2023. december 2. szombat

dec. 2
13:21
Anne Hathaway szerint férje William Shakespeare reinkarnációja lehet (Sassy)
A színésznő több érvet is felhoz az állítás igazolására.
dec. 2
13:27
Földönkívüliek jelentek meg Budapest felett? Döbbenetes amerikai feljegyzés került elő a magyarországi észlelésekről (Promotions)
Két magyarországi észlelésre is a 2015-ben nyilvánosságra hozott amerikai ufó-aktákból derült fény.
dec. 2
13:33
Károly orvosai készenlétben állnak, a király nincs jól a botránykönyv őt ért vádjai óta (Sassy)
Sápadt volt és szemmel láthatóan fáradtnak látszott, amikor beszédet kellett mondania Dubajban egy klímavédelmi konferencián.
dec. 2
14:00
Hunyadi Donatella elárulta, milyen pasik jönnek be neki (Blikk)
"Nekem az izomagyúak nem jönnek be" - mondta a Dancing with the Stars sztárja.
dec. 2
14:15
Gelencsér Tímea: "Nem szeretnék olyan híresség lenni, akinek a magánélete sokkal figyelemfelkeltőbb, mint a szakmai munkássága" (Glamour)
Több százezren követik a közösségi médiában, műsorvezetői karrierje szépen ível felfelé, és egy ideje a magánéletben is megtalálta a tökéletes társat. Gelencsér Tímea műsorvezető azon hazai véleményvezérek egyike, aki a sikerei ellenére is önazonos tudott maradni.
dec. 2
14:21
Cher szerint ezt a dolgot minden nőnek legalább egyszer meg kell tennie (Sassy)
Az énekesnő elárulta, hogy mi a legfontosabb jó tanácsa a nőknek.
dec. 2
14:27
Szoboszlai Dominik bekeményített: meccs közben kóstolták be, egyetlen mozdulattal hallgattatta el az arcátlan játékost (Promotions)
Csúnyán megjárta a Szoboszlai Dominikba belekötő játékos: videón ahogy egy pillanat alatt rendet vág a pályán.
dec. 2
14:39
Károly orvosai készenlétben: a király nincs jól a botránykönyv őt ért vádjai óta (SzMo)
Azon is el kell gondolkoznia, hogy a BBC miért tartotta fontosnak a botránykönyv hitelesítetlen állításának nyilvánosságra hozását, pont egy olyan beszéd elé időzítve, amelyben Károly a világ vezetőit hívja fel, hogy lépjenek fel együtt a klímavédelmi célok eléréséért.
dec. 2
15:15
Mutatjuk a szezon legmenőbb színeit, egyszerűen álomszépek (Glamour)
A hidegebb hónapok hivatalosan is megérkeztek, de miért is kellene, hogy szomorú színekbe öltözz a télen? Idén a tervezők lágy púderárnyalatokkal álmodták meg a finom textúrákat, és cukorszínekkel adtak jókedvet az új időszaknak.
dec. 2
15:18
Advent: tudta, kezdetben mi volt az adventi naptár kis fiókjaiban? (Blikk)
Bölcs és szép hagyomány az advent, az örömteli várakozás időszaka. Egy nyugodtabb, lassabb folyású kor üzenete: lélekben is készüljünk fel az ünnepre, hogy Jézus születésének napja ne hirtelen nyakunkba szakadó cifra teher legyen.
dec. 2
15:27
Anyaszült meztelenül simogatta magát a szexi magyar műsorvezető, forró pillanatokat vett fel zuhanyzás közben a kamera (Promotions)
A 45 éves műsorvezetőnőnek igazán nincs oka a szégyenlősségre.
dec. 2
16:00
Egy jó ivású alföldi vörös (Blikk)
Nem keressük azokat a vörösborokat, amelyek bár korrektül vannak elkészítve, de munka a megivásuk. Az ember nem azért iszik bort, hogy dolgozzon vele, hanem épp ellenkezőleg, a bor a relaxáció és a vidámság, a pihenés és a szabadság médiuma. Ilyesmi az e heti vörösünk, Koch Csaba cabernet franc-ja.
