Január 27-én ünnepelte 20. születésnapját a 2000-es évek egyik legikonikusabb mozija, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt. Különösen sokat talán nem tanultunk belőle, de 1, nem is ez volt a cél, 2, soha annyi vicces referenciát nem kaptunk azóta egyetlen filmtől sem, tehát valamit nagyon jól csinált.
Tóth Gabi tegnap este a Duna TV-n látható Petőfi Zenei Díj koncertjén a Gyöngyhajú lányt adta elő, amely sok néző szemébe csalhatott könnyeket. Így volt ezzel testvére, Tóth Vera is, aki véleményezte a produkciót, és áradozott arról, milyen tehetséges a húga. Na, de a nagy kérdés: sikerült Gabinak hiba nélkül énekelnie a szöveget? Nézze meg Ön is!
Örömmel avatja be a követőit az élete legszebb pillanataiba Szilágyi Szilvi. Caramel felesége három hónapja adott életet a közös kisfiuknak, aki a Miron Ferenc nevet kapta.
Mondjuk ki a nyilvánvalót és a vitathatatlant: egy szövetdarab, egy textil vagy egy ruhadarab nemtelen. A divat kodifikáltan őszi-téli és tavaszi-nyári kollekciók, továbbá trendek halmazaként funkcionál, miközben az esetek többségében a divatipar még ma is sokszor azt feltételezi, hogy a nemek csak és kizárólag binárisan léteznek.
Jack Black mondhatni csak árnyéka egykori önmagának, ám be kell valljuk, a színész új, ziláltabb, bácsisabb külseje is remekül passzol az 53 éves filmcsillaghoz.
Egy kihívóan őszinte dalt jelentetett meg a The Carbonfools zenakar. A Bird in a Cage egy szerelmes dal, ami szokatlanul, nem rózsaszín szemüvegen keresztül szemléli a világot, hanem a féltékenység felől közelíti meg a témát. Mindezt fájdalmasan, szívbemarkolóan teszi, mégis felemelő - olyan carbonos.
Közeli barátokként indult a kapcsolatuk, hamarosan pedig második közös gyermekük boldog szüleivé válhatnak: íme minden, amit érdemes tudnod Rihanna és A$AP Rocky szerelmének történetéről és párkapcsolati idővonaláról.
Észak-Korea vezetőjéről számos pletyka és hihetetlen, bizarr állítás terjed a világhálón – most ötről rántjuk le a leplet, ami nagy valószínűséggel igaz is, bár tény, hogy semmiben sem lehetünk biztosak, ha Kim Dzsongunról van szó.
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb írásában abban segít, hogyan használhatod ki legjobban az életedben a Halak-Újhold energiáját.
Öt újabb vállalkozó érkezett a Cápák elé az RTL vasárnap esti üzleti showműsorába, hogy pénzt kérjen a cége bizonyos részéért cserébe. Volt aki megelégedett volna egy egészen szerény összeggel, de akadt olyan is, aki nem kevesebb, mint 2 milliárd forintot kért a befektetőktől. Hogy mit szóltak mindehhez a dörzsölt Cápák, az is kiderül a Pénzcentrum
Az utóbbi években a magánélet egyre inkább a virtuális világba költözik, ez pedig hatással van a párkapcsolatainkra, és a szexuális viselkedésünkre is. A kutatók egyre inkább belátják, hogy a korábban ismételgetett sztereotípiák sorra megdőlnek. Íme az újabb szexuális forradalom 5 jele!
A mai napig hűen őrzi férje emlékét Bálint György özvegye. Récsey Antóniát hosszú, több évtizedes kapcsolat fűzte az ország kertészéhez. Először a könyvei gondozója volt, idővel pedig sokkal mélyebb kapcsolat alakult ki közöttük, aminek házasság lett a vége.
Az Ohio állambeli East Palestine-ban történt vonat kisiklás miatt a kisvárosban bizonytalanság uralkodik. A két héttel ezelőtt történt kisiklás egy veszélyes anyagokat szállító vonatot érintett, és a lakosok számára megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után a környezetük biztonságával kapcsolatban.
A mediterrán étrend zöldségekben, gyümölcsökben és teljes kiőrlésű gabonában gazdag, kevés húst, sót és cukrot tartalmaz. Érdemes tudni, hogy ez az egyik legegészségesebb táplálkozási forma, amelyel számos betegség kialakulása megelőzhető – írja a 24vita.de. Jan C. Galle professzor, a Lüdenscheid Klinika Nefrológiai és Dialízis Klinikájának igazgat
Hosszú évek óta nem tudnak pontot tenni Madeleine McCann eltűnésének ügyére, de a szülők nem adják fel, állítólag DNS-tesztet végeznek el azzal a 21 éves fiatallal, aki azt állítja, ő az eltűnt Maddie.
Te még hiszel a mesékben? Reméljük igen, hiszen a brit királyi család tagjainak szerelme az élő példa rá, hogy egy nap mindenkiért eljön a maga hercege vagy hercegnője. 21. század pedig ide vagy oda, a romantikus lánykérések - vagy épp férjkérések - sosem mennek ki a divatból. Nézzük is a legemlékezetesebbeket!
Megan Fox újra visszatért Instagramra, miután olyan pletykák keltek szárnyra, hogy ő és vőlegénye, Machine Gun Kelly szakítottak, méghozzá a férfi állítólagos megcsalása miatt.
Elsőre talán ijesztőnek tűnhet, hogy szervezetünkben ezerbillió mikróba található, ám ideális esetben ezek védenek meg minket rengeteg káros hatás ellen. Ha azonban az ökoszisztéma egyensúlya felborul, komoly betegségekkel kell szembenéznünk. Egészségünk egyik záloga: a bélflóra.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
"Anyám már egészen fiatal koromban azt mondta, ne mondjam el senkinek, hogy híres az apám" - nyilatkozta nemrégiben Nicholson balkézről született gyermeke, aki sosem ápolt közelebbi kapcsolatot az édesapjával.
Az Európai Parlament legkevesebb 53 képviselője késve, csak a korrupciós botrány kirobbanása utáni hetekben számolt be a kapott ajándékokról, ezzel megsértve a magatartási kódexet.