2023. december 19. kedd

dec. 19
0:32
220 millióért vitték el a Kalitkás nőt (AC News)
Vasárnap este tartotta aukcióját a Kieselbach Galéria. Az árverés sztárja Rippl-Rónai József Kalitkás nő című festménye volt.
dec. 19
0:36
Rita Ora falatnyi bikiniben kampányol a tél ellen (Glamour)
Rita Ora bikinis fotója nem a legünnepibb felvétel, amit valaha láttunk, de meg tudjuk érteni, hogy az énekesnő miért éppen a meleg időjárás mellett tette le a voksát. Arról nem is beszélve, hogy zseniálisan fest ebben a falatnyi bikiniben.
dec. 19
0:36
Madonna 65 évesen is széttette a lábát (AC News)
A popdíva kicsit sem fogja vissza magát, mikor kamera elé kerül. Most is igencsak bevállalós képeket tett közszemlére.
dec. 19
0:40
Zseniális hírt jelentett be a Sugarbird, felér egy karácsonyi ajándékkal (Glamour)
A Sugarbird elhozta vásárlói számára talán az egyik legnagyobb bejelentését. Megtörtént a szinte lehetetlen: a magyar divatcég csapata úgy döntött, előre hozza az eredetileg jövő évre tervezett Sugarbird X Zsolnay kollekciót, és már idén decemberben elérhetővé teszi a várva várt darabokat, méghozzá 30% kedvezménnyel!
dec. 19
0:44
"Teljes a csapat" - Annoni Zita fotója minden szívet megmelenget (Glamour)
Annoni Zita legújabb fotója egy szívet melengető ajándék, amely arra utal, hogy ez az első olyan karácsony, amelyet már négyen ünnepelnek.
dec. 19
0:48
18 éve indult az Így jártam anyátokkal sorozat, van olyan szereplő, akire rá sem ismerünk azóta (Glamour)
Az Így jártam anyátokkal kétségtelenül minden idők egyik legnépszerűbb szitkomja. Kilenc évadon keresztül vártuk, hogy Ted a történet végére érjen és végre kiderüljön, hogy találkozott a gyerekei anyjával. A sorozat indulása óta 18 év telt el, és bár a sztorit változatlanul imádjuk, a főszereplők ez idő alatt rengeteget változtak.
dec. 19
0:52
Toronymagasan ők a legjobb ízlésű csillagjegyek, egyszerűen sosem hibáznak (Glamour)
Kényes téma, ugyanis mindenkinek más az ízlése, és vannak olyan emberek, akik csak és kizárólag a külsőségekre adnak. A csillagjegyek stílusát az aszcendens és a Hold jegyük írja le. A lelkünk határozza meg a hangulatunkat, az aszcendens pedig a fizikai testünket, hogy mások ilyennek látnak minket, amikor belépünk az ajtón.
dec. 19
0:56
10 férfi vallomása arról, miből érzi, ha fülig szerelmes (Glamour)
Sokszor nehéz visszaemlékeznünk arra, pontosan melyik volt az a pillanat, amikor beleszerettünk valakibe. Általában csak azon kapjunk magunkat, hogy pillangók repkednek a hasunkban és hirtelen nem tudjuk elképzelni az életünket a másik nélkül. Most néhány férfi elárulta, náluk mik voltak a jelei annak, hogy menthetetlenül szerelembe estek.
dec. 19
3:42
A város királynői kiverték a biztosítékot a magyarok körében: pofátlanul drága ajándékot követelnek karácsonyra (Promotions)
Az átlagemberek pár tízezer forintot költenek a karácsonyi ajándékokra, a város királynői milliós táskákat kérnek
dec. 19
4:18
Napi horoszkóp - december 19: Az egyik csillagjegy óriási boldogságban részesül ma, a Kos munkahelyi kihívJodfásokkal szembesül (Promotions)
Az egyik csillagjeggyel olyan dolog történhet, amire nagyon régóta várt már. Íme a keddi horoszkóp.
dec. 19
4:48
Brutális dolgot találtak az azték piramisoknál, azonnal a föld alá temették évszázadokra (Promotions)
Hányattatott sorsa van a félelmetes korongnak.
dec. 19
5:18
Nem titkolhatják tovább, III. Károly betiltott felvételeken mesél róla (Promotions)
Őfelsége szavai egészen más megvilágításba helyezik a történteket.
dec. 19
5:36
Kiállt Szoboszlai mellett az edzője, megvédte a fröcsögőktől (AC News)
Klopp elmagyarázta, hogy a magyar sztárfocistát nem a gyenge játéka miatt cserélte le vasárnap a MU elleni meccsen.
dec. 19
5:48
Kinyitottam az ajtót amikor a volt férjem csengetett karácsonykor, szinte magam alá csináltam mikor megláttam a kisérőjét (Promotions)
Így legyen szép az ember karácsonya, a mai napig nem hevertem ki a dolgot.
dec. 19
5:54
Orbán Viktort dicsérték a német lapok (AC News)
A Süddeutsche Zeitungban megjelenő cikkek szerint Orbán Viktor miniszterelnök kompromisszuma tiszteletre méltó.
