A Forbes magazin minden évben összeállítja, hogy kik hazánk legbefolyásosabb emberei, legyen szó a médiáról vagy éppen a sztárvilágról. Idén elkészült a magyar influenszereket és tartalomgyártókat rangsorba állító lista is, melyen több meglepetés is található.
A publikum javarészt Martin Scorsese klasszikus gengszterfilmjeiből és a Reszkessetek, betörők! két epizódjából ismeri, pedig a ma 80 esztendős Joe Pesci igazi multitalentum - még zenészként is maradandót alkotott.
Vajon hová vezet a struccpolitika? Veled is előfordul, hogy bizonyos dolgok elől egyszerűen a homokba dugod a fejed, és tudomást sem veszel róluk? Nem vagy egyedül. Az ember általában elsőként saját érdekeit tartja szem előtt. Így van ez, amióta világ a világ. De gondolj csak bele, ha mindenki csak saját magával foglalkozna, és nem venne tudomást k
Madonna is részt vett a múlt hétvégén megrendezésre kerülő Grammy-gálán, ahol beszédével ellentétben mindenki az énekesnő arcával volt elfoglalva. A sok kritizálónak közösségi oldalán válaszolt.
Megfejtette az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) a két halálos áldozatot követelő, látszólag vezető nélkül ütköző Tesla balesetének rejtélyét - közölte az amerikai hatóság helyi idő szerint szerdán.
Szvetlana Krivonogih a kilencvenes években még takarítónőként kereste a kenyerét, majd Szentpéterváron találkozott Vlagyimir Putyinnal, s onnantól kezdve gyökeresen megváltozott az élete. Ma az orosz dollármilliomosok gondtalan, fényűző életét éli - bár életében most először sajnálhatja, hogy ilyen impozáns vagyont halmozott fel.
Eddig minden Stephen King-filmadaptáció angol nyelven forgott - méghozzá az 1976-os, Brian De Palma rendezte Carrie óta -, hamarosan viszont megtörik e majdnem fél évszázados hagyomány.
Elhunyt 104 éves korában szerdán Branka Veselinovic, aki Szerbia legidősebb színésznője volt, és akit az amerikai Marsha Hunt tavaly szeptemberi halála óta egyben a világ legidősebb színésznőjeként tartottak számon.
Miközben a menyasszony, Zsuzska izgatottan nyilatkozott arról, hogy mennyire várja az esküvőt, vőlegénye a kapcsolatuk végéről posztolt a közösségi médiában.
Huszonhét túlélőt és több tucat holttestet találtak a romok között a magyar mentőalakulatok a dél-törökországi Hatay tartományban, ahol hétfőn nagy erejű földrengés volt - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Elütött egy embert a Bécsből Budapestre tartó vonat Győrszentiván megállóhelynél, emiatt késnek a járatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon - közölte a Mávinform csütörtökön a honlapján.
Az utóbbi időben sorozatos megbetegedésekkel küzd a Família Kft. egykori sztárja, a népszerű magyar színművész, Baranyi László. A rajongók által csak Laci bácsinak hívott művész most arra készül, hogy teljes körű vizsgálatnak veti alá magát, hogy kiderüljön, mi a baja.
Ashton Kutcher az utóbbi időben a Reese Witherspoonnal közös új filmje, a Nálad vagy nálam? című romantikus vígjáték promotálása kapcsán lépett többször is a vörös szőnyegre. A kínos fotók bejárták az internetet, de most kiderül, hogy mi állt a háttérben.
Február 9-én tűnik fel először a Tv2 napi sorozatában Tóth Andi. Az énekesnő Orsit, Nina húgát alakítja, aki csinos, dörzsölt és elszánt fiatal nő, ugyanakkor az aggodalom óvatossá teszi. Kénytelen maszkot viselni, holott vágyik érzelmei őszinte kimutatására. Egyedül érzi magát egy ellenséges világban, ezért nagy szüksége van arra, hogy valaki megé
Már csak Bulgáriát előzi meg a bruttó magyar a minimálbér az egész Európai Unióban. Az Eurostat friss adatai szerint az idei év elején már Romániában is magasabb volt a bruttó minimálbér (600 euró felett), mint Magyarországon (578 euró).