dec. 2
16:15
Hailey Bieber sminkje tökéletes választás karácsonyra, ha még keresed az igazit (Glamour)
Bárhová lép, trend terem - mondhatnánk Justin Bieber feleségéről, ugyanis Hailey Bieber szinte minden egyes mozzanatát a világon tömegek utánozzák. A híresség most egy videóban is leleplezte kedvenc szépségtrükkjeit - tarts velünk, ha éppen modern ünnepi sminkinspiráció után kutakodsz!
dec. 2
16:21
Videóval! - Jamie Oliver 15 perces paradicsomlevese, ami tényleg nagyon finom (Sassy)
Jamie Oliver gyors és egyszerű paradicsomleves receptje egy kis napsütést hoz a télbe és negyedóra alatt elkészül.
dec. 2
16:27
Különösen ritka jelenségre hívták fel a figyelmet a meteorológusok, alig maradt már hátra idő - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Elég téliesen telik a december, ez a hétvégén sem változik, bár kicsit megviccel minket a nap. Mutatjuk mire érdemes számítani a hétvége hátralevő részében.
dec. 2
16:30
Egyre több férfi fordul szakemberhez, ha életvezetési tanácsra van szüksége (Blikk)
Itt az nyomasztó őszi, téli idő, amitől a hangulatunk is borúsabb, de szerencsére egyre többen merjük szakember segítségét kérni, amikor tanácstalanok, motiválatlanok vagyunk. Jó hír, hogy a férfiak is egyre gyakrabban élnek ezzel a lehetőséggel.
dec. 2
16:36
Reszkessetek: Macaulay Culkin csillagot kapott Hollywoodban – galéria (Blikk)
Csillagot kapott Macaulay Culkin, a Reszkessetek, betörők! sztárja a hollywoodi Hírességek sétányán. A 43 éves színész pénteken avathatta fel a csillagot a híres Los Angeles-i sétányon.
dec. 2
16:57
Madonna lánya nagy sikert aratott New Yorkban, kiderült, hogy jól énekel (Sassy)
A tökéletes nepo-bébi, Lourdes Leon New Yorkban lépett fel egy hihetetlen előadással.
dec. 2
17:15
Legyőzte a botox és a ráncfeltöltés a színésznőt: teljesen eltorzult az arca (Femcafe)
Helen Hunt a kilencvenes évek egyik legfelkapottabb hollywoodi színésznője volt, s noha még mindig forgat, manapság jóval kevesebbet hallani róla. Ráadásul látványosan meg is változott a külseje, szinte alig lehet már felismerni…
dec. 2
17:21
Dakota Johnson elárulta, hogy segítette ki a depresszióból a pasija, Chris Martin (Sassy)
Figyeljen mindenki a macskás lányokra és macskás pólókra!
dec. 2
17:27
Utcai vizelésen kapták az állami vezetőknek tanácsokat adó idős zsenit, és ennél durvább vádak is érték (Promotions)
A punkok szellemi atyjuknak tekintették volna, ha tudják, ki az.
dec. 2
17:29
Óriási technikai malőr az RTL-en, Nádai Anikó az élő műsorban akadt ki (Promotions)
A technika megviccelte a műsorvezetőt, ezt azonban a TV nézők is láthatták.
dec. 2
17:51
Utcai vizelésen kapták az állami vezetőknek tanácsokat adó idős zsenit, mindenkit megdöbbentett az eset (Promotions)
A punkok szellemi atyjuknak tekintették volna, ha tudják, ki az.
dec. 2
18:00
Megérkezett az Mszp Európai Parlament-listája: mutatjuk, kiket indítanak (Blikk)
Az MSZP szombaton a közösségi oldalán mutatta be a párt európai parlamenti listáját. Az alelnök, Tüttő Kata került a lista elejére.
dec. 2
18:15
Fény derült a kis Sarolta hercegnő titkos hobbijára (Glamour)
Katalin hercegné lerántotta a leplet arról, hogy a nyolcéves Sarolta hercegnőnek van egy titkos hobbija, amiben ráadásul nagyon tehetséges is. A hercegné szerint ha sokat gyakorol, akkor a kis Saroltából akár igazi zongoraművész is válhat.
dec. 2
18:21
Ilyen volt Koós János és Hofi Géza viszonya, miután szétváltak útjaik (Femcafe)
Hofi Géza és Koós János az ország nagy kedvencei voltak, akik külön-külön, valamint párban is óriási sikernek örvendtek. A magánéletben is barátok voltak – legalábbis egy darabig.
