Kevés olyan ember van, aki személyesen átélhette az Egyesült Királyság egyik legtörténelmibb pillanatát, a néhai Erzsébet királynő koronázását - Lady Anne Glenconner egy közülük. A királyi család régi barátja újonnan megjelent emlékiratában mesél Erzsébet királynő legendás koronázási ceremóniájáról.
Rihanna a 2023-as Super Bowl-on leplezte le, hogy második gyermekét várja A$Ap Rocky-val, de rajta kívül is sok emlékezetes bébi leleplezés történt az idők során.
A walesi hercegné szokatlan mozdulatát élőben közvetítették a tévétársaságok. Egy brit lap szájról olvasó segítségét kérte, hogy megfejtsék, mi történt.
Legendás dalszöveg egy legendás szépségtől: Adamis Anna az a nő, akinek több Omega dalt is köszönhetünk, így nem csoda, hogy munkásságát most egy rangos elismeréssel is jutalmazták.
Újabb, a Richter-skála szerinti 6,3-as erősségű utórengés rázta meg hétfőn Dél-Törökországot. Az Isztambulban tartózkodó Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke válaszolt lapunk kérdéseire.
Hosszú évek teltek el, mióta Rihannát utoljára színpadon láthattuk – a barbadosi énekesnő ugyanis az utóbbi időben inkább a Fenty luxusmárka egyengetésével és bővítésével, na meg az anyasággal volt elfoglalva.
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb írásában abban segít, milyen betegségekre lehetsz hajlamos a csillagjegyed szerint.
Szerednyey Béla 65 éves lett, így hivatalosan is belépett a nyugdíjasok közé. A színésznek azonban esze ágában sincs felhagyni a munkával. Nem bírná a semmittevést, ráadásul a nyugdíja sem sok mindenre lenne elég.
Kimondottan szeretem, ha a párom előttem maszturbál, vagy elmeséli, amikor nélkülem elégítette ki magát. Sokak számára ez perverznek tűnhet, szerintem viszont kimondottan jót tesz a kapcsolatunknak.
Rio de Janeiro utcái ismét izgalomtól pezsegnek, hiszen a világhírű riói karnevál átveszi az uralmat a város felett. A levegőt a szamba ragályos lüktetése tölti meg, ahogy a világ minden tájáról érkező emberek ezrei gyűlnek össze, hogy együtt ünnepeljék ezt az ikonikus fesztivált.
Újabb fordulat következett be Béres Anett teaszertartásos ügyében, amely tragédiába torkollott. Lapunk felkereste a szeánsz másik résztvevőjét, Sáfrány Emesét, hogy megkérdezzük tőle, mi a véleménye arról, hogy a rendőrség gyanúsítottként hallgatja ki azt a nőt, aki a rémes éjszakát okozta nekik.
Tóth Gabi megható perceket élt át a Petőfi Zenei Díj gálán előadott dala közben: a modern technikának köszönhetően ugyanis Kóbor János hangjának kíséretében énekelte el a Gyöngyhajú lány című számot. Az énekesnő ezzel a legendás zenész és Adamis Anna munkássága előtt is tisztelgett.
Rakonczay Gábor, az eddig kétszeres Guinness-világrekorder és többszörös óceánátkelő hajós egy egyszemélyes kajakban evezett végig a Duna teljes magyarországi szakaszán.
Vlagyimir Putyin orosz elnök világossá tette, hogy folytani akarja a háborút, ezért az Ukrajnának eddig nyújtott támogatást nem csak fenntartani, hanem fokozni kell - jelentette ki a NATO-főtitkár kedden.
Az Oktatási Mérföldkövek szolgáltatás, amely az állami adatbázisok összekapcsolásával jött létre, megkönnyíti az állampolgárok ügyintézését - hangsúlyozta Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón.
Jogerős végzést hozott a Fővárosi Törvényszék, miután Szilágyi Zoltán rágalmazás és becsületsértés miatt büntető feljelentést tett Magyar Úszó Szövetség ellen.
Minden jel arra mutat, hogy súlyosan visszaéltek a kémszoftverrel Magyarországon – jelentette ki az Európai Parlament (EP) Pegasus kémszoftvert vizsgáló bizottsága Magyarországra küldött delegációjának vezetője a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Szűznek el kell gondolkoznia, hogy végre kizár néhány embert az életéből, a Vízöntőnek pedig muszáj megszüntetnie a szakadékot a munkája és a magánélete között.
A romantikus filmekben látott szerelmek miatt sokszor képzeljük el mi is, hogy életünk szerelmével hasonló módon találkozunk, és hasonló dolgokat élünk meg.
Vilmos walesi herceg feleségéről kedden derült ki, hogy nem mozog otthonosan a konyhában: még palacsintát sem tud sütni. Az egykori legendás futballista, David Beckham friss Instagram-videójával csak még inkább beégette a nyilvánosság előtt már amúgy is megszégyenült hírességet.
Hódi Pamela keveset nyilatkozik magánéletéről, igyekszik kerülni a nyilvánosságot. A gyönyörű modell azonban most megtörte a csendet, és hosszú idő után először mesélt kislányáról, párjáról, de volt férjéről, Berki Krisztiánról is.
Tudtad, hogy az Egészségügyi Világszervezet, vagyis a WHO becslései szerint a világ teljes lakosságának nagyjából 60-85%-a él mozgásszegény életmódot? A szervezet egészségügyi szakértői szerint ez korunk egyik legsúlyosabb, de még mindig nem kellően kezelt egészségügyi problémája. Ha belegondolunk, mennyi negatív következménnyel járhat a rendszeres
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.