az embereket.
dec. 14
22:36
Vadon Jani a távozása előtt túl messzire ment, súlyos büntetést kapott a Rádió 1 (Femcafe)
A Médiatanács szerint Vadon Jani, Sebestyén Balázs, és Rákóczi Feri hármasa elég merészen hozták elő ezt a témát.

2023. december 15. péntek

dec. 15
0:12
Megvédte volna a nőknél kötelező fejvédő Rácz Jenőt a sérüléstől? (Blikk)
Arccsonttörésre panaszkodott a séf, akit a Sztárbox döntője után két orvoscsoport is megvizsgált, ám nem láttak a problémát.
dec. 15
0:12
Lissák Laura: "Rengeteg olyan üzenetet kaptunk, hogy a győzelmet is megérdemeltük volna" (Glamour)
Lissák Laura táncosnő 2020 őszén tűnt fel először a Dancing with the Stars című táncos show-műsor első évadában. Három évvel később már egyszerre három produkcióban szerepel a tévében. A 24 éves táncosnő negyedszer kapott felkérést a nemrég véget ért DWTS műsorba, ezzel párhuzamosan a Farm VIP-ben láthatjuk egy kevésbé csillogó szerepben, a Spíler
dec. 15
0:12
Megjelent a nyugdíjasok ünnepnaptára (AC News)
Aki átlag felett kap, az majd mosolyog, aki átlag alatt, az fintorog.
dec. 15
0:12
Solti Ádám felesége nagy lépésre szánta el magát: "megírtam a volt szeretőnek, hogy szeretném rendezni a kettőnk közötti helyzetet" (Sassy)
Az elhatározása talán békét hozhat mindenki szívébe.
dec. 15
0:16
Jákob Zoltánra újra rátalált a szerelem: "Sosem felesel, csak azt teszi, amit kérek" (Blikk)
Jákob Zoltán szívéért nemrég még nők tucatjai versengtek, és A Nagy Ő végül Hajnal Bettina személyében talált rá új párjára, akivel a műsort követően sajnos mégsem úgy tartották a kapcsolatot, ahogyan szerették volna, így az újdonsült pár szakított egymással. A milliárdosra most mégis újra rátalált a szerelem.
dec. 15
0:16
Borbély Alexandra és Nagy Ervin a lehető legváratlanabb helyen bukkantak fel (Glamour)
Nagy Ervint és Borbély Alexandrát egy igazán különleges helyzetben láthatjuk együtt. A színésznő Instagram sztorijában osztott meg egy videót, melyben férjével együtt élveznek egy spontán karácsonyi koncertet a természetben.
dec. 15
0:16
Temetésen gyulladt ki a halottaskocsi, ez lett a sorsa a koporsónak (AC News)
Drámai pillanatokat éltek át a gyászolók, amikor hirtelen lángra lobbant halottaskocsi a temetési mentben.
dec. 15
0:16
Travis Kelce nem ment el Taylor Swift születésnapi partijára (Sassy)
Úgy tűnik, ennek ellenére elég boldog szülinap volt.
dec. 15
0:20
Varga Viktor nők nélkül akar élni: "Én már nem is vagyok hajlandó összeköltözni senkivel" (Blikk)
Varga Viktor és párja, Lili kapcsolata nem mondható szokványosnak, hiszen az énekes szabadságvágya hatalmas, s semmilyen szinten nem szereti, ha korlátozzák vagy elköteleződésre kényszerítik.
dec. 15
0:20
Sydney Sweeney hatszor öltözött át egy nap, és lehidalsz a látványtól (Glamour)
Sydney Sweeney már jó néhányszor bebizonyította, hogy álomszép szettjeivel nem tud mellélőni - még akkor sem, ha egy nap alatt hatszor kell átöltöznie. Igen, jól olvastad, a színésznő egyetlen nap alatt vonult fel hat olyan káprázatos outfitben, hogy azt sem tudjuk eldönteni, melyik állt neki a legjobban.
dec. 15
0:20
Őket küldték el a kórházak éléről, mutatjuk a pontos listát (AC News)
December 31-i hatállyal két tucat főigazgatót rúgtak ki az állásából, utódaikról pályázat útján döntenek majd.
dec. 15
0:20
Pasifaló smink trend az internet új sztárja – Így készítheted el te is (Sassy)
Itt az idő, hogy eldobjuk a nude színeket és kiemeljük dögös vonásainkat.
dec. 15
0:24
Meghalt Horst Fuchs, a Teleshop királya (Blikk)
Horst Fuchs hazánkban is jól ismert televíziós személyiség volt.
dec. 15
0:24
Lékai-Kiss Ramóna a fenntarthatóság mellett kampányol (Glamour)
Hivatalosan is elstartolt a Hyundai Magyarország és a Kata Szegedi márka fenntartható kezdeményezése, a Refarm. Az együttműködés során használt farmerekből készülnek egyedi tervezésű autós kiegészítők a legújabb Hyundai modellekbe, melyeket Lékai-Kiss Ramónával és Michelisz Norberttel közösen mutattak be a nagyközönségnek.
dec. 15
0:24
Hatalmas medve miatt félnek a ceredi favágók (AC News)
"Negyvenkettes a cipőm, a medvének is pont ekkora a lábnyoma" – mondta aggódva az AcNews-nak a ceredi polgármester.
dec. 15
0:28
Emma Watson királynőként tündököl a Vogue címlapján (Glamour)
