A focista tradicionális, közel-keleti öltözetben ünnepelte Szaúd-Arábia megalakulásának évfordulóját. A számára idegen, hagyományos kardtáncból sem akart kimaradni.
Kylie Jenner elárulta, hogy kilenc testvére közül ki az, aki a legközelebb áll hozzá, illetve melyikőjüknél érzi azt, hogy nincs bennük semmi közös. A 25 éves lány a Jenner-Kardashian-klánban nőtt fel, egy hatalmas családban, ahol mindig történik valami, így az sem meglepő, ha időnként testvér-harcok is kialakulnak.
Amióta létrehozta az erotikus oldalát sorra érkeznek a rajongói levelek, többen alkalmi randevúért fizetnének neki, sőt van, aki leszbikus felnőtt filmet is forgatna vele.
Top filmekben játszanak, a legnézettebb műsorokat vezetik, milliók előtt koncerteznek. Kinéznéd belőlük, hogy mindemellett még népes családjuk is van? Sokgyermekes apukákat mutatunk a sztárvilágból.
Új értelmet kaptak a zongoraművésznő év végi fotói most, hogy tegnap hajnalban, öt évvel azután, hogy férje, Tahi Tóth László meghalt, ugyanazon a napon követte őt.
Már évek óta tervezik, most megvalósult, sőt klip is készült Dallos Bogi és Fehér Balázs közös dalához. A My name című dalt valószínűleg sokan ismerik már, hiszen Bogi ősszel megjelent Az út közepén című lemezének egyetlen angol nyelvű dala, és nem mellesleg olyan fülbemászó, hogy elég néhány alkalommal meghallgatni a refrént ahhoz, hogy az ember d
Oroszország idén tovább fejleszti nukleáris triádját, a hatóságok továbbra is prioritásként kezelik Oroszország védelmi képességeinek megerősítését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, a haza védelmezőjének ünnepe alkalmából a fegyveres erők aktív és veterán tagjaihoz intézett köszöntőjében.
A biztonságos élelmiszer-ellátás fenntartásához és az éhezés felszámolásához is hozzájárul a Világélelmezési Program globális pénzügyi központjának Budapestre költözése - közölte csütörtöki közleményében Nagy István agrárminiszter.
Elhunyt 85 éves korában Ahmed Korei, a Palesztin Hatóság (PH) volt miniszterelnöke, aki több alkalommal is vezette a palesztin delegációt az Izraellel folytatott tárgyalásokon - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
A véradással életet lehet menteni - mondta Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége, a Civil Véradás fővédnöke csütörtökön, az országos programsorozat budapesti helyszínén.
Bár Katalin hercegné és Vilmos herceg nem egyszer dobták már félre a királyi család követendő szabálykönyvét, az esetek többségében még is követik a protokollt. Megfigyelhető, hogy nyilvánosan ritkán fejezik ki érzelmeiket, ebben például biztosan felmenőik nyomdokaiba lépnek.
A véradással életet lehet menteni - mondta Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége, a Civil Véradás fővédnöke csütörtökön, az országos programsorozat budapesti helyszínén.
A rendőrség négy új sebességmérőt helyez ki Budapesten - írta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bejelentésére hivatkozva.
Viktória svéd királyi hercegnő lánya, Esztella bájos ifjú hölggyé cseperedett. Noha a kishercegnő még csak 11 évesen, már most rengetegen rajonganak érte.
Míg Tom Brady február elején jelentette be, hogy befejezi pályafutását az NFL-nél, addig volt felesége, Gisele Bündchen karrierje szárnyalni kezdett. Válásuk óta a Vogue magazin címlapján is szerepelt, ami minden szupermodell életében nagy elismerésnek számít.
Elmarad a nagy visszatérés, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő szombatra tervezett premierje. Enikő tegnap próba közben a színpadon törte ki csuklóját.
A magyar vezető inkább magányos hős, mint csapatember, nem alkot tudatosan stratégiát, a hierarchiában hisz - derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetének csütörtökön ismertetett felméréséből.
Az LMBTQI emberek munkahelyi és iskolai diszkriminációja valós és elszomorító jelenség. Sokan nem is sejtik, mennyi hátrányos megkülönböztetés, gyakran bullying kíséri a szexuális kisebbségekhez tartozó emberek mindennapjait. Ezek hatásairól pedig általánosságban alig esik szó, pedig sok esetben életbevágóan fontos, hogy kellő és hiteles forrásból
Egy informátor szerint a színészt nagyon zavarja, hogy folyton a fiatal barátnői miatt gúnyolják, de közben folyamatosan 20 év körüli modellekkel múlatja az időt.
Nem akármilyen választ adott Pintér Sándor nevében Vitályos Eszter nemrég a parlamentben. A fideszes államtitkár az LMP-s Kanász-Nagy Máté kérdésére fejtette ki, hogy szerinte a háború nagyban befolyásolja a magyar családok gyermekvállalási kedvét.
Két hónapig hibahatáron belül stagnált, most pedig váratlanul csökkent a Fidesz támogatottsága. A kormánypárt szavazótábora a teljes, választókorú népesség körében harminc százalék alá csökkent - derült ki az IDEA Intézet januári kutatásából.
Egyértelmű, hogy Rába Tímea lánya fantasztikus géneket örökölt: a 20 esztendős Nina nagyon hamar az édesanyja nyomdokaiba lépett, azóta pedig egyre nagyobb sikereket ér el a modellszakmában.
A dobozos italok is az un. pop up-italok, a színes, könnyen elpukkanó, pörgős, egy pesti estet gyorsan kiszínező italok, melyekbe bármilyen műfaj besorolható a dobozos fröccstől a whiskyig. A dobozos ital tehát ebben a gyorsuló időben és a villódzó estében a bulibor legkönnyebben kezelhető formáját jelenti.
A 77 éves Helen Mirren is részt vett a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, az eseményre választott fenséges ruhája pedig telitalálat volt – a világhírű színésznő maga volt az elegancia földi megtestesítője, ráadásul hosszú haját is kiengedte.
Oda és vissza vagyunk a híres anya-lánya párosokért, az egyik legnagyobb kedvencünk mind közül pedig a Cindy Crawford és Kaia Gerber duó. Kaia legutóbbi címlapján szupermodell anyukája egyik kilencvenes évekbeli kampánya előtt tisztelgett, a hasonlóság köztük pedig letagadhatatlan.
Nagyon úgy tűnik, hogy a hercegnő iskolatársai is felfigyeltek már Sarolta nem mindennapi természetére, és olykor önkényes viselkedésére, ennek eredményeképp pedig Katalin lánya kapott is egy egyébként meglehetősen hízelgő becenevet.