dec. 19
6:00
Az édesanyja elvesztéséről vallott Sebeők János: "A halál pillanatába is átkísértem" (Blikk)
Sebeők János 11 éve veszítette el imádott édesanyját, a József Attila-díjas magyar költőt, Sebők Évát. A különc írót annyira megviselte a szülője elvesztése, hogy csak most tudott annak szellemi hagyatékával foglalatoskodni, illetve vallani az utolsó hónapjairól, amit ő testközelből végigkísért. Még akkor is az édesanyja mellett volt, amikor az örö
dec. 19
6:18
Gáspár Evelin a családi vacsora kellős közepén rakta ki mindenét, bicskanyitogató kommenteket kap a logó mellei miatt (Promotions)
Bicskanyitogató kommenteket kap Gáspár Evelin a lógó mellei miatt, egyesek szerint ilyen fotót nem kellett volna kiraknia
dec. 19
6:48
Zászlófelismerő kvíz: már az első képnél elbuksz azonnal (Promotions)
10 kép jön majd egymás után, és ki kell találnod, hogy mely nemzetek lobogói találhatók rajtuk.
dec. 19
7:18
Napi horoszkóp: Az Oroszlán pénzhez juthat, a Skorpió szenvedélyre számíthat- december 19. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
dec. 19
7:18
A külföldiek szerint ezek a legfurább magyar szavak, az is lehet, hogy közülük egyet még sosem ejtettél ki (Promotions)
Hihetetlen, hogy a külföldiek szerint melyik a legfurcsább magyar szavunk
dec. 19
7:24
Marics Peti arról mesélt, milyen nőre vágyik (Blikk)
Bár Marics Peti nagyon laza, a munkát és a szerelmet komolyan veszi.
dec. 19
7:30
40 évvel ezelőtti fotó került elő Katalin hercegnéről (Femcafe)
Ember legyen a talpán, aki e réges-régi felvételen könnyedén felismeri a majdani walesi hercegnét.
dec. 19
7:42
Gólyahír? Bár még csak 8 hónapos Kustánczi Lia gyermeke, máris kistestvért szeretne Benettnek (Blikk)
A lemezlovas anyuka áradozva beszélt 8 hónapos kisfiáról, Benettről, aki szerinte egy igazi álom, így Lia már egy második gyerek érkezésén gondolkodik.
dec. 19
7:48
Borzalmas látási viszonyokra ébredhetünk, kivételes vészjelzést adtak ki az egész országra a meteorológusok (Promotions)
Olyan köd éri el hazánkat, hogy az egész országra vészjelzést adtak ki
dec. 19
7:54
Meghalt Szentkirályi Balázs (Blikk)
Meghalt a G7.hu gazdasági portál alapítója, korábbi vezérigazgatója, Szentkirályi Balázs. Kiderült, hogy a 2017-ben indult gazdasági portál alapítója 2023-ban hosszabb szabadságra ment a betegsége miatt, ám társtulajdonosként továbbra is közel maradt a szerkesztőséghez.
dec. 19
8:12
Földi Katalin vallomása: "Háromszor váltam, ötször adtam vissza jegygyűrűt" (Blikk)
Földi Katalin még a Nagy Ő-nek is nemet mondott azért, mert az választás elé állította őt.
dec. 19
8:18
Zabtejjel iszod a kávét? Nem biztos, hogy jó ötlet (Glamour)
Ha te sem tudod elképzelni a reggeli kávédat zabtej nélkül, van egy rossz hírünk: pattanásokat, fáradtságot és álmatlanságot is okozhat. Mutatjuk, milyen alternatívákat ajánl helyette a szakember.
dec. 19
8:18
A korán kelők egy teljesen más fajba tartoznak? Világmegváltó dologra jöttek rá a tudósok (Promotions)
Elképesztő dolog derült ki a korán kelő emberekről
dec. 19
8:36
A vártnál is súlyosabb a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő Céline Dion állapota (Femcafe)
A kanadai származású énekesnő már az izmai felett is elveszítette az irányítást.
dec. 19
8:48
Mit jelent a Tesco és a Spar neve valójában? A magyarok többsége ledöbben a válaszok hallatán (Promotions)
Sosem találod ki, hogy valójában mit jelent a Tesco és a Spar eredeti jelentése
dec. 19
9:12
Európán át folyt a hajtóvadászat az újbudai gyilkos után (AC News)
Ahogy leszállt a repülője a Kanári-szigeteken, bilincs kattant D. Zsolt csuklóján, mert szíven szúrta ismerősét Újbudán.
dec. 19
9:18
Céline Dion állapota egyre rosszabb - nővére fájdalmas hírt osztott meg a világgal (Joy)
Az 55 éves Céline Dion tavaly decemberben mondta le minden koncertjét határozatlan időre gyógyíthatatlan betegsége miatt.
