Tóth Andi Gelencsér Timivel és Csobot Adéllal együtt térhetett vissza a Dancing with the Stars fináléjába, ahol a három győztes Hegyesi Bercivel táncolta le a csillagokat a színpadon. A káprázatos show alatt pedig észrevettünk valamit, ami mellett nem tudunk szó nélkül elmenni: Andinak a fekete rúzs is elképesztően jól áll.
Azon talán senki nem lepődik meg, hogy Katalin hercegnét csodálatos édesanyának tartják - a gyerekekkel való közös képeikről és videókból csak úgy árad, mennyire imádja őket. A királyi szakértők most azt mondják, egyenesen Diana hercegnétől vett nevelési leckéket!
Blake Lively bombaformában van, amit legújabb vörös szőnyeges fotói tökéletesen bizonyítanak. A színésznő Beyonce koncertfilmjének bemutatójára látogatott el, ahol gyémántokkal kirakott, hasvillantós szettjében még az énekesnőt is túlragyogta.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Az asztrológiai képlet sok mindent elárul rólunk, hiszen minden háznak más és más jelentése van. Azt, hogy sikeres leszel-e az életed folyamán, sokféle tényező befolyásolja, az első számú: a szabad akarat. A siker is látszik a horoszkópban, de azért minden esetben tenni kell. Annak érdekében - a kitartáson túl -, hogy rálelj erre a sikerre, hívd se
Harry herceg és Meghna Markle állítólag most kisfiúk keresztapjától kaptak visszautasítást a királyi család belső viszályai miatt. Hugh Grosvenor hiába Harry egyik legközelebbi barátja, mégsem vehetnek részt a jövőre tartandó esküvőjükön.
A Sztárba sztár leszek! tizedik élő adását már mindenki nagyon várta, mert tökéletes szórakozás vasárnap estére, amikor az ember nem vágyik másra a munkahét előtt, mint egy kis önfeledt szórakozásra.
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2024-ben karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2024-et - lássuk, mi vár rád, ha Oroszlán vagy.
A zenei ízlés rengeteg dologtól függ, és gyakorlatilag állandóan változik. Új kedvencek jönnek, régi előadók dalait unjuk meg. Van, hogy egy-egy dal kellemes emlékeket ébreszt fel, és más dalok után nyúlunk ha boldogok vagyunk, és megint más dalokat veszünk elő, ha éppen összetörték a szívünket. De mit árul el rólunk mindez?
Az idei évben még a korábbi feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a babaváró hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek. 2024-ben az átmenti szabályok szerint még a 30 és 41 év közötti nők esetében is van esély a kamatmentes hitelfelvételre – hívta fel a figyelmet Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üz
A Sztárban sztár leszek! elődöntője igazán különlegesre sikerült, ugyanis a Sztárban sztár korábbi évadainak ikonikus szereplőivel is duetteztek a versenyzők, ráadásul a tét hatalmas volt: a fináléba jutás. A műsor végén azonban valakinek egy lépéssel a döntő előtt kellett búcsúznia.
Igaza volt Krausz Gábornak, amikor a felesége, Tóth Gabi új kapcsolatát kommentálva megjegyezte, az élet tartogat különös fordulatokat, meglepő fricskákat. Mert mi másnak lehet nevezni, mint a sors furcsa játékának, hogy a sztárszakács is egy táncos segítségével nyitott új fejezetet az életében, akárcsak Tóth Gabi?
Három kereskedelmi hajó ellen Jemen felől végrehajtott négy rakéta- és dróntámadás semlegesítésében nyújtott segítséget az amerikai haditengerészet Vörös-tengeren szolgálatot ellátó hajója - pontosította a korábbi híreket az amerikai hadsereg Központi Parancsnoksága (CENTCOM) vasárnap, washingtoni idő szerint a délutáni órákban.
A felgyorsult világunkban - legyen szó a mikrokörnyezetünkről vagy éppen a globális hírekről - nem meglepő, hogy az emberek többsége aggódik valami miatt. Az aggodalom természetes emberi érzés, nincs semmi baj, ha téged is elfog néha. Az viszont nem mindegy, hogy milyen mértékű, és milyen gyakran érzed, ahogyan az sem, hogy mire irányul. Ezeket a k
Megindult az év végi roham, mindenki igyekszik a legszebb fenyőfát kiválasztani karácsonyra. Arra viszont kevesen gondolnak, hogy nem mindegy, miként is szállítjuk haza a fenyőt. Ha nem jól rögzítjük, akkor egy balesetnél óriási bajt, komoly sérüléseket okozhat az elszabadult tűlevelű. Mutatjuk, hogyan kell biztonságosan autóval hazavinni az árust
Krausz Gábor szerint egyértelműen szépen ér véget az év, szerinte ez egy nagyon szép három hónap volt, és ő nagyon hálás Annának, amiért végig fogta a kezét, kísérte ezen az úton.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A második Sztárbox elődöntőre december 3-án került sor, és ez azért is volt izgalmas, mert vasárnap este 22:56 percre össze is állt a szuperdöntősök névsora. Molnár Áron csapott össze Józan Lászlóval, Árpa Attila Pintér Tiborral, míg Nyári Dia Dobos Evelinnel nézett farkasszemet a ringben.
Az adventi időszakban minden vasárnap meggyújtunk egy-egy gyertyát a koszorún, amely hagyomány segít ráhangolódni az ünnepre, ám nem szabad megfeledkeznünk a veszélyekről sem. Az alábbiakban Rozsos Zsolt, a Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke hívja fel a figyelmet arra, hogyan helyezzük el biztonságosan az adventi koszorút, vala
Szente Vajk megmondta a véleményét arról, mit gondol a TV2 táncos műsoráról, illetve a konkurens csatornán jelenleg futó műsorokról. Puskás Peti nem hagyta szó nélkül a beszólását.
Meglepő dologról rántja le a leplet a brit királyi családdal kapcsolatban Omid Scobie a Végjáték című könyvében, melyben Katalin hercegnéről és Vilmos hercegről is kiderül egy s más.
Év végi munkahelyi vacsora, családi összejövetel, karácsonyi buli a barátokkal - az ünnepi időszak során általában megsűrűsödik a különböző események száma. És ilyenkor minden évben feltesszük magunknak a nagy kérdést: mit vegyünk fel?
A hétvégén eldőlt, hogy a versenyzők közül Krausz Gábornak és Mikes Annának vannak a legtáncosabb lábai a Dancing with the Starsban. Sokan azonban elégedetlenek az eredménnyel, vannak, akik szerint T. Dannyék jobbak voltak.