Nagy tervei voltak, ám Bóza Roland élete teljesen megváltozott A Konyhafőnök nyolcadik évada után, amelyet 2021-ben nyert meg. A fiatalember nagy lendülettel vetette magát a munkába, ám a sikerek mellett a kudarcok sem kerülték el.
Ami késik, nem múlik! Hétfőn lesz két éve, hogy Fresh Andi kimondta a boldogító igent a férjének, Jánosnak, ám a betegsége miatt csak most sikerült megejteniük a nászutat.
A Szűz pedig kicsit elviselhetetlen lesz, a kedélyállapota miatt, míg a Halaknak épp itt az ideje átgondolnia a rossz döntéseit, amiket még ki tud javítani.
Titokzatos villát árul Galambos Lajcsi. A csaknem félmilliárd forintot érő ingatlan Buda egyik exkluzív részén található, és már napok óta kint virít rajta az „Eladó” tábla. De mi köze ehhez a házhoz a sztártrombitásnak?
Illés Fanni paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó júliusban adott életet kisfiának, Mór Álmosnak. A sportoló nemcsak a várandósságának, de a pici születésének hírét is a GLAMOUR szerkesztőséggel osztotta meg először. Ezúttal egy közös fotóval melengette meg a szívünket.
Pontosan tudjuk, milyen fontos a mindennapi bőséges vízfogyasztás, a kivitelezése azonban sokunknak mégsem olyan egyszerű. Ha például eleve nem szívesen iszol olyan italt, aminek nincs különösebben íze, akkor már érthető, ha úgy érzed, nem igazán megy a napi folyadékbeviteled biztosítása nagyrészt vízből. Szerencsére azonban az ízesített vizek is r
Akadályokon ugrik át, kilométereken keresztül sprintel, puszta kézzel emeli a nehezebbnél nehezebb súlyokat - ezek bizony nem egy szuperhősfilm jelenetei, hanem Gál Krisztián tűzoltó törzszászlós hobbijai. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító referense szenvedélyesen rajong a sportokért, s az sem baj, ha e
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Kilenc órát hánykolódott egy darab roncsba kapaszkodva a koromsötét óceánon, mire kimentették. A csodalány egyetlen túlélője volt az Airbus katasztrófájának, de visszautasította Steven Spielberg ajánlatát.
Február 4-e a rák elleni küzdelem világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre és hangsúlyozza a megelőzés és a megfelelő kezelés fontosságát.
Salma Hayek annyiszor alakított egzotikus táncosnőt a kilencvenes években, hogy elmondása szerint kiérdemelte, hogy a Magic Mike trilógia utolsó részében egy ruháját sem kellett ledobnia. Csak élvezte, ahogy Channing Tatum táncol neki, és nem számított rá, hogy ez veszélyes is lehet.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5098-an léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5150-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton.
Katalin hercegné szerint manapság nagyon nehéz gyereket nevelni. A walesi hercegné továbbra is a Royal Foundation Centre for Early Childhood szervezet nevében kampányol az ötéves kor alatti gyerekeket érő behatások jelentőségéről.
Olyan meglepetésre vágysz, amit örömmel viselsz majd hosszú éveken keresztül? Egy különleges fülbevaló, nyaklánc csodás emlék lehet akkor is, ha a szerelmedtől kapod, akkor is, ha saját magad leped meg vele. Az EVA REMENYI ékszermárka 2012-ben született, és az elmúlt 10 izgalmas évben Éva és Gerzson dinamikája vitte sikerre. A budapesti márka friss
Egy klasszikus történet: találkozunk valakivel, megérint bennünket, pillangók repkednek a gyomrunkban, elkezdjük tervezgetni a jövőt és biztosak vagyunk benne, hogy szerelembe estünk. Vagy mégsem? Legyen bármilyen erős is ez az érzés, nehéz megfejteni, hogy valóban mély érzelmekről vagy csak egy múló fellángolásról van szó – írja a self.com. Ahhoz,
Ne lepődj meg, ha a hidegebb évszakokban nem működnek olyan jól bevált termékeid, télen ugyanis másra van szüksége bőrödnek és hajadnak. Lékai-Kiss Ramónával most arról beszélgettünk, miből áll számára egy szépségápolási rutin ebben az időszakban.
Kevés nőnek adatik meg, hogy a szempillái kellőképpen hosszúak, csodásan felfelé íveltek, és mindemellett még ébenfeketék is legyenek. A szempilla-göndörítő és a szempillaspirál viszonylag gyorsan és sokat turbózhat a pillákon, és szerencsére van egy olyan eszköz is a kezünkben, amelyhez a szempillák hosszúságának növelése érdekében fordulhatunk.