dec. 19
9:24
Katalin hercegné várandós lehet? Furcsa és váratlan kijelentést tett az új babával kapcsolatban (Promotions)
Katalin hercegné elszólhatta magát? Érkezhet a negyedik gyermekük Vilmossal
dec. 19
9:54
Ajándékozás az utolsó pillanatban? 3+1 tipp, ami megmenthet (Glamour)
Nyakunkon a karácsony, és bizony sokan csak most, pár nappal az ünnepek előtt indulnak neki beszerezni az ajándékokat. De mit tegyünk, ha tanácstalanul állunk a boltokban a tökéletes meglepetést keresve, és nem tudjuk eldönteni, mi lenne a megfelelő választás? Az Etele Plaza szakértői rögtön három ötlettel sietnek a segítségünkre, amikkel biztosan
dec. 19
9:54
Sokkoló rendelleneséggel született a két arcú kisfiú, akinek látványa annyira elborzasztotta a szülésznőt, hogy a tűzbe vetette, ám ő ezt is túlélte (Promotions)
Egészen döbbenetes történet elevenedett fel most újra.
dec. 19
10:12
Sebestyén Balázs megmutatta ritkán látott kisfiát, Noelt: ő lehet a jövő nagy focistája? (Blikk)
Sebestyén Balázs kisfia alig kilencéves, de már most a foci szerelmese. A tévés büszkén mutatta meg, mekkora gólt rúgott az edzésén Noel.
dec. 19
10:12
Eddig tart a téli szünet az iskolákban (AC News)
Már csak ezen a héten kell suliba menni, de meddig tart pontosan a téli szünet?
dec. 19
10:18
A rajongók megőrülnek: megérkezett az új Harry Potter film legújabb előzetese (Joy)
Megjelent a Harry Potter és az elátkozott gyermek "hivatalos előzetese", méghozzá egy csavarral.
dec. 19
10:24
Ezt az átlagos dolgot soha többé nem csinálhatja György herceg (Femcafe)
A brit trón várományosaként György hercegnek számos előírásnak kell megfelelnie, melyek közül némelyik kissé furcsának tűnhet, míg mások teljesen ésszerűek.
dec. 19
10:24
Egész Magyarország ezen a videón röhög, ha így szivatod meg a főnöködet, a szemed elé sem mer többet kerülni (Promotions)
Brutális keddi tipp, semmi nem kell hozzá, de el fog süllyedni a főnököd szégyenében.
dec. 19
10:24
Embert ölt a nyári gumi Kaba mellett, fának rohant a sofőr (AC News)
Véres roncs, benne halott sofőr fogadta a mentőket és a tűzoltókat a Hajdú-Bihar vármegyei kisváros határában.
dec. 19
10:42
Egy magyar orvos megmutatta, hogyan lehet két nap alatt leküzdeni a koronavírust (Blikk)
A háziorvos két nap alatt legyűrte a koronavírust, most pedig elárulta, minek köszönheti a villámgyors gyógyulását.
dec. 19
10:42
Katalin most nagyon messzire ment: megszegte az egyik legfontosabb királyi protokollt, Erzsébet kedvenc divatszabályát (Femcafe)
Bár Katalin hercegné általában betartja az előírásokat, van, amit Erzsébet halála után már ő sem tart fontosnak, sőt mi több, egyenesen elavultnak véli az íratlan szabályt, így nem is követi azt.
dec. 19
10:42
Vadító rocker lett A Grincs ártatlan kislányából, sokkolta a rajongókat egy egykori Cindy Liu külseje (Promotions)
A Grincs egykori Cindy Lou-ja rettentően megváltozott a film megjelenése óta eltelt időben.
dec. 19
10:42
Jó üzletet kötött Orbán Viktor: lovat adott, luxusautót kapott (AC News)
Nagy felfordulást okozott Budapesten a török elnök hétfői látogatása, aki megdöbbentő módon nem üres kézzel érkezett.
dec. 19
10:44
Gyomorforgató, ami kiderült: állati vizeletet fújunk magunkra a parfümmel együtt? (Promotions)
Ne dőljünk be a csalóknak, állati vizelet is lehet a hamisított parfümökben
dec. 19
10:48
Rejtett pszichológiai probléma teheti tönkre a párkapcsolatodat, ha nem figyelsz (Sassy)
Ha a párod állandóan a telefont bújja még akkor is, ha veled van, olyan problémát jelez, amit muszáj megoldanotok.
dec. 19
11:12
Mikes Anna hatalmas utazásra indult és alkoholba folytotta a bánatát: ekkora a baj? (Promotions)
Az énekesnő az Instagramján számolt be a fejleményekről.
dec. 19
11:12
Rajtakapta az anya, hogy a tanárnőjével szexelt a fia (AC News)
Az aggódó anyuka csak tudni akarta, hogy merre időzik a ’kisfia’. Azt viszont nem sejtette kivel fogja megtalálni gyermekét.
dec. 19
11:18
Kirúgták a Marvel színészét, soha többé nem térhet vissza (Glamour)
Jonathan Majors végleg elhagyta a Marvel-univerzumot, miután bűnösnek találták két vádpontban is. A színészre akár 1 év börtön is várhat, bár annak az esélye is fennáll, hogy csak próbaidőt kap. Egy azonban már most biztos: az MCU nem számol vele.

Keresés