Emma Watson tündöklő szépségével eddig is tisztában voltunk, azonban talán még soha nem láttuk olyan ragyogónak, erősnek és magabiztosnak, mint a brit Vogue januári címlapján. De nemcsak a tekintetétől lettünk libabőrösek, hanem a fontos üzenetétől is.
dec. 15
0:28
Rendőrök vitték el a részeg orvost a sürgősségiről (AC News)
Erős alkoholszag érződött a rendelőben, és az orvos viselkedése is gyanús volt.
dec. 15
0:32
Ez a legtündöklőbb képességed a csillagjegyed szerint - mert mindenki magával hozott valamit (Glamour)
Ha hiszel az asztrológiában, valószínűleg hiszel az inkarnációban is. A 12 csillagjegy energiamintázat közül azt választjuk születésünk horoszkópjának, amelyről úgy gondoljuk, hogy a legnagyobb spirituális fejlődést teszi lehetővé számunkra. A Nap jegye, azaz a csillagjegy az egyik legfontosabb személyiségjelölő, a legfőbb törekvéseinket határozza
dec. 15
0:32
Így kell használni a filteres teát (AC News)
A filteres tea egyre népszerűbb, mert kevesebb időt és pepecselést igényel. De nem mindegy, hogyan tesszük.
dec. 15
0:36
"Életem egyik legcsodálatosabb, ugyanakkor legnehezebb időszaka volt" - Ilyen egy szépségverseny kerekesszékesként (Glamour)
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb é
dec. 15
0:40
Katalin hercegné és Vilmos herceg új fotója igazi mérföldkő a királyi család történelmében (Glamour)
A királyi család egyik legszebb éves hagyománya, amikor egy mesés karácsonyi portréval kívánnak kellemes ünnepeket mindenkinek. A fotó minden alkalommal kicsit más koncepció alapján készül el, mint az előző, egy azonban mindegyikben közös: kellemes melegség járja át a szívünket, amikor rájuk nézünk. Katalin hercegné, Vilmos herceg és a gyerekek arc
dec. 15
0:44
Íme minden idők legjobbra értékelt karácsonyi filmjei (Glamour)
Éhezik a lelked egy kis karácsonyi ínyencségre? Vannak örök favoritjaink, ha filmekről van szó, és számos többször nézhetős alkotás is van köztük, a nézői értékelések alapján viszont létezik egy TOP 15-ös lista, amelyen minden idők legjobb karácsonyi filmjei kaptak helyet. Így hát végigszánkóztunk a filmtörténet egészén, és megtöltöttük puttonyunka
dec. 15
0:54
Lehullhatott a lepel Vlagyimir Putyin titkos tervéről: ez sok mindent megváltoztat az ukrajnai háborúban (Blikk)
A legfrissebb hírek szerint Oroszország jelenleg egy új középtávú ukrajnai haditerv végrehajtásán dolgozik, aminek a lényege, hogy Ukrajna területeinek elfoglalását mozdítsák elő. Ha valóban ezek Vlagyimir Putyin tervei, akkor az orosz–ukrán háború még sokáig elhúzódhat.
dec. 15
1:12
Sebestyén Balázs vallomása: "Utoljára hárman ebben a formában most álltunk színpadon" (Blikk)
Megvolt az utolsó közös fellépés: többet már nem áll együtt színpadra Vadon János, Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri, legalábbis a Rádió 1 roadshow-jának során biztosan nem.
dec. 15
1:36
Övön aluli ütés a horgászoknak: jelentős mértékben drágulnak a területi jegyek jövőre is (Blikk)
A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a Magyar Horgász című újság decemberi számában hozta nyilvánosságra a 2024-es éves általános országos területi jegyek, illetve a dunai és tiszai területi jegyek árait. Mindenhol emelkedés tapasztalható.
dec. 15
1:48
Hatalmas népszerűsége miatt életveszélyessé vált a híres londoni karácsonyi vásár (Blikk)
Két, közelgő rendezvényt is törölniük kellett a hatóságoknak, annyira veszélyes lett a népszerű londoni karácsonyi vásár.
dec. 15
2:54
Örülhetnek a chipsimádók: sajtos chips ízű alkoholos italt dobnak piacra (Blikk)
Jó hír a chipsek rajongóinak: a Doritos anyacége, a Pepsi úgy döntött, hogy nacho sajt ízű snackjükből egy alkoholos italt "varázsolnak".
dec. 15
3:12
A Netflix berobbantja a decembert, ezt a 7+2 újdonságot nézi majd mindenki (Promotions)
Visszatér mindenki kedvenc spanyol bankrablója, Zack Snyder újra saját ötleten alapuló látványfilmmel rukkolt elő, és 23 évnyi várakozás után folytatást kap a Csibefutam is,
dec. 15
4:12
Kigyulladt Édua panziója, hét kutyus halt meg a tűzben (AC News)
Tűz pusztított az ismert állatmentő panziójában, Folti, Törpi, Babér, Picúr, Szurok, Pombar és Öcsi odaveszett.
dec. 15
4:18
Napi horoszkóp - december 15: Az egyik csillagjegy végre elhagyja a párját, a Kos újrakezdi az életét (Promotions)
Súlyos változások állnak a küszöbön. Íme a pénteki horoszkóp.

Keresés