A Vámpírnaplók sztárja, Paul Wesley és Ines de Ramon tavaly jelentették be, hogy három év házasság után elválnak útjaik. A válás kimondásáig egészen mostanáig kellett várni, de végre eljött ez a nap is, ami bizonyára mindkét félnek hatalmas megkönnyebbülést jelent.
A britek „Oscar-díjátadója”, a BAFTA-gála divatfronton soha, de soha nem okozott még nekünk csalódást. Ez idén sem történt másképp, a február 19-én tartott ceremónia maga volt a divat-mennyország. A 2023-as BAFTA-díjkiosztó királyi eseményhez méltó mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint Vilmos herceg és Katalin hercegné diadalmas visszatérése.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított arányát "a vártnál jobban, 76,8 százalékról 72,9 százalékra javítottuk tavaly" - jelentette be hétfői Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Az olasz zene és film egyik legmeghatározóbb egyéniségeként tartják számon mind a mai napig Andriano Celentanót, akiknek hírneve eljutott a világ minden tájára. Az imádott sztár januárban töltötte be 85. életévét, s ma már jóval kevesebbet szerepel a nyilvánosság előtt.
Oroszország az elmúlt hónapokban próbált információkat szerezni, annak érdekében hogy szabotálja az Északi-tenger hollandiai részén lévő, az energiaellátáshoz létfontosságú infrastruktúrát - írta a NOS hírportál hétfőn a holland katonai hírszerző ügynökség (MIVD) közlésére hivatkozva.
A magyarok többsége Orbán Viktort tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen - derült ki a Nézőpont Intézet aktuális kutatásából, melynek részleteit hétfőn közölték az MTI-vel.
2023. február 1-jén indította útjára Az év embere közönségszavazását az Észak-Magyarország és a boon.hu. A szavazást Galamb Alex, a Hernádnémetiben élő pék nyerte.
A legfontosabb annak tisztázása, miként lehet a szükséges mennyiségű lőszert szállítani Ukrajnának, illetve a szállítások folyamatos biztosítását szavatolni - mondta Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően hétfőn.
A stressz mindenki életében jelen van, ha akarjuk, ha nem. Fuller Bianka pszichológussal arról beszélgettünk, hogy érdemes-e menekülni előle, és hogyan tudjuk akár a javunkra fordítani. Az üvöltésre vagy egy sikolyra sokan helytelen dologként gondolnak, pedig néha nem csak a dühödet fejezheted ki vele. Ha megtanulod helyesen használni a hangod, akk
A fiatal énekesnő még sokáig rejtélyes szeretne maradni, ezért sem árul el semmit az L. L. Juniorhoz fűződő kapcsolatáról, és azzal sem foglalkozik, ki mit szól hozzá. A hajléktalanokhoz fűződő kapcsolatát viszont nem rejti véka alá.
Átfogó, stratégiai együttműködés jött létre Magyarország és Kína között az utóbbi években, amelyből a magyar gazdaság rendkívül sokat profitált - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kínai kollégáját, Vang Jit fogadta hétfőn Budapesten.
A tehetségkutató első kiesője, Zdroba Patrik nehezményezte a zsűri döntését, és igazságtalannak érzi a kiesését. Szerinte a többiek közül ő kapta a legnehezebb feladatot.
Richard Gere-t a hét végén tüdőgyulladással kórházba szállították. Családjával nyaralt Mexikóban, Nuevo Vallarta közelében, amikor annyira rosszul lett, hogy szakorvosi segítségre lett szüksége.
Egyszerű és nagyszerű, klasszikus és modern egyszerre: igen, ez a szemhéjtus. Fejleszd tökélyre a tusvonal húzási technikád, segítünk, hogyan tudod személyre szabottan a legjobbat kihozni belőle! Azonban nem mindegy, milyen termékkel dolgozol, mert egy rossz választás miatt könnyen csalódás érhet.
A gyerek kénytelen magántanulóként folytatni tanulmányait, ugyanis az anyja nem hagy fel a szexuális tartalmak gyártásával. Szerinte ez is ugyanolyan munka, mint a többi.
A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter szerint még hónapok telhetnek el addig, amíg Magyarország hozzájuthat az Európai Unió gazdaságélénkítő Covid-programjából a neki járó 15,4 milliárd euróhoz (több mint 3 ezer milliárd forinthoz).
Bud Spencer 1960-ban vette feleségül élete szerelmét, aki három gyermekkel ajándékozta meg – Giuseppe már 62, Cristiana 61, a legfiatalabb testvér, Diamante pedig 51 esztendős.
Ki ne emlékezne a Lady Marmalade dögös videóklipjére? A felejthetetlen feldolgozás 2001-ben debütált, melyben Pink, Christina Aguilera, Mya és Lil’ Kim voltak a sztárelőadók – most, több mint 20 évvel később Pink bevallotta, hogy egyáltalán nem élvezte a klip forgatását.
Február 10-től 15-éig zajlott a New York-i divathét, ahol megannyi mesés 2023-as őszi-téli kollekcióról rántották le a leplet. A résztvevők nem csak a kifutókon láthattak csodát, az utca emberei is szemet gyönyörködtető, hihetetlenül különleges, vagy éppen őrületesen merész szettekben rótták az amerikai nagyváros utcáit.
Dunai Tamás sokáig küzdött kishitűséggel, ami a munkája során is rengeteg dologban gátolta. Ám mindezt – egy színházi rendezőnek köszönhetően, nagy árat fizetve – le tudta küzdeni.
Csodálatos az este: finom vacsora, összebújás a kanapén egy jó film társaságában, és máris körülölel titeket a romantika, és ilyenkor már csak egy lépés választ el a hálószobától. A legjobbakkal is megesik néha, hogy a szexuális együttlét nem a vágyott módon alakul, azonban, ha az alábbiakat tapasztalod az ágyban, azok már intő jelek lehetnek arra,
Három évvel ezelőtt a pandémia teljesen leállította a szórakoztatóipart, ám hiába indultak be a koncertek, az elmúlt hónapokban egy újabb mélyütés érte az énekeseket, zenekarokat – árulta el Kovács Kati.