A Queen világhírű gitárosa, Brian May egy friss interjúban osztott meg néhány történetet a zenekarral kapcsolatban, valamint elmesélte azt is, valójában mi inspirálta őket arra, hogy elkészítsék az egyik leghíresebb slágerüket.
Károly király koronázására május 6-án kerül sor, és az Egyesült Királyság egyik legjelentősebb történelmi eseménye lesz. Bár a koronázás résztvevőinek számát még nem erősítették meg, esélyes, hogy György hercegnek nagy szerepet szánnak.
A roncsolódás következtében évente cserélni kell Lakatos Gabriella műszemét. Májusig ki kellett volna bírnia, de a sérülése olyan súlyos, hogy a reggeli kávézás közben a protézis már többször is kiesett.
Nem mindenkinek tetszik a zenélő út ötlete. Ami egyszer poén volt, az a hatvanötezredik alkalommal már rendkívül idegesítő tud lenni a közelben lakók részére.
A vádlott és társa álnéven értékes elektronikai cikkeket – laptopokat, mobiltelefonokat – rendelt webshopokból csomagponton történő átvétellel. Amikor az áru megérkezett a csomagautomatákat felfeszítették, a csomagokat pedig ellopták.
Újra kiadják Ian Fleming James Bond-regényeit, de eltávolítanak belőlük számos rasszista kifejezést és etnikai utalást. Figyelmeztetik az olvasókat arra, hogy a könyvekben általuk sértőnek tartott kifejezések is előfordulhatnak.
A legfrissebb Selena Gomez-Hailey Bieber dráma emlékeztette az embereket, hogy a modell valaha egy őrült rajongó volt, aki megszállottként követte Justin Bieber és Selena Gomez kapcsolatát.
Gazdag Tibor szerint több lábon kell állni, így, amikor véget ért a sorozat, a testvérei cégénél kezdett el dolgozni. Színpadi szerepei mellett egy villamossági társaságnál tevékenykedik ellenőrként.
Zendaya sikert sikerre halmoz, felfelé ívelő karrierje pedig lassan a sztratoszférát súrolja, így nem is csodálkozunk, hogy az Eufória 3. évadának közeledtével eszerint tárgyalta újra a fizetését az HBO-val.
Az egykori szexszimbólumot gyakorlatilag tökéletes vonásokkal és idomokkal áldotta meg a sors, azonban ő még is úgy döntött, hogy kés alá fekszik – bár ne tette volna…
Az amerikai kormányon belül nincs egyetértés a koronavírus eredetével kapcsolatban - közölte a Fehér Ház hétfőn egy sajtóhírre reagálva, miszerint az amerikai energiaügyi minisztérium elképzelhetőnek tartja, hogy a kórokozó egy kínai laboratóriumból szabadult ki.
Stratégiai partnerségi megállapodás jön létre Magyarország és Egyiptom között, amelynek részét képezi a kölcsönösen előnyös együttműködés a nukleáris ipar, a felsőoktatás, a gazdaság és az energiaellátás területén is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kairóban.
A kormány a munkaerőpiac "minden rezdülését" figyeli és folytatja azokat a programokat, amelyek a foglalkoztatást segítik - mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Vlagyimir Putyin elnök nyitott volt és marad minden olyan kapcsolatfelvételre, amely valamilyen módon segítheti Oroszországot biztonsági céljainak elérésében - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Izvesztyija című lapban kedden megjelent interjúban.
Egy valóságos angyal segített a néhai olimpikon családján, akik a házukra felvett banki kölcsön részleteit már nem tudták fizetni. A kilakoltatástól mentették meg őket.
A rapper volt párja egy burkolt üzenettel égette hamuvá gyermekei apját. A zenész, G.w.M a friss esküvői fotója alatt gyalázta a nőt, akit egykor társának, gyermekei anyjának választott.
Az énekesnő először adott interjút a botrányos szakítás óta. Állítása szerint korábban mindig függött érzelmileg a férfiaktól, de most jól érzi magát egyedül.
Az egyik legmegindítóbb pillanatáról vallott Tom Cruise. A Top Gun: Maverick a tavalyi év bombasztikus filmsikere volt, és van is egy tippünk, hogy miért: Tom Cruise mellett egy nagy visszatérő is feltűnt a filmben Val Kilmer személyében.
Tom Sizemore agyi aneurizma miatt vesztette eszméletét az otthonában, majd kórházba szállították. A hollywoodi filmsztár kómába esett, és bár az orvosok lelkiismeretesen küzdöttek az életéért, mostanra kiderült: nincs remény arra, hogy valaha is felépüljön.
Katalin hercegné azt a filozófiát vallja, hogy ha van egy klasszikus és időtálló ruhatárad, akkor annak legtöbb darabját mindig és mindenkor hasznosítani tudod – ha terhes vagy, ha nem. A terhesség alatt a változó test, és a növekvő pocak egyet jelent azzal, hogy újra kell gondolni a ruhatárat, de nem jelent egyet azzal, hogy egyik darabot sem lehe
Egy kőbányai társasházban megpróbált beszállni a liftbe négy lány mellé, ahol szeméremsértő módon viselkedett. A lányok együttes erővel elkergették a férfit, a biztonsági kamera rögzítette az akciójukat.
Szerkesztőségünk szerette volna megtudni, Rékasi Zsigmond mivel lepte meg az 59. születésnapját ünneplő édesanyját, ám válasza megdöbbentett minket.5t55t