dec. 2
18:27
Hazudtak József Attila haláláról: az öngyilkosságnál is szörnyűbb dolog történhetett a tragikus sorsú költővel (Promotions)
Nagyon úgy tűnik, hogy az irodalomtankönyvek nem mondanak igazat.
dec. 2
18:42
Horváth Gréta őszinte vallomása a depressziójáról: "Csontig rágtam magam belülről" (Blikk)
Válása körüli nehéz időszakáról, és az azt követő fellendülésről vallott Horváth Gréta a Palikék Világa by Manna Ilyen az élet című műsorában.
dec. 2
19:15
Rák éves horoszkóp: 2024-ben önmagad legjobb verziója leszel, és senki nem tud majd megállítani (Glamour)
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2024-ben karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2024-et - lássuk, mi vár rád, ha Rák vagy.
dec. 2
19:21
Katalin és Vilmos ezzel a bizarr teszttel dönti el, ki dolgozhat nekik (Femcafe)
Nincs egyszerű dolga annak, aki Katalin hercegné és Vilmos herceg személyzetének tagja kíván lenni, az állásinterjú részeként ugyanis az illetőnek át kell esnie egy meglehetősen bizarr teszten.
dec. 2
19:21
Karddal, vasvillával ölte egymást két família Kaposváron (AC News)
Kis híján megelevenedett Rómeó és Júlia tragédiája: az érintett rokonoknál gyilkos indulatot váltott ki a két fiatal szerelme.
dec. 2
19:23
Megérkezett a Mikulás Gyömrőre, imádtak őt a kicsik és nagyok (AC News)
Hagyomány, hogy a szülők és a gyerekek kézzel írott levéllel várják december első hétvégéjén a jóságos nagyszakállút Gyömrő Fő terén.
dec. 2
19:25
Megölték G.w.M ex-élettársának unokaöccsét (AC News)
Három napon át keresték a 29 éves M. Györgyöt, akinek rejtélyes nyoma veszett november 29-én, szerdán. A férfi luxus Mercedesével tartott hazafelé, ezt a családjának is jelezte, ám soha nem érkezett meg. Eltűnését a rendőrségen is jelentették.
dec. 2
19:30
Árpa Attila szerint Tenya jobban tud bokszolni: "Az első meccse leginkább egy csapkodás volt" (Blikk)
Árpa Attila vasárnap újra ringbe száll a Sztárboxban, ezúttal Pintér Tenya lesz az ellenfele. Az első mérkőzése gyorsan véget ért, miután Nagy Ervint másfél perc alatt kiütötte, ennek ellenére nem érzi azt, hogy semmit nem mutatott meg valós boksztudásából.
dec. 2
19:33
Bud Spencer egy interjúban különleges népnek nevezte a magyarokat, és utána teljesen váratlanul megszólalt a nyelvünkön, ami szerinte is a világ egyik… (Promotions)
Mindenki megfeledkezett erről a beszélgetésről, ahol Bud Spencer egészen megdöbbentő dolgokat állított.
dec. 2
19:51
Ötöslottó: országos lottóláz tört ki a 3,1 milliárdos főnyeremény miatt, mutatjuk a nyerőszámokat (Promotions)
December 2-án ezeket a számokat húzták ki az Ötöslottó sorsoláson. Vajon a te számaid is köztük vannak?
dec. 2
20:09
Horváth Gréta őszintén vallott a depressziójáról: "Csontig rágtam magam belülről" (SzMo)
Az influenszer pár éve alatt 31-32 kilót fogyott, rájött arra, hogy mi okozta a gondokat nála, és ma már úgy érzi, hogy jól érzi magát a bőrében.
dec. 2
20:15
Híres nők, akik nyíltan és bátran beszélnek a menopauzáról (Glamour)
A menopauzáról talán még kevesebb szó esik a nyilvánosság előtt, mint a menstruációról, pedig ez a nők öregedésének a természetes velejárója. Azonban vannak olyan hírességek, akik bátran vállalják, hogy ebben semmi szégyellni való sincs, ezzel pedig nők millióit motiválják arra, hogy ők is tegyék ugyanezt.
