Ha azt gondolnád, hogy több változatban már lehetetlen újragondolni a nude körmöket, akkor tévedsz: Jennifer Lopez a Grammy-gálán ismét magasra tette a lécet. Vajon ezek a körmök lesznek a következő nagy körömtrend előfutárai?
A mercis gázolót a feljelentése után 2 héten belül ki kellett volna hallgatni. Ehhez képest 5 hónappal később úgy halt meg, hogy a nyomozók rá se néztek.
A filterek, a photoshop, a smink és a plasztikai beavatkozások világában sokszor az számít különlegesnek vagy éppen megdöbbentőnek, ha ezek közül valaki nem használ semmit.
Egy finom reggelivel indítod a napot? Akkor a szerencsések közé tartozol, ugyanis nem mindenki kívánja felkelést követően az ételt. Számos egészségügyi oka lehet annak, ha nem vagy éhes reggel, de a fő mégis az egyik legsúlyosabb kiváltó tényező.
Törökországban és Szíriában átlépte a négyezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma; Törökországban a katasztrófavédelem (AFAD) 2921 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1444 ember vesztette életét.
Régóta küzdöttek házasságuk megmentésével, ám végül nem jártak sikerrel. Tápai Szabina és exsportoló kedvese, Kucsera Gábor tíz év és három közös gyermek után döntöttek a szakítás mellett.
Krisztián és szerelme, Zsuzsi már tíz éve vannak együtt. A kapcsolatuk igazi se veled-se nélküled viszony, a legnagyobb mélypontot azonban tavaly érte el a pár, de sikeresen kimásztak a gödörből. Valami azonban történhetett, ugyanis Krisztián tegnap reggel szakításáról írt a közösségi oldalán.
Az óriásplakátokon és a reklámokban, de még a filmek többségében is szinte vakítóak a fehér és tökéletes fogsorok. Jól sejtjük, ha azt gondoljuk, hogy a természetnek vagy a genetikának ehhez nem sok köze van.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Megpróbált betörni a moszkvai Vörös téren található Lenin-mauzóleumba egy ittas férfi, aki el akarta lopni Lenin holttestét - közölte hétfőn a Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap.
Akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget - mondta Tóth László szeizmológus kedd reggel az M1 aktuális csatornán.