dec. 2
20:21
Kiderült, mikor tér vissza a Sárkányok háza az HBO Max-ra: itt a hivatalos előzetes (Pénzcentrum)
Itt a hivatalos bejelentés: 2024 nyarán tér vissza az HBO Max streaming-platformra a Trónok harca előzménysorozata, azaz a Sárkányok háza - tudta meg a Pénzcentrum.
dec. 2
20:57
T. Danny retina-izgatóan csillogó öltözéke tabukat dönt a Dancing with the Stars döntőjében (Glamour)
Az izgalom a tetőfokára hág, mindenki a táncos showműsort nézi szombat este. Nagyon erős mezőny maradt Dancing with the Stars fináléjára, nagyon népszerű, autentikus hírességek mérik össze amatőr tánctudásukat.
dec. 2
21:39
Krausz Gábor és Mikes Anna a legforróbb tangót táncolták el a Dancing with the Stars döntőjében (Glamour)
Mindenki a Dancing with the Stars döntőjét nézi, amiben a három páros méri össze tudását - és persze szerethetőségét, mert ebben a műsorban e is fontos - három-három tánccal. A feszültség egyre nagyobb, a stáb tagjain azonban ezt nem igazán lehet érezni. Lépj be velünk a backstage-be!
dec. 2
22:15
Stana Alexandra könnyekben tört ki a Dancing with the Stars színpadán (SzMo)
Marics Petivel a döntőben kortárs táncot adtak elő, amely mindkettőjük számára az egyik legkedvesebb tánc lett.
dec. 2
22:15
EB 2024 – magyarok a németek, skótok, svájciak ellen (AC News)
A magyarok a svájciak ellen kezdenek...
dec. 2
22:51
Hidegzuhany, de ők lettek a Dancing with the Stars 3. helyezettjei (Glamour)
Elérkeztünk a Dancing with the Stars negyedik évadának döntőjéig, melyben három pár állt parkettre, hogy bizonyítsa, kivívta a nézők támogatását, és ezzel együtt a győzelmet. Ha lemaradtál az adásról, és arról, ki lett a műsor 3. helyezettje, olvasd el összefoglalónkat.
dec. 2
23:03
Drámai pillanatok: T. Danny és Lissák Laura lett a harmadik a Dancing with the Starsban (SzMo)
A versenyzők megrendülten és könnyeiket nyelve búcsúztak a versenytől. Társaik köréjük állva, ölelve próbálták vígasztalni őket. Hamarosan kiderül, ki nyeri a táncversenyt.
dec. 2
23:45
Megvan a Dancing with the Stars győztese: elképesztő, ki lett a parkett ördöge 2023-ban (Femcafe)
A Dancing with the Stars negyedik évada sem volt meglepetésektől és hihetetlen produkcióktól mentes: az utolsó élő showban azonban már csak három pár küzdhetett meg a végső győzelemért.
dec. 2
23:45
Megvan a Dancing with the Stars nyertes párosa - és most elszabadulhat a pokol (Glamour)
Elérkeztünk a Dancing with the Stars negyedik évadának döntőjéig, melyben három pár állt parkettre, hogy bizonyítsa, kivívta a nézők támogatását, és ezzel együtt a győzelmet. Ha lemaradtál az adásról, és arról, ki lett a műsor nyertese, olvasd el összefoglalónkat.

2023. december 3. vasárnap

dec. 3
0:09
Brutális kemény kommentek záporoznak német oldalakon, hogy Magyarország lesz többek között az ellenfelük az Európa-bajnokságon (Promotions)
Kiderült, kiket kell legyőznünk a csoportkörben, és meglehetősen érdekesen fogadták a német drukkerek a csoportbeosztást.
dec. 3
0:12
Gelencsér Tímea, Tóth Andi és Csobot Adél felrobbantották a Dancing with the Stars színpadját (Blikk)
Elképesztő nagyot táncolt Gelencsér Tímea, Tóth Andi és Csobot Adél a Dancing with the Stars színpadán. Az egykori három győztes Hegyes Bertalannal táncolt, Suti András és Bődi Dénes közreműködésével.
dec. 3
0:13
Súlyos hibát vétett az egyik versenyző a Dancing with the Starsban: már a műsor előtt kiderülhetett a nyertes? (Promotions)
Adás előtt posztolt a közösségi médiában, de lehetséges, hogy nem volt elég körültekintő